hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [színház]  2003. május 22. csütörtök   16:12
nincsen hozzászólás

szerző: mogyoro
Szegedi Szabadtéri Játékok - Felragyognak a fények
Július 11 – augusztus 20, Szeged, Dóm tér

  Idén 72. Alkalommal rendezik meg a Szegedi Szabadtéri Játékokat. A Szegedi Nemzeti Színház idén pár vezetőváltáson már túl van, így Székhelyi József frissen kinevezett igazgató már egy kész programot örökölt. A bő másfél hónap alatt a színpadon lesz opera, néptánc, táncmű, dixieland, rockopera, operett és világzene.
  
  A programsorozatot július 11. És 12-én az ExperiDance nyitja meg Revans című táncshowjukkal, mely először kerül sík színpadon közönség elé. A mesélő (vagy a show magyar hangja) Töröcsik Mari lesz.
  
  Július 18-19-én egy szabadtérre írt opera, az Aida kerül a fesztivál műsorára. Verdi operáját 1939-ben mutatták be először Szegeden, ezt követően még hat alkalommal láthatták a Szabadtéri Játékokon az operák kedvelői.
  
  Július 25-én a Balt Orient néptánc gála 150 zenész és táncos közreműködésével Kárpát-medencei folklór múltját mutatja be természetesen a néptánc segítségével.
  
  Július 26-ára Dómdixie gála várja a dixieland rajongóit. A szegedi Molnár Dixieland és a Storyville Jazz Band mellett fellép a Svájcabn élő, de angol Piccadilly 6 zenekar, s szólistaként Acker Bilk klarinétos és Theis Jensen trombitás.
  
  Augusztus 1-én, 2-án, 3-án 17 év után ismét a Dóm téren a Jézus Krisztus szupersztár. Ezzel az előadással ünnepli a Musical színház 5 éves fennállását, ezért nagyobb látványt, még több szereplőt (150 főt) ígérnek a rendezők. Az előadás különlegessége, hogy a filmből és az eddigi feldolgozásokból ismert hippis kerettörténet ezúttal elmarad, s a darab a 2000 évvel ezelőtti Jeruzsálemben fog játszódni.
  
  Augusztus 8-9 a világsztároké. 8-án az ukrán Virszki Táncegyüttes lép fel, majd 9-én a világhírű lírai szoprán, Montserrat Caballé művésznő ad elő áriákat a Szegedi Szimfonikus Zenekar kíséretében.
  
  A fesztivált Angyal Mária rendezésében Lehár Ferenc Víg özvegye zárja.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Szegedi Szabadtéri Játékok

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 stealing axion    a kutya vacsorája    deadly apples    tool    rod stewart    dürer kert    winters bane    salma hayek    like a strm    cocorosie    trousers    az emlékmás    tornűr    a nyugtalanság kor    a kandúr    j. j. abrams    brainstorm    the wailers    the bourne legacy    civil war    throwdown    pattinson    niok alapítvány    tim ripper owens    surface festival  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!