hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2011. május 26. csütörtök   04:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Social Circkle (Boston, USA), Witkin, Kemény Henrik
2011. május 30. Szabad Az Á – Budapest (VII. Nagydiófa u. 8)

  Az amerikai Social Circkle két éve már adott egy fergeteges koncertet egy kőbányai tetőtérben, és az a buli, a zenekartagok elmondása szerint az akkori turné egyik legjobb koncertje volt. Mi sem bizonyíja ezt jobban, hogy a banda az augusztusi bostoni búcsúkoncertjük előtt esedékes európai túráján, egyetlen közép-európai állomásként Budapestet is útba ejti. A 2005-ös demójuk óta minden évben olyan kiadványokkal jelentkeztek amelyeken ugyanolyan kreativitással egyensúlyoztak a fő inspirációjukat jelentő 80-as évek elejének kalifornai és bostoni hardcore zenéje, a ´77-es brit punk illetve a garázsrockosan zakatoló boogie között. A 4 kislemezt, 2 kazettát és a City Shock nagylemezt alkotó diszkográfiájuk és persze a május 30-i koncertjük tökéletesen megmutatja, hogy miért is lehet/kell a punkot 2011-ben is komolyan venni. Lesz még a Witkin Csepelről, akik már a két évvel ezelőtti koncerten is sok mindenkit lenyűgöztek a leginkább a Germs és szörfzene által inspirált gitártémáik illetve az énekes, a csepeli Darby Crash által. Bemutatkozik a Szegedről érkező Kemény Henrik, ami nem egy szólóelődó, hanem egy zenekar neve, és nem is akármilyené, az eddigi egyetlen, Szatmaz környéki tanyavilágban adott koncertjük alapján elmondható, hogy ők az egyik legigéretesebb magyar zenekar. Zenéjük legfőbb hatásaiként a Dag Nasty és a Hot Snakes említhető.
  
  Mindez ezúttal a belvárosban, a Nagydiófa 8. alatt, a Grandio Hostel épületében levő Szabad Az Á-ban, pontosan 20:00-tól.
  
  Belépő 1200 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
  király!    schizophrenia    jetsam    gryllus dorka    kanada káosz    kalózok    nohanded painter    iphone    yellow spots    amputated    pendulum    cannes    danny barker    69 eyes    cavalera conspiracy    tátrai band    incantation    aerosmith    dennis quaid    guns n roses    hills have eye    eta    dax flame    rock show    delain  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!