hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2011. február 18. péntek   13:46
1 hozzászólás

szerző: Morello
Sodom, Die Hard, Keeper Of Dreams
2011. február 13, Diesel Klub

  ”Thrash is back!” - kiabálják az ifjonc Fueled By Fire tagjai azonos című nótájukban, és ha valakik, akkor ők igazán tudják, hogy mennyire erős lett újra a műfaj (nem mellesleg fergeteges koncertet adtak 2009-ben a Trafóban, a másik ifjú titán Bonded By Blood társaságában). A bődületesen erős lemezekkel jelentkező veterán és fiatalabb zenekarokat most ne is említsük, de például tavaly már lépten-nyomon belefuthattunk a ”Big Four” nevébe. Fesztivál fellépések, DVD, meg úgy egyáltalán, kristálytisztán látszik, hogy az ügyes marketingesek (hogy egy ilyen csúnya szóval éljek) „brand-et” akarnak faragni ebből a fogalomból, ami a jelek szerint sikerül is nekik. De a tengerentúli legendák, a Metallica, Megadeth, Slayer, Anthrax mellett Európában is létezik egy hasonló csoportosulás, akikre úgy látszik, még nem ugrottak rá a pénzcsinálók...
  Őket (az előzőkhöz hasonló mintára) a ”Nagy Hármas” névvel szokták illetni, mint a thrash metal európai változatát kialakító és legerőteljesebben befolyásoló bandák. A Kreator-ről, a Destruction-ről és a Sodom-ról van szó, akiknek legalább annyit lehet köszönni, mint a Négyesnek a tengerentúlon. Mindhárom csapat jelenleg is aktív, sőt talán erősebbek és profibbak mint valaha, tehát még most, 2011-ben is ugyanúgy megkerülhetetlenek a színtéren, mint anno a ´80-as években voltak. Szerencsére kis hazánk népének is megadatott, hogy élőben láthassa ezeket a zenekarokat. A Kreator az elmúlt 10 év során többször is megfordult nálunk, a Destruction szintén játszott már a Szigeten (igaz, jó régen), de nemsokára (konkrétan március 11-én) újra Budapesten lesznek. A Sodom-ra viszont már régóta csoroghatott a nyála a magyarországi thrashereknek, most végre őket is „léggitár-végre” kaphattuk.
  
  Február 13-án a Diesel klubban gyülekeztek az urak és dámák a fülsimogató hangversenyre. Persze a frakkok és nagyestélyik helyett a felvarrós farmerdzsekik, szegecsek, bőrnadrágok, edzőcipők voltak a trendi viselet ma este. Érdekes, hogy ennyi „óckúl” arc előkerült, mert persze evidens, hogy a Sodom a régivágású thrash metal egyik keresztapja, az új lemezeik viszont technikásabbak, modernebb hangzásúak. De mégis érthető mindez, hiszen aki a thrash-t szereti, annak ma itt volt a helye, és pont.
  Elsőként a kecskeméti Keeper Of Dreams kapott bemutatkozási lehetőséget. Fiatal csapat, de el lehetett már csípni őket élőben, például 2009-ben az Artillery előtt, vagy Tim „Ripper” Owens mellett. Emlékeztem is ezekre a koncertekre, ezért jó választásnak tartottam őket a Sodom elé. Zenéjük a kései Death progresszív thrash/death világát idézi meg, Kiss Márton orgánuma is egy az egyben Chuck Schuldiner-t adta vissza. Talán egy fél óra állt rendelkezésükre, ezalatt 4-5 szám fért bele a repertoárba, amiket a 2009-ben megjelent Taste Smashed To Pieces című debütalbumról bányásztak elő. Korrekt koncertet adtak, de sajnos borzasztóan szóltak, az egyik gitárból az égvilágon semmit nem lehetett hallani, hiába láttuk, hogy bizony ügyes szólófutamok történtek (volna).
  Lelkesen játszott a csapat, egyedül a basszusgitáros arcot érzem egy furcsa pontnak, akit sem fazonilag nem érzek a csapattal egy hullámhosszon (ilyen összeszorított térdekkel pengetve inkább valami alter bandában képzelném el...), másrészt az esetenként előforduló dallamos éneket sem kellene inkább erőltetni. Doboknál a Blind Myself ütős Jankai Valentin segítette ki a brigádot, aki látványosan és maximális lelkesedéssel játszott. Kíváncsi vagyok, vajon az eredeti tag is ilyen átéléssel kalapált volna? Mint mondtam, fiatal a banda, kevés még a színpadi rutinjuk (ez főleg Kiss Márton kommentárjainál volt szembeötlő, van még hova fejlődni...), de tehetségük vitathatatlan.
  
  Következett a svéd büntetőbrigád, a Die Hard. Az ő nevükről még sosem hallottam ezelőtt, és utólag szemlélve ez volt a boldogabbik periódusa az életemnek... Valóban büntetés volt végighallgatni ezt a maszlagot. Az arcok persze rendkívül szigorúnak gondolták magukat: fordított keresztek, black-es arcfestés, vakuvillanásra pavlovi reflexként ördögvillába ránduló ujjak és grimaszok. Az énekesen továbbá burjánoztak a gázosabbnál gázosabb tetkók. Köldökpiercing (!). Basszeros emberünk meg úgy nézett ki, mintha Fester bácsit cibálták volna a színpadra az Adams Family-ből. A maskarák ráadásul mindent megtettek, hogy az összes létező pillanatban pózoljanak valami brutális(nak hitt) módon. A sűrű fekete szem körüli festék miatt eleve úgy néztek ki, mint néhány különösen elcseszett mosómedve, de még sörivás közben is igyekeztek tágra nyitott szemekkel pillázni, hátha az félelmetesebbnek tűnik (mi itt már röhögőgörcsben törtünk ki). Szóval meg kell hagyni, súlyos arcok voltak, de talán csak egy ideggyenge óvodás kakkantana a nadrágjába tőlük...
  Zenéjükről sem lehet sok érdemlegeset elmondani, azt a pőre thrash/black metalt nyomták, amit náluk százszor ízesebben játszanak fiatalabb és veterán bandák anno és most. Kinézetükről még a The Misfits is eszembe jutott, ami egyébként szintén nem rossz viszonyítási alap, mert a svédek zenéjében is több punkos hatás fellelhető. A közönség egy része végül úgy-ahogy rá tudott hangolódni a Die Hard-ra, de ennél szerintem még az is jobb lett volna, ha maga Bruce Willis mászik fel a színpadra, és egy szál akusztikus gitárral gajdol el valami Venom feldolgozást.
  
  Természetesen a Sodom volt a fő attrakció, Tom Angelripper-éket már régóta vártuk mifelénk. Sajnos a 13 éve stabil felállás megbomlott Bobby Schottkowski távozásával, a népszerű Hanna-Barbera rajzfilmek Droopy kutyájára megszólalásig emlékeztető dobost egy Tommal való konfliktus miatt dobták ki a bandából épp a turné előtt. Helyére Markus „Makka” Freiwald érkezett, tehát vele teljes újra a Sodom-család. A németek különösebb cicoma nélkül léptek a színpadra, és egyből belecsaptak új lemezük címadó nótájába, az In War And Pieces-be. A hangzás még annyira nem volt tökéletes, nem dörrent meg annyira a dal, de az máris látszott, hogy fergeteges hangulatú buli várható. A borzasztóan erős új album remek kezdésnek bizonyult, meg is indult a zúzás és a headbang a nézőtéren. Aztán a régmúltba ugortunk vissza, a Sodomy And Lust következett, amit szintén jól fogadott a közönség. Harmadikként pedig az ugyancsak zseniális M-16 album címadója érkezett, mostanra már a hangzás is nagyjából helyreállt nyersen, de mégis erőteljesen szólaltak meg az újabb és régebbi Sodom csapások.
  A csapat ötletszerűen variált hol az újabb, hol a régi dalok közül, szerencsére a legjobban várt klasszikusok szinte mind terítékre kerültek. Például az első lemezes Outbreak Of Evil, amelyik élőben iszonyatosan szakított, totális őrjöngés volt az osztályrésze a Sodom talán első slágerének. Ugyancsak sláger, hiszen kislemezre is került 1991-ben a The Saw Is The Law, amely a maga komótos súlyosságával most nem a tempóra helyezte a hangsúlyt, hanem az együtt üvöltős refrénre. Majd pedig következett egy igazi mészárlás, a zenekar első (vérbeli) thrash mesterműve, a Persecution Mania lemezről a Nuclear Winter. Az első sorokban olyan vadulást lehetett tapasztalni, mint a ´80-as évek ősi thrash koncertfelvételein. Ez az, amiért igazán szeretni lehet a Sodom-ot, az ilyen nóták miatt. A gitáros Bernemann fiatalosan szántotta a színpadot, az időnként elhelyezett szólói élményszámba mentek, és a refréneknél a vokálozásban is részt vett. ”Makka” Freiwald jó választásnak tűnik, megbízhatóan hozta a dobtémákat, de Bobby egyénisége még biztosan hiányozni fog egy ideig.
  
  Egy ritka nótával folytatódott a program, mégpedig az Obsessed By Cruelty lemezről a Proctelytism Real következett. Meglepő volt a már-már doom-ba hajló, vészjósló dal előkerülése a banda korai időszakából, de annak érdekében, hogy erre az egy számra ez az album is beköszönhessen ma este, illetve az eddigi cséplések után egy kis pihentető súlyosság is helyet kapjon, teljesen megfelelő volt. Ugyanezt a sort folytatta a friss lemezről a The Art Of Killing Poetry, ami szintén egy kimértebb szerzemény. Bár lelkesen fogadták a rajongók az új dalokat, látszott hogy kevésbé ismerik még ezeket, mint a ronggyá hallgatott Sodom alaplemezeket. Ezek most az újkori Sodom pillanatai voltak, mert az eggyel korábbi albumról a City Of God is előkerült.
  A metal „halott időszaka”, a ´90-es évek ugyancsak megidézésre került, hiszen ezek is a Sodom történetéhez tartoztak, még ha meglehetősen kétes fogadtatású, útkereső lemezek jelentek is meg akkoriban. Az Eat Me! hangzott el, majd pedig a Code Red album egyik leghúzósabb száma, a The Vice Of Killing. Végre újra beindulhatott a zúzda, a nép már alig várta az újabb kalapálós gyöngyszemet. A setlist-ből természetesen nem maradhatott ki a legkorábbi slágerek egyike, a „germán Chemical Warfare”, vagyis a Blasphemer sem. A vastagon megszólaló, feszes, a refrénnél kőkemény szögelésbe torkolló nóta össze sem hasonlítható a lemezen hallható eredetivel (de még az újrafelvett The Final Sign Of Evil-lel sem), az azóta elhunyt súlyos alkoholista „Witchhunter” és „Grave Violator” akkor sem tudnák ilyen szinten eljátszani, ha egy teljes évet töltenének a próbaterembe zárva. Ebből is látszik az Angelripper, Bernemann, és (most már) Makka felállás erőssége.
  
  Eddig kétszer láttam már a germán brigádot, külföldi fesztiválokon, ezek alapján csak egyetlen félelmem volt a mai koncerttel kapcsolatban, ami sajnos be is igazolódott. A nótákat tökéletesen prezentálta a csapat, de a számok közötti átmenet során állandóan húzták az időt, ami a végére már kissé bosszantóvá vált. Tom Angelripper előszeretettel sütkérezett a közönség üdvrivalgásában, élvezte a sztárolást, skandálást, újra és újra a füléhez emelte a kezét, hogy hallja a rajongók hangját. Talán az is benne van, hogy nem fiatal már a csapat, szükség van némi szusszanásra. Viszont minden egyes dal között hosszú percek mentek el így, közben szövegelt is néha ezt-azt, de ha összeszámoljuk ezeket a „holtidőket”, simán belefért volna legalább két teljes nóta a repertoárba (bár tegyük hozzá, a játékidőre így sem lehetett panaszunk). Sajnos most már minden koncerten ezt csinálják.
  Ettől függetlenül Onkel Tom mindvégig jó hangulatban kommandírozta a csapatát, többször is levetette a pólóját, hogy „habtestét” megcsodálhassa a nézősereg (ettől igazán megkímélhetett volna, haha...), sőt a végén az egyik Sodom pólót még a nézőtérre is behajította. Előtte persze jó germán szokás szerint végigöntözte sörrel, viszont a dobás után a póló végül a keverőpulton landolt, szabadkozhatott is Tomi, de a hangmérnökök csak nevettek.
  Közeledtünk a koncert végéhez, de még mindig hátra volt néhány nóta. Az Agent Orange következett, annak az albumnak a címadója, amelynek a Sodom a világhírnevet köszönheti. Az első sorokban tovább folytatódott a pogó és a headbang erre a gyors, zúzós nótára, noha már bőven több, mint 1 órája tartott a germán thrash orgia. Tom Angelripper ez után a német nyelven íródott dalukat kezdte felemlegetni, amelyből sejthető volt, hogy a Der Wachturm fog következni. Így is történt, még ez a német szövegű szerzemény is képes volt beindítani a nyomulást, ráadásul az Angelripper, Bernemann, Makka trió még a lemezen hallhatónál is gyorsabban játszotta a nótát, ami külön felszította a hangulatot. És ha már német nyelv, van egy olyan nóta, amely mind angolul, mind németül hallható tőlük, mégpedig az Ausgebombt. A fergeteges dobtémával induló dal még a végére leamortizált mindenkit, ráadásul az utolsó verzét Tom németül süvöltötte.
  
  Már eddig is minden igényt kielégített a koncert, de még a ráadásra is tartogattak pár meglepetést. A zenekar és a közönség lelkesedése megmaradt (még ha Onkel Tom állandó időhúzásai már tényleg kezdtek az idegeimre menni). Előkerült a hol komótos, menetelős, hol gyorsba forduló Remember The Fallen, az Agent Orange lemez üdvöskéje. Ez a dal szinte minden koncertnek kihagyhatatlan részét képezi, pedig szerintem nem akkora nagy durranás, simán beférne helyette valami kuriózumnak számító, ritka nóta. Ezután Tom felfelé igazította a mikrofont, és bejelentette, hogy kedvenc bandája, a Motörhead szerzeményét fogják játszani. Az Iron Fist tűnt volna evidensnek, de végül az Ace Of Spades lett, amit szerintem senki sem bánt. Tom kiállásában, fizimiskájában, hangjában amúgy is van valami Lemmy-s, tehát tökéletesen passzolt neki a Moci-sláger. Bernemann még a hangfalakat is megmászta (nocsak, ilyesmi azért nem volt eddig jellemző rá!), aminek az lett a vége, hogy orbitális nagyot taknyolt a színpadra való visszaérkezéskor... De nem csinált ügyet belőle, röhögött egy jót a saját bénaságán, és már szaladt is tovább. Végül a Sodom koncertek jellegzetes zárószáma, a kaotikus zúzdát biztosító Bombenhagel vetett véget az estének.
  A sok mellébeszélés ellenére egyáltalán nem panaszkodhatunk, hiszen így is kb. másfél óra volt a játékidő, ami abszolút korrekt egy thrash zenekartól. A germán trió fergeteges estét ajándékozott nekünk, történetük legismertebb, legzúzósabb nótáival, és persze néhány vadiúj szerzeménnyel. Aki egy kiadós tombolásra vágyott, tökéletes alkalmat kapott. Az előzenekarok közül Die Hard-nak nem láttam semmi értelmét, jobb lett volna, ha Tom-ék valami régi, másodvonalbeli német harcostársat, mondjuk a Tankard-ot hozzák magukkal (pláne, hogy nekik is van új lemezük, szóval egy közös turné adná magát). A thrash-elést pedig Overkill/Destruction-ön folytatjuk márciusban, maradjatok velünk...


Kulcsszavak:
  sodom     die hard     keeper of dreams 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 sodom 2012. május 22. 20:33  #1
KIBASZOT JÓ BULIVOLT A SODOM. AKI NEMVOLTOTT SZOPJALEA FASZOMAT

 kapcsolódó linkek: 

A Sodom myspace oldala

A Die Hard myspace oldala

 kapcsolódó cikkek: 

Szöveges videó az új Sodom lemezről

Rockmaraton 2016 - 1. rész

Sodom a Rockmaratonon

Brutal Assault 2014

Sodom: további infók a lemezről
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Richie Kotzen
Amon Amarth, Sear Bliss
FEZEN 20
Nervosa, Beyond, Zinfield, Nucleanus
EFOTT 2017
Gojira, Omega Diatribe
Nova Rock 2017 - 3. rész
Nova Rock 2017 - 2. rész
Nova Rock 2017 - 1. rész
Dream Theater - Images, Words & Beyond
Lacuna Coil, Infected Rain
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying
 kapcsolódó fotók: 

Sodom (GER) - 2011. február 13. Diesel

Die Hard (SWE) - 2011. február 13. Diesel

Keeper of Dreams - 2011. február 13. Diesel
 kiemelt 
Serious Black- power metal csapat a Durerben
  
Hangos és tartalmas estét ígér szeptember 24-én a Serious Black koncertje: a német dallamos power metal csapat alig három éve működik, de már harmadik lemezét adja ki, amit saját turné keretében mutat be a Dürer Kertben

Wintersun, Whispered, Black Therapy
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
James Newton Howard Budapesten- 3 Decades of Hollywood Music
Blood Incantation, Spectral Voice
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sweetest devilry    atheist    maximo park    grindrise fest vi    rohanás    fury uk    csík    stormwitch    leonard cohen    deep inside    rob de luca    reason    behemoth    sunset    wrong side of the wall    jack black    root    sear bliss    world painted blood    faithless    ill nino    bin-jip    rotten tomatoes    a-team    mad caddies  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!