szerző: UtazóThe Sisters of Mercy - 30th Anniversary Tour 2011. február 25., Budapest, A38
Ezen az estén pont úgy, mint mindig, a meghatározó és a nélkülözhetetlen elemek a napszemüvegben tetszelgő etalon, a Sisters atyja, Andrew Eldritch és az atom biztos Doktor Avalanche voltak. De nem lehet figyelmen kívül hagyni a laptopokkal háttérben észrevétlenül manipuláló úriembert, és Andrew két hűséges gitárforgató társát, akik mára már a Sisters of Mercy család(fá)jának tekinthetőek. Így négyen, ezzel a jubileumi kettős (péntek/szombat) fellépésükkel méltán ünnepelték meg az elmúlt éveket. Az biztos, hogy vizuális meglepetésekben tényleg nem volt hiány. A koncert végéig látott végeláthatatlan gomolygó füstszőnyeg és a remek fénykompozíciók még hatásosabbá, olykor misztikussá tették az elhangzó dalokat és a színpadi művészeket.
Végül is, ha jobban ráfókuszáltunk volna az előadás teljes vetületére nem csak a szőre mentén -, akkor még erősebben csapódott volna le az egész produkció. Nem mintha nem lett volna feszes a koncert. Nagyon is az volt! Megállás nélkül szólaltak meg a legjobb Sisters dalok. Döbbenetes volt tapasztalni, hogy minden cicoma nélkül is bele tudta döngölni egy betonnal teli hordóba a hajó közönségét, majd megkötés után a Dunába hajítani.
A legendássá vált és visszatérő Sisterst néhány éve már láthattuk itt Budapesten. Most Andrew Eldritch és csapata duplázott. Igaz, a pénteki esti koncert felvezetése lélekben és esztétikailag egy kicsit hajazott a Saturday Night Fever képi világára. De a felvezető new wave, punk dalok, valamint a horror és sci-fi vetített filmrészletek valójában ellenpólusként hatottak, és pont annyira hiányoztak, mint egy jól irányzott hátba rúgás. Ettől függetlenül tényleg nem lehetett ok a panaszra, mert minden szempontból odatette magát a csapat. Remek és elmaradhatatlan számaikkal Andrew semmi kompromisszumot nem kötött. Semmi elhajlás. Csak egyenes vonalú, megállás nélküli, pusztító Sisters produkció a dark/goth jegyében.
Akárhogy is nézem, a két felvonásos és ráadásokkal megtűzdelt koncert megtette a hatását. Az első sorok körülbelül a hajó utolsó harmadáig, a büfépultig nyúltak, és az ismert (naná) Sisters dalok hallatán egy emberként mozdultak. A fennmaradó büfén túli - sorokról nem szól a fáma, de gondolom ők sem unatkoztak. Andrew dalai, és nem utolsó sorban sikerdalai jó adag egészséges minimalizmussal megáldottak. Nem bővelkednek felesleges szólóhegyekben, nem is célja ez a zenéjüknek. Kellemes nihilizmus, tényszerűen átgondolt témák és fenomenális énekhang jellemzi őket. Programozott Avalanche és gépi basszus mellett a kiemelkedően látványos, duó gitártémák néhol már a zsenialitásba mentek át. Nem utolsó sorban a dalok nagy részére jellemzőek az átgondolt, hosszú perces visszatérő Sisters motívumok, mint a Ribbons szívtépése, az Amphetamine Logic menetelése, a Floorshow lüktetése, a Dominion/Mother Russia babérokat is elvivő sikerdala, amelyek mind a helyükön voltak. A már említett dalok mindegyike az első felvonásban volt hallható, de a felsoroltakon kívül még nem volt elhanyagolható a nyitó First and Last and Always, a Marian és az Alice. A zenekari második rész sem volt gyengébb, sőt, talán még ütősebb: a hosszú felvezetésű Flood II lebegése, a Vision Thing rock and roll tétele, a Lucretia My Reflection artériákat robbantó dala és az elmaradhatatlan, kötelező Temple Of Love. Gondolom, hogy egy ilyen koncert után nem sok kérdés maradt hátra, csak hogy mikor jön a következő Sisters lemez.