kultúra [kiállítás]  2011. május 20. péntek   04:34

nincsen hozzászólás

  Bednarski/Pinczehelyi
  
  A lengyel és magyar képzőművészet két fenegyerekének közös kiállítása a budapesti Lengyel Intézetben.
  
  Bednarski gipszből, műgyantából, bronzból készült Marx-portréi, a szocializmus szellemi atyjának életnagyságú, monumentális, harsány színű portréi ismertek szerte a világon. Meglékelt Marx; Marx, homlokában az ötágú vörös csillaggal; Marx Marxba öntött arany gondolatai; marxokból emelt totemoszlop. Bednarski a régi rendszer által művészekre erőszakolt kultúrpolitika sajátos értelmezését adva választja visszatérő témájául a német gondolkodó alakját, művészet és ideológia kapcsolatát. Pontosan ugyanazzal a kíméletlen őszinteséggel, merész kísérletező kedvvel, ahogy Pinczehelyi Sándor munkái jól felismerhető vizuális nyelvet használva átformálják a valóságot, a szeriális és koncept művészet elemeit sajátos politikai tartalmakkal, ironikus üzenetekkel gazdagítva. Ki ne ismerné a Sarló és kalapács című munkát, vagy a nemzeti színbe öltözött téliszalámit (Literature)?
  A budapesti Lengyel Intézet legújabb kiállítása a Szépművészeti Múzeum által szervezett Art on lake / Művészet a tavon című kiállítás társrendezvénye, ahol Krzysztof M. Bednarski egy külön erre az alkalomra készített monumentális, multiplikált Marx-fejekből álló szökőkút lesz látható.
  
  Krzysztof M. Bednarski a kortárs lengyel művészet egyik legfontosabb alakja. Szobrász, festő, installáció- és akcióművész, színész. Politikai parafrázisai kíméletlenek, és primer humorral párosulnak. Visszatérő kedvence a harsány színekben pompázó Marx-portré. A kontextus, amelybe főszereplőjét helyezi, megannyi, így értelmezésük sora szinte kifogyhatatlan. A Szépművészeti Múzeum szervezésében megrendezésre kerülő Art on Lake keretében a budapesti Városligeti Csónakázótóra szökőkút épül a híres gondolkodófejekből, ahonnan, mint az ige, árad majd a víz.
  
  Krzysztof M. Bednarski Karol Marx totális portréja című diplomamunkája válasz volt az elkötelezett művészet posztulátumára, a Lengyel Népköztársaság idejében a politikai hatalom művészekkel szemben változatlanul fenntartott irányelvére (mely 1956 után már inkább, mint posztulátum, mint diktátum volt jelen). A diplomamunka egyfajta installáció s egyben egy sok részből álló, összetett művészi akció volt. Ezek legjelentősebb részét Marx fejének többtucatnyi életnagyságú gipszöntvénye alkotta, melyeket eredeti méretüknél háromszor nagyobb fehér cementréteg borított. Az így komponált csoport egy emelvényen foglalta el kiemelt helyét. A háttérben különböző, a Német Demokratikus Köztársaság, a Szovjetunió, valamint a londoni Highgate temető közterein álló emlékművek Marx szobrainak (illetve olykor Marxot Engels és Lenin társaságában ábrázoló szoborcsoportoknak) fekete-fehér fotográfiái voltak láthatók, valamint a belső közösségi terek, múzeumok, könyvtárak, stb. szobrairól készített felvételek.
  
  A képkollekciót a művész a szovjet, német és lengyel archívumokból, valamint a Kozlowi Központi Múzeumi Elosztóból kapott képeket használta. A kiállítás harmadik eleme a szobrokhoz egyfajta kommentárul szolgáló fényképek elé keretezett brosúrák formájában belógatott elméleti munka volt, melyet a látogatók olvasgathattak. []
  Ez a furcsa játék, az akadémikus művészetnek, kultúrpolitikai irányelveknek való hátatfordítás és kíméletlen humor a későbbiekben is jellemző maradt Bednarski művészetére. Az 1988-ban készült Karol Marx összegyűjtött munkái egy többtucatnyi fehér Marx-fejet ábrázoló gipszöntvény. A halomra hányt kulturális örökség azonban nem mint önálló kiállítási tárgy szerepel, hanem egy Tadeusz Rolke által készített fotográfia által került bemutatásra. Egy dekáddal később a sorozat további darabjai következtek, a Karol Marx arany gondolatai című munka, a Marx fejből barokkos pompában, mintegy arany-felhőként kibomló megannyi Marx-kinövés, valamint a Befejezett oszlop című, Marx-fejekből emelt, kvázi-architektonikus, totemoszlopra emlékeztető építmény.
  1996-ból valók az első színes műgyantából készült Marx-öntvények, mint a korábbi diplomamunkára reflektáló soron következő replika.
  
  A Dialektikai gyakorlat (tézis-antitézis-szintézis) című projektre 1997-ben és 2003-ban két variáció is készült. Az alkalmazott színek keresetlen metaforikája (a tézist és antitézist megtestesítő piros és zöld, és a szintézist ábrázoló egyesített zöldfejű piros orrú Marx-fejek) továbbra is ironikus kontextusba helyezte a marxizmus fegyvertárába került hegeli történelemfilozófia alapjait.
  A szerző életművében visszatérő témaként vannak jelen a marx-multiplikációk, más-más formába öntve, hol bronzból, mint Marx-Pulcinella, hol pedig műanyagból, gipszből készült variációk által, mint a Marx Chopin zongorája előtt (1978-2010), Figurális utazás Marx körül, A meglékelt Marx, stb. című munkáiban.
  
  
  A Pécsi Műhely avantgárd csoportjának legendás alakját, és művészeti szervezőjét, a vezetése alatt országos jelentőségűvé váló Pécsi Galéria igazgatóját, Pinczehelyi Sándort nem kell bemutatni a magyar közönségnek. Akárcsak Bednarski műveit, az ő munkáit is egyfajta sajátos, koncentrált, expresszív és merész formanyelv, emblematikus kifejezésmód jellemzi. Akárcsak lengyel pályatársa esetében, kinek nevével mindörökre összeforrtak a más-más formában, kontextusban és csomagolásban készített Marx-fejek, Pinczehelyi is saját ikonográfiai patent-tárral dolgozik. Ezek közé tartoznak a klasszikus sarló-kalapács, utcakő, csillag motívumai, és a fogyasztás kiszolgálójává váló, védjegyként, és márkanévként használt nemzeti szimbólumok. A nemzeti színek: piros-fehér-zöld (PFZ), melyeknek egyrészt magasztos társadalmi jelképértékük is van, másfelől kereskedelmi védjegyként is lejáratódtak (zárógyűrű a kolbászon). Ezt regisztrálta korai munkáival, mind a grafikusi, mind pedig az autonóm művészi munkáival. A 60-as évek végi, 70-es évek eleji hazai neoavantgárd, mely ekkor a koncept art fotóhasználatát és a szeriális munkák iránti vonzalmát teljesen honosította, s a képi megvalósítást folyamatosan ironikus, politikai felhangokkal gazdagította. Ahogy a „munkásosztály és a dolgozó parasztság” jelképeit sorozatművein manipulálta (Sarló, 1973; Hengerek I-II, 1975; Egy földműves emlékére, 1977; Földművesek emlékére, 1977), formailag hasonló a nemzetközi szeriális, koncept művészet lényegéhez. Ugyanakkor politikai, verbális tartalmakkal, ironikus üzenetekkel gazdagítja a képi megjelenítést (Az utcakő a proletariátus fegyvere, 1973; Utcakő-Csillag, 1973). A triviális kép elemek - az utcakőből kirakott ötágú csillag, a sarló és kalapács saját testével kombinálva - ironikus és defetisizáló felhasználása teljesen megváltoztatta azok eredeti jelentését. A művek fotón, grafikán vagy videón, installációkon jöttek létre. A 80-as évek elején a transzavantgárd-posztmodern hazai sajátossága, hogy az előző időszak neoavantgárd mesterei és a középgeneráció koncept-art művészei könnyedén illeszkedtek az új trendekhez. ~ esetében ez az eszköztár sokoldalú kiszélesedését jelentette: a színes fotó és szitanyomat használat kibővült az installációval (A nagy PFZ táj, 1983), assamblage-zsal (In memoriam Andy Warhol, 1987), az emblémák sora pedig a hallal, Coca-Colás dobozzal, szénával-szalmával, paprikával (PFZ paprika, 1981; Hal, háló, csillag, Coca-Cola, 1983; Vörös csillag, zöld Coca-Cola rajz, 1983). A 80-as évek közepére, második felére ~ művészetében a kicsit távolságtartó, személytelen szitanyomatokat, fotókat felváltotta a festészet, lendületes és érzéki felületkialakítás lépett a helyébe (Piros-fehér-zöld birkák, 1985; Mák, 1986), ugyanakkor megmaradtak a képi szerialitás, valamint az emblémák (Sarló és kalapács I-II., vászon, olaj, 1986); vagy nagyméretű installációk, mint a nagyméretű ötágú csillag, szalmából (Szalma torta, 1988). A 80-as és 90-es évek munkáin még felerősödött az a hatás, hogy ~nál minden jelkép és embléma mindig idézőjelbe került, attól, hogy nagyon érzékletes módon megfestve - művé magasztosulva - jelentek meg a triviáliák, értelmük a személyes mitológián túli, egyetemes üzenetté tudott emelkedni. Ilyen az 1988-as Spartakiád, melynek két nagyméretű képtábláján egy-egy akt ívvé hajol össze, sarlót s kalapácsot tartva, miközben a sárga-fehér háttéren diszkrét sarló-kalapácsok repkednek. A 90-es évekre ez a vehemens képteremtő lendület hűvösödött, újabb ikonográfiai elemek kerültek eszköztárába (Motorosok, 1991; Tornászok, 1991; Kék tehén, 1992; Pásztor, 1999), a képfelületek kevésbé megdolgozottak, s nagy színmezőket használ.
  
  Forrás:
  http://artportal.hu/lexikon/muveszek/pinczehelyi_sandor
  Maryla Sitkowska: Krzysztof M. Bednarski. Pasaż przez sztukę,
  z serii Monografie rzeźbiarzy polskich, Centrum Rzeźby Polskiej, Orońsko 2009)

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: