hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2011. január 20. csütörtök   04:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Zagar 10 éves Jubileumi koncert
2011. február 12., 20h, Trafó - Budapest

  Ma már nem lehet úgy lemenni a budapesti metróba, hogy ne szólna a fejünkben a Bossa Astoria, nem lehet úgy elindulni a Balatonra, hogy ne az Eastern Sugart hallgatnánk, nem lehet úgy elmenni egy fesztiválra, hogy ne csöppenénk bele egy Zagar-féle audio-vizuális orgiába.
  
  A Zagar zenekar vezetője, Zságer Balázs nem egy szerény gyerek. Első, 2002-es Local Broadcast című nagylemeze első számának mindjárt azt a címet adta, hogy Parachute to Eternity, és mindjárt katapultálta is magát vele az örökkévalóságba. El is véthette volna az ugrást, és akkor ma már nagyképű hencegésnek tűnne egy ilyen című dallal indítani egy karriert de nem vétette el. Sőt, a Parachute to Eternity a létező legszebb, legstílszerűbb és egyben legátfogóbb nyitás volt, amit három percben el lehet követni. Összefoglalta, és utólag mondhatjuk: előre vetítette mindazt, ami utána következik majd. Egy olyan életművet, amely azonnal felismerhető, tökéletesen egyéni védjegyekkel operál, és amely úgy kelet-európai, hogy nem az, úgy magyar, hogy nem az, úgy budapesti, hogy nem az, viszont univerzális, és korántsem ért még véget. Mert a Zagar művei (Local Broadcast, Szezon-Eastern Sugar, Cannot Walk Fly Instead, hogy csak az albumokat említsük), időtálló, sőt, ne szerénykedjünk: örök darabok, hisz az ember örök érzéseiről szólnak, azokat szólaltatják meg, azokat adják vissza, és azokat keltik újra életre...
  
  És bár sorolhatnánk a díjakat, a közel negyven nemzetközi válogatás lemezen való szereplést, a különféle jelöléseket és elismeréseket (például, hogy a Nemzetközi Dalszerzők Versenyén 15 ezer dalból a Wings of Love lett a második legjobb, méghozzá úgy, hogy a zsűri tagjai között ott volt maga Tom Waits is) ennél talán sokkal fontosabb az, hogy a Zagar minden egyes dala élményszámba megy és és főleg élőben lenyomatot hagy a lelkünkben.
  
  A zenekar jelenleg negyedik albumán dolgozik, és a tervek szerint a régi nagy klasszikus Zagar-szerzemények mellett ízelítőt adnak az új számokból is. Aztán bemutatnak majd egy sor vendégművészt is a színpadon, akiknek kiléte természetesen titok, de az biztos, hogy Kemuri és az Urbanizer csapat ott lesz, és rendületlenül fog vetíteni, mint mindig, hogy vizuálisan is megkapja mindenki azt, amit megérdemel.
  
  A zenekar tagjai:
  
  Zságer Balázs billentyű, elektronika, ének
  Zságer-Varga Ákos basszusgitár
  Ligeti György ének, gitár
  Dj Bootsie scratch
  Lázár Tibor dob
  Kemuri & Urbanizer vetítés
  
  + meglepetés vendégek!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Zagar

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 möbel    the green hornet    csík    hobó-vadászat40    volt 2013    female metal voices    ÖrdÖg    hardcore superstar    queensryche    evanescence    zzz    lord    rita ora    gyöngyössy bence    church of misery    org4org    bal-sagoth    brooklyn decker    underworld 4    rakamaz    atticus    the treatment    crosswind    johnny depp    rita ora  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!