hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2011. március 3. csütörtök   05:11
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Sziget 2011: új színpadok, aktuális trendek, tavalyi árak


  Megérkeztek a Sziget első hírei! Egy szabadtéri nagyszínpadot kapnak a kemény zenék szerelmesei, az öreg kontinens országainak legismertebb zenekarai egy új szinén szabadtéri - helyszínen, az Európa Színpadon mutatkoznak be, és az első nevekből kiderül, hogy a szervezők néhány nagyöreg metálcsapat mellett - az aktuális zenei trendek bemutatására is minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetnek. Augusztus 10-15-ig tehát a megszokott helyen idén is Sziget, méghozzá a tavalyi árakon!
  
  A Pop-Rock Nagyszínpad első nevei közt szerepel a Pulp, a zenekar, mely 2002-ben lépett fel utoljára, s már tavaly beharangozták, hogy 2011-ben néhány fesztivál erejéig összállnak, ráadásul a lehető legklasszikusabb felállásukban. A tavalyi BRIT zenei díjátadón az Év Legjobb Férfi Előadójának választott Dizzee Rascal most a Sziget közönségét is lenyűgözheti. A sort folytatja a dallamos hardcore Rise Against, a fergeteges koncertet igérő Smash Mouth, de látható és hallható lesz világ egyik legkedveltebb folk-punk brigádja, a Flogging Molly is. A tavaly megjelent, az újrakezdést és az állandóságot egyszerre hangsúlyozó albummal turnézik az Interpol ezen a nyáron, és aligha kétséges, ők lesznek az idei Sziget egyik legjobban várt zenekara. A The National igényes, mindenkit megigéző kamarapop zenéje a világ legfontosabb fesztiváljain varázsolta el a közönséget s az sem véletlen, hogy a Q magazin gáláján ők vehették át az év albumáért járó szakmai díjat. Imádta a Sziget közönsége, így idén ismét itt köszönthetjük a Gogol Bordellót és újra itt lesz a Chemical Brothers is, akik látványos új show-val indultak koncert- és fesztiválturnéra.
  
  Új helyszíne a Szigetnek az Európa Színpad, ahol az öreg kontinens országainak azon bandái mutatkoznak be egy szabadtéri színpadon, akik hazájukban már a legismertebbek közé tartoznak, sokszor akár stadionokat is megtöltenek, de a nemzetközi színtéren még nem arattak igazán átütő sikereket. Így például a flamand AC/DC-nek vagy a belga Queens of the Stone Age-nek is becézett zenekar, a Triggerfinger mely legutoljára tavaly készített nagylemezt All This Dancin´ Around címmel, amit most a Sziget közönségének is bemutat. Augusztusban Olaszország egyik legnépszerűbb alter-rock bandája, a Verdena is bemutatkozik a Sziget közönségének. A Söhne Mannheims egy tucat remek zenészt tömörítő, fantasztikus német szupergoup. Játékaikban minden ismert, aktuális és szórakoztató zenei motívumot kiszúrhat a figyelmes hallgató, legyen szó r´n´b-ról, reggae-ről, rockról, hiphopról vagy popról.
  
  Formálódik már a világzenei kínálat is. Öt nap alatt körutazás a világzene körül: a Világzenei Nagyszínpad jó szokása szerint a műfaj újabb durranásait és nélkülözhetetlen nagyágyúit egyaránt idehozza, földrajzi és stiláris határok nélkül. Így például az elmúlt hónapok legnagyobb szenzációját keltő AfroCubism projectet. A kubai Eliades Ochoa és zenekara olyan mali istenekkel közösködik, mint Kasse Mady Diabaté, Toumani Diabaté, Bassekou Kouyaté és Djelimady Tounkara. Itt lesz a tangót megújító argentin-svájci-francia Gotan Project is. Egy magára valamit is adó világzenei nagyszínpad elképzelhetetlen balkáni muzsika nélkül újra a Sziget vendége lesz a Balkán roma himnuszaival Goran Bregovic és az ő elmaradhatatlan Wedding And Funeral Bandje. Pompás hír lehet úgy a flamenco-, mint a hiphoprajongóknak, hogy flamenkillo fedőnevű hip-hop- flamencójával a Szigetre érkezik a barcelonai Ojos de Brujo is. Rossz hír viszont, hogy ezt a búcsúturnéja keretében teszi. Tavalyi fellépése sikerét überelni készül a berlini Rotfront. És ez még mind semmi. A nép- és világzenékben tobzódó Franciaországból két ragyogó csapat is befut. Régi és jó ismerősünk a francia sanzon érzékenységét és a punkrock könyörtelenségét ötvöző Les Hurlements dLéo, a tizenkét éve működő Debout Sur Le Zinc viszont most mutatja meg nálunk először, hogy mi fán terem az ellenállhatatlan kelta-klezmer-tangó-rock-cigányzene-fúzió.
  
  Az A38-WAN2 Színpadra idén is trendi és kultikus előadók sokaságát ígérik a szervezők. Erre a helyszínre edz a Marina and the Diamonds frontembere, aki divatdiktátornak sem utolsó, s többek között BRIT, BBC Sound és NME zenei díjra jelöltek, az MTV Europe Music Awards-on pedig a Marina and the Diamonds kapta a legjobb brit/ír zenekarnak járó elismerést. Ezen a színpadon lesz látható a Skunk Anansie brit zenekar koncertje is, amely műfajilag igencsak nehezen kategorizálható, hiszen a metal, a reggae, az elektronika és poszt-new wave izgalmas keveréke. És fellép a brit szintipop és elektro pop mozgalom egyik legígéretesebb zenekara, mely 2011-ben a Shockwaves NME Awards-on a Best New Band-nek járó elismerést kapta, a Hurts is.
  
  A Party Arena éjszakánként a dj-k és a partykultúra otthona. Előtte azonban az esti - élő koncerteket felvonultató sávjában a Sziget egyik legizgalmasabb zenei helyszíne, ahonnan tudhatunk már több fellépő produkciót is, akikre mindenképp érdemes odafigyelni. Ilyen a Bloody Beetroots Death Crew 77 is, hiszen ők az egyik legtehetségesebb feltörekvő kooperáció jelenleg az elektronikus zenék világában. De ide jön a new rave elektronika egyik legnagyobb márkaneve, a Hadouken! is. Crystal Castles-t hallgatni olyan élmény, mint besodródni egy dimenziókapuba, biztonsági öv nélkül. Ismeretlen és fantasztikus zenei létsíkok tárulnak fel a befogadók szeme előtt a torontói együttes koncertjein, és aki látta már őket élőben, egy életre rabja lett ennek a megfoghatatlan zenei csodának. Ezt az élményt ígérik idén a Szigeten is azoknak a szerencséseknek, akik beférnek majd a Party Aréna sátorba a koncertjükre.
  
  A kemény zenék rajongóinak nagy örömére, az eddigi sátor helyett egy Szabadtéri Nagyszínpadot kap a rock és metal műfaj, ahol naponta két nemzetközi, és két hazai sztár szórakoztatja majd a fesztivál látogatóit. Itt nem a trendi zenék lesznek napirenden, hanem a súlyos gitárriffek és a legendák. A színpad eddig eldőlt két headlinere semmi kétséget nem hagy afelől, hogy ez a helyszín lesz az egyik legsikeresebb az idei Szigeten. A hírek szerint utoljára indul világkörüli turnéra és hozzánk mindenképpen ellátogat - minden idők egyik legfontosabb heavy metál zenekara, a Judas Priest. Lassan haza járnak Magyarországra, mégsem fog senki nyafogni, hogy újra hazai színpadon zúz majd a Motörhead. Immáron három és fél évtizede tartó pályafutásuk minden korszakában mennydörgő, nagy sebességű és barátságosan gonosz albumokat hoztak létre, élőben pedig a mai napig verhetetlenek a nagypapa korú rockerek. Idén nyáron - négy aranylemezzel a tarsolyában, erre a színpadra érkezik co-headlinernek, a finn power metál kultúra egyik legkiválóbb zenekara, a Sonata Arctica is.
  
  Bár a tervezett nemzetközi sztárfellépőknek még csak a töredéke, akikkel már megszülettek a megállapodások, már a most bejelentett nevek is biztosan jelzik, hogy idén is érdemes lesz a zene fanoknak augusztusban a Szigetre zarándokolniuk.
  
  A végére még egy jó hír: a 2011-es Szigetre, 2010-es áron juthatunk majd be, idén nem emelnek árat a szervezők, eszerint marad a napijegy 12 000 Ft, a hazamenős bérletek ára elővételben április 30-ig 38 000 Ft, az ottalvós bérlet pedig 46 000 Ft, a kedvezményes elővételes időszak végéig, április 30-ig.
  Napijegyek és bérletek már országszerte kaphatók Kiemelt jegyiroda: VOLT BOLT (Bp. VII. Klauzál tér 14.), ahol Üdülési Csekkel is lehet fizetni valamint a www.fesztiváljegy.hu, ahol a megrendelt jegyeket 24 órán belül országszerte házhozszállítják.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2018. október 23.
Kataklysm, Hyporcisy a Barba Negra klubban (Barba Negra Music)
Uriah Heep az Akvarium Klubban
8. Mozinet filmnapok – OSCAR-jelölt és díjazott alkotók legújabb filmjeivel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az élmény összeköt – stratégiai megállapodást köt a Lexus és a Müpa
Veronaki - Cifra Palinta a Budapest Jazz Clubban
A világhírű moszkvai Bolshoi színház szólistái magyarországon
Simon Broughton kapta a Budapest Ritmo Díjat
Lajkó Félix: Elsősorban zene
20. Jubileumi Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
J. S. Bach összes orgonaműve a Hold utcai református templomban
Szólista vezényli a Liszt Ferenc Kamarazenekart
 kiemelt 
Hammerfall, Armored Dawn a Barba Negra klubban
  
A heavy metal egyik újkori zászlóvivője, a svéd Hammerfall, töretlen népszerűséggel járja a világot

Gus G az A38-on - Fearless European Tour 18
Dead Daisies - Welcome To Daisyland – EU Winter Tour 2018 - Barba Negra Music Club
Pro-Pain, Don Gatto, Hemlock, Stonedirt a Durerben
Infected Rain + Over My Dawn novemberben a Blue Hell-ben
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tom stormy trio    the world alive    the girl with the dragon tattoo    tesseract    black-out    subscribe    long distance calling    alterdistrict    lacuna coil    vallenfyre    scene    anthony hopkins    michael amott    kung fu panda 2    spielberg    liberal youth    alice in wonderland    amber smith    badacsonytördemic    virrasztók    richie kotzen    david fincher    etnoklub    heidrik    neaera  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!