hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2011. július 8. péntek   04:47
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
VOLT Fesztivál - látogatórekord született


  A tizenkilencedik alkalommal megrendezett, keddtől vasárnapig tartó rendezvényen 102 ezren vettek részt. A zárónapon harmincezren voltak, így az esti órákban már kikerült a bejáratra a teltház felirat. Legutóbb erre 2007-ben, a Prodigy-koncert estéjén került sor.
  
  Most először fordult elő, hogy a kiadható bérletek az első este elfogytak, és köztársasági elnök sem járt korábban hasonló fesztiválon - emlékeztettek a szervezők. Schmitt Pál abból az alkalomból érkezett Sopronba, hogy a fesztivál volt Magyarország uniós elnökségének hivatalos záróbulija. Csütörtökön barátai körében Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is megjelent a rendezvényen: a VOLT szervezői csapatában nyári gyakorlatát töltő Ráhel lányát és másik két VOLTozó gyermekét látogatta meg.
  
  A koncertek között a legnagyobb siker - Moby, a Sum41, a Pendulum és a My Chemical Romance mellett - kétségtelenül a Thirty Seconds To Mars nevéhez fűződött. Szombat este harmincezres tömeg és nagy ováció fogadta Jared Letóék zenekarát.
  
  A nagy érdeklődésre való tekintettel a Sziget szervezői meg akarják hívni az együttest, betöltendő az európai koncertjeit öt héttel ezelőtt lemondó Amy Winehouse megüresedett helyét - derült ki a közleményből.


Kulcsszavak:
  volt 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

VOLT Fesztivál

 kapcsolódó cikkek: 

Énekes és doboscsere a Mobilmániában - volt Pokolgép és Ossian zenészekkel erősítenek

Szerelemről szó sem volt- 25 éves a Zanzibar

Vermeer – A valaha volt legátfogóbb életmű-kiállítás

A nap, amikor mindenki eggyel keményebb lesz, mint tegnap volt… Megjelent a The Final Spark címet kapott új MWS nagylemez

„Volt benne szép is” – Szellem albumpremier
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rockmaraton: teljes a jubiluemi fesztivál fellépőinek listája, de lesz még itt valami...
Omega Diatribe werkfilm és májusi koncertdátumok
Ausztrál metal cunami: A Windwaker lerombolja a határokat a Hyperviolence albummal
AJ Channer és a Fire From The Gods: A modern társadalom kritikája
A Foreign Hands bemutatja debütáló albumát, a What’s Left Unsaid-et
Egy újabb sikervárományos dalt dobott ki LØLØ, a ‘kill the girl’-t!
A Sons Of Silver megosztotta a legújabb dalát
A Fame On Fire új kislemezzel indítja az évet
Szavak nélküli zarándoklat - megjelent a Qualitons új dala és videoklipje
Jagwar Twin: Virális sikertől a Thirty Seconds To Mars Európa-turnéjáig!
A Yours Truly hamarosan új albummal jelentkezik
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hailee steinfeld    chimaira    borknagar    the devil wears prada    kellan lutz    amerika kapitány    S X    kockásing revival    the cult    lordi    hot water music    beneath the massacre    a38    sucker punch    kaltenecker    el camino    a világűr hangjai    tango underground    a frankeinstein terv    the hives    terrorized    toots and the maytals    iggy pop    bornholm    karst  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!