hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2011. február 7. hétfő   04:01
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Accept, Steelwing
2011. február 2, Club 202

  Tudom, most azzal kellene kezdenem, mekkora hatással volt rám az Accept zenéje, „általukismertemmegahevimetált”, stb., de sajnos (?) nem tudom ezt mondani. Hiszen amikor a német zenekar megalakult, és első lemezeiket kiadták, én magam még csak kósza gondolat sem voltam... Karrierjük csúcsán volt az a pont, amikor egyáltalán megszülettem, és ahogy elkezdtem a súlyosabb zenék irányába fordulni, akkorra a németek már leszállóágban, felbomlás előtt álltak.
  Tehát értelemszerű, hogy az én életemre, és zenei világképemre nem lehetett olyan hatással az Accept, mint mondjuk a mostani 30 vagy 40-es generációra. Azt viszont teljesen meg tudom érteni, hogy ennek a generációnak micsoda katartikus élmény és emlék ez a banda. Hiszen amikor ők voltak tizen-, huszonévesek, akkor nagyon is komoly, életvitel szintű dolog volt a „rocker életmód”, és az olyan korai heavy metal bandák, mint az Accept, Judas Priest, Iron Maiden, Pokolgép és társaik, elképesztő hatással voltak a rocker/metalos ifjúság életére. Pláne hogy akkoriban nem zúdult a nyakunkba tonnányi lemez a netről, hanem egy-egy heavy metal bakelit vagy kazetta óriási értéket és ritkaságot jelentett a Vasfüggönyön innen.
  Az Accept tehát egy egész generáció legendás zenekarának számít, és attól függetlenül, hogy én magam nem tartozom ehhez a generációhoz, tökéletesen megértem azt a már-már gyermeki izgalmat és meghatottságot, amit az a jó pár kopaszodó, pocakosodó, vagy éppen kifejezetten jól szituált egykori „trúú arc” érzett ma a Club 202-ben. Fantasztikus hangulatú és különleges bulira lehetett számítani, tehát nem is volt kérdés, hogy nekem is az egykori Wigwamban van a helyem!
  
  Az Accept Udo Dirkschneider 1987-es távozásával földbe állt. A legendás énekes nélkül készült Eat The Heat lemez fogadtatása tragikus volt, az utána, ismét Udo-val elkészült néhány album pedig inkább már csak levezetésnek volt jó. 2004-ben újraéledtek egy turné erejéig, de utána megint hosszú csönd. Ebben a helyzetben bombaként robbant a hír, hogy az Accept ismét feltámadt a hamvaiból, és egy teljesen új énekessel, bizonyos Mark Tornillo-val friss albumra készülnek. Az (ésszerűnek tűnő) fintorgást aztán 2010-ben a Blood Of The Nations lemez némította el, amely egy igazi mestermű lett, a banda legjobb éveit idézve, Mark pedig tökéletes választásnak bizonyult. Noha természetesen Udo-hoz (is) kapcsolódik az Accept iránti nosztalgia, ha már végre Budapestre érkezett ez a stílusformáló zenekar, senki számára nem volt kérdéses, hogy egy heavy metal rajongó óriási bulinak néz elébe. Ezt senki sem akarta kihagyni. És milyen jól is tette, aki megjelent a Club 202-ben...!
  A fehérvári úti klub jó helyszínnek bizonyult, a megjelent nagyszámú érdeklődő ha szűkösen is, de gond nélkül elfért. A svéd Steelwing jelentette az est felvezetését, akik nemrégiben a Sabaton társaságában tettek látogatást nálunk ugyanitt, szóval nem volt számukra ismeretlen a Club 202 színpada. Talán fél óra állt rendelkezésükre, ezt maximálisan ki is használták. A csapat szemmel láthatóan megrekedt a ´80-as években, ami a rendkívül erőteljes korai Iron Maiden hatásokkal bíró zenéjük szempontjából egyáltalán nem gond, de azért a kiállásnak (és a ruhatárnak) talán nem ártana némi frissítés. A kigombolt farmermellények, csuklószorítók, fejkendők még oké, a hófehér Puma cipő is belefér még a nosztalgiába, de feszülős cicanadrágot heteroszexuális ember ne húzzon már fel 2011-ben...!
  
  Mindegy, a lényeg úgyis az, hogy az öttagú csapatnak sikerült megteremtenie a hangulatot - a megjelentek vevők voltak a heavy metal klasszikus szabályaira kínosan odafigyelő, a New Wave Of British Heavy Metal csapatok jellegzetes hangzását és témáit felhasználó ifjú svédek zenéjére. A lelkesedés nem hiányzott a színpadról, a gitárosok vidáman ontották a szólókat és a riffeket, az apró termetű Riley pedig teljesen bejárta a deszkákat. Énekteljesítményére nem lehetett panasz, még a sztratoszférába szökő magasakat is könnyeden kiénekelte. Ráadásul egy vadiúj nótát is előhúztak ma este, de alapvetően eddigi egyetlen nagylemezükről, a Lord Of The Wasteland-ről játszottak. Bár mindegyik szerzeményük élvezetes, minőségi heavy metal nóta, de a Roadkill (Or Be Killed) az, amit talán már most slágernek lehet nevezni. Korszakalkotónak semmiképpen nem nevezhető a banda, de kifejezetten jó választás voltak az Accept elé.
  
  Nem kellett túl sokat várakozni, amíg színpadra robbant a mindenki által nyálcsorgatva várt heavy metal legenda, az Accept. Érezni lehetett a vibráló feszültséget a levegőben, ami már a koncertkezdés előtt azt mutatta, hogy óriási hangulatra lehet számítani. Így is történt, a friss lemezes Teutonic Terror-t máris óriási üdvrivalgás fogadta, és látni lehetett, hogy még az ős-Accept-esek körében is (el)ismertséget szerzett az új lemez. Wolf Hoffmann, Herman Frank, Peter Baltes és Stefan Schwarzmann már régi harcostársakként, az összeszokottság rutinjával játszottak (a kihagyott évek ellenére), Mark Tornillo pedig olyan otthonosan mozgott közöttük, mintha ő is világéletében a banda tagja lett volna. A koncert elején minden figyelem rá irányult, egyrészt mert a Teutonic Terror és a rákövetkező Bucket Full Of Hate egyaránt a vele készült Blood Of The Nations lemezről érkeztek, másrészt pedig természetesen mindenki azt méricskélte, vajon alkalmas-e Mark a feladatra, hogy Udo utódja legyen.
  Erre máris megkaptuk a választ, hiszen az ősidőkből származó Starlight, Love Child, Breaker következtek, és az új énekes továbbra is hibátlanul teljesített. Nem csak a karcos énekhangja (amely önmagában is Accept jellegzetesség), hanem jellegzetes karaktere is vonzotta a tekinteteket. Hoffmann-ék jól tették, hogy ilyen fazont választottak frontembernek, hiszen ezt a kecskeszakállas, örökké sapkát viselő arcot most már száz közül is felismeri az ember (látszik, hogy a posztereken is kifejezetten az előtérbe tolják Mark-ot). Ha az Udo utáni életben gondolkoznak (márpedig azt teszik), akkor ilyen egyéniség kell az Accept-nek.
  
  A 2010-es New World Comin´ után már tartósan a ´80-as évekbe kalandoztunk vissza, a koncert egyik csúcspontját jelentő Restless And Wild és Son Of A Bitch duó következett, majd az Ahead Of The Pack után az újabb élménybombának számító Metal Heart és Neon Nights. Ráadásul a bivalyerős, vastag hangzásnak köszönhetően még ezek a karcos ´80-as évekbeli slágerek is úgy megdörrentek, hogy öröm volt hallgatni. A közönség teljesen magán kívül volt, ahogy felcsendültek ezek a korai legendás metal himnuszok. Tornillo továbbra is sziporkázott, a többiek hiába rutinos, öreg rókák mind ugyancsak olyan szinten élvezték az együtt zenélést és magát a színpadot, mint néhány első sikereitől megittasult, bizonyítási vágytól égő zenészpalánta.
  Teljesítményüket persze rossz szó nem érheti. Wolf Hoffmann, a zenekar motorja széles vigyorral és grimaszokkal kínozta a gitárját, minden alkalmat megragadott, hogy még a legegyszerűbb riffek közé is belevarázsoljon néhány ízes futamot. A túloldalon Herman Frank nem tengett túl az adrenalintól, ő csak csendesen, szinte a háttérben megbújva végezte a ritmusgitárosi teendőket, illetve azt a néhány szólót, ami neki jutott. De látszott, hogy ő is majd´ kicsattan a jókedvtől, nem fukarkodott a nagy mosolyokkal, pengető osztogatással, és természetesen a jellegzetes „gitárral kaszálós” pózokban is részt vett. Az ugyancsak őstagnak számító Peter Baltes játékára nehéz szavakat találni. Nem pengetett kifejezettem látványosan, megsemmisítő technikázással, az Accept zenéje nem is erről szól. De az az észveszejtő precízség és magabiztosság, ami által bombabiztos ritmusszekciót alkottak a szintén sziporkázó Stefan Schwarzmann-nal, az kétségtelenül tanítani való. Baltes egy kis szólólehetőséget is kapott, valamint a „Hoffmann vs Baltes” gitár-bassz párbaj a harmadik csúcspontot jelentette a koncerten. Itt aztán igazán kiélhette magát Peter Baltes, és meggyőzően bizonyította, hogy mindent tud a hangszeréről.
  
  A ´90-es évek terméséből csak az egy szem Bulletproof került elő. Ez érthető, hiszen ez az időszak már a lejtő volt az Accept számára, de mégis örömteli, hogy legalább emlékeztetőként megidézték az Objection Overruled albumot. A rajongók természetesen a ´80-as évek sikernótáira vártak, de meggyőződésem, hogy a 2010-es album szerzeményeit is sokan szerették volna hallani a mai nap.
  A Breaker-től Russian Roulette-ig terjedő időszakot a Losers And Winners, Aiming High, Princess Of The Dawn, Up To The Limit, Burning jelentette, a frissességet pedig a No Shelter.
  Bár a játékidőre már eddig sem lehetett panasz, még némi ráadást is kaptunk a derék germánoktól. Például a lemezen megszokott, rettenetes sramlival indító, de sikolyba és ordas riffelésbe forduló Fast As A Shark-ot, amelyet kitörő lelkesedéssel fogadott a közönség. Majd az új lemezes Pandemic-ot, zárásként pedig az óriási közönségéneklésbe torkolló Balls To The Wall-t. Azt hiszem, ennél jobb lezárást senki sem várhatott. A kötelező búcsúzkodás, pengető osztogatás, pacsizás után nem sokkal a zenekar már a pultokhoz helyezte át a HQ-ját, így hát a sok meglett családapa, akik erre az estére újra átlényegültek csillogó szemű rajongókká, kedvére dedikáltathatott, fotózkodhatott fiatalkoruk hőseivel. De nem akarom túldimenzionálni ezt az életkor dolgot, hiszen fiatalokból is volt bőséggel a nézőtéren a Blood Of The Nations album bebizonyította, hogy az Accept egyáltalán nem az elmúlt korok zenekara, hanem egy nagyon is élő, friss, sikerre éhes banda.
  A mai koncert után azt hiszem senki nem sírja vissza Udo Dirkschneider-t. Mark Tornillo tökéletesen megoldotta a feladatát. Egyedül a sikításokkal küszködött, de minden mást lemezminőségben adott vissza. A kb. 2 órás koncert minden várakozást felülmúlt, minden meghatározó sláger elhangzott, és a Blood Of The Nations-ről is számos nóta bemutatkozott. Talán csak a Beat The Bastards-ot és a The Abyss-t hiányoltam valamelyest. Bár még csak február van, de ez a buli egész biztosan az év egyik legnagyobb durranása volt, ezt bátran állíthatom.


Kulcsszavak:
  accept     steelwing 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Az Accept myspace oldala

A Steelwing myspace oldala

 kapcsolódó cikkek: 

UDO bonusz ACCEPT dalokkal!

Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban

Accept: januárban ismét jönnek hozzánk

Íme egy új dal az Accept új albumáról

Sabaton, Accept, Twilight Force - The Last Tour 2017: Teltház miatt a Hungexpon
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Lovasi 50
James Newton Howard
Dirkschneider - Back To The Roots Part II
Female Metal Voices 2017 (The Birthday Massacre, Sirenia, The Agonist, Xerosun, Antalgia)
Serious Black Magic world tour
Alestorm, Aether Realm, Troldhaugen
Avatarium, The Slayerking
Wintersun, Whispered, Black Therapy
Richie Kotzen
Amon Amarth, Sear Bliss
FEZEN 20
Nervosa, Beyond, Zinfield, Nucleanus
 kapcsolódó fotók: 

Accept (GER) 1 rész - 2011. február 2. Club 202

Accept (GER) 2 rész - 2011. február 2. Club 202

Steelwing (SWE) - 2011. február 2. Club 202
 kiemelt 
Egy angol New Yorkban - a Dave Holland Trio Budapesten
  
A világ legjobb jazzbőgőseinek egyike legújabb triójával Budapesten is megmutatja, hogyan lehet folyamatosan megújulni, meglepetést okozni, és mindig friss zenei hangzást alkotni úgy, hogy a közönség lehetőleg eufóriában távozzon a koncertről

Harlem Globetrotters, show Budapest!
Enrique Iglesias dupla koncertet ad tavasszal Budapesten!
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vengince    steve vai    voices of destiny    hegyalja    diane krüger    blood red throne    kóbor angyal    gary moore    kollaps    macbook pro    the sharon tate    jaffa    solefald    morcheeba    tim burton    tango underground    hexis    steven wilson    karinthy frigyes    the rite    brain drill    life of agony    b.b. king    eric martin    zsákbamacska  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!