hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Honeybeast


  A rendkívül termékeny csapat zenéje leginkább az elektro-rock stílusába sorolható. A szegedi zenekar egy meghatározhatatlan stílusban alkot, a kemény rockos gitárzenétől kezdve a portishead-es trip-hopon át a könnyed popzenéig szinte mindenfajta muzsikát érint. Koncertjeiken szívesen játszanak feldolgozásokat is kedvenceiktől, mint pl. Alanis Morissette, Red Hot Chilli Peppers, Eagle Eye Cherry, Macy Gray.
  
  2005-ben alakult a Smarties nevő zenekar utódjaként, ahol Czutor Anett, Tatár Árpád és Bencsik-Kovács Zoltán már együtt dolgoztak. Kovács Tamás dobos, Wilhelm Gábor basszusgitáros jött még a bandába, majd Kiszin Miklós csatlakozott Gábor helyett. Az év építkezéssel, dalok írásával, tehetségkutatókra jelentkezéssel telt. Radio Cafe tehetségkutatóra mennek, ahol a fődíj Zöld Pardon koncert volt. Meg is hívták őket a rádióba, ahova nem vittek demo CD-t, de Árpádnál ott volt a gitárja és élőben, élesben eljátszottak egy dalt, ami azon a héten íródott. Na ez az igazi ősbemutató, ami mellesleg nagyon jól sikerült
  
  A Zöld Pardonban léptek fel sikeresen. Koncertek indulnak Szegeden, Pesten. A szarvasi Wan2 többfordulós tehetségkutatón mindent megnyertek: basszusgitáros különdíj, legjobb énekes, gitáros, zenekar... 2006-ban folytatódik a tehetségbemutatkozás: ABC verseny. Magyar selejtezők után A38 fellépés, majd Bécs közönségdíjasként. A kijutott hét magyar zenekarból már csak kettő maradt az első kör után, ahol a középdöntőben pár szavazattal lemaradnak, bár voltak külföldiek, akik nem miattuk mentek el, de mégis rájuk szavaztak. Kétszer is játszottak a Planet Musicban, Bécsben nagy sikerrel. Majd koncertek, alkotómunka... 2007-ben Heineken tehetségkutatón két szám felvételének lehetőségét nyerték, itt megismerkednek Gyulai Zsolttal a Peak stúdióban és Madarász Gáborral, aki végül is a két dal producere lett. A biztatásukra elkezdték komolyabban csinálni a zenélést, nemcsak angol, hanem magyar nyelven is.
  2008-ban jött az FF Film & Music kiadó, akinek a vezetője beleszeretett a zenébe. Parazita címet viseli lemezüket még a tavasz folyamán rögzítették magyarul és angolul. Utána sikeres koncertek fesztiválozás (Sziget, WAN2, Hegyalja, SZIN), rádiós lehetőségek keresése, ősszel klipforgatás és lemezbemutató koncert
  Szegeden. A zenekar az unplugged koncertjeiről híres pesti Hunnia kávézó rendszeres fellépője.
  Év végén Lengyel Andor rendezi vezetésével egy csepeli gyárterep zegzugos, elhagyatott sikátorában leforgatják első klipjüket Parazita/Parasite c. számhoz. Az énekesnő Czutor Anett visszafelé énekel a kamerába magyarul és angolul, s mivel a technika megkívánta, másfélszeres gyorsasággal kényszerült megtanulni a sorokat. Az együttes pedig megtanulta a dalt az utolsó hangtól az elsőig! A klip maga egy stilizált vámpíros sztori, a muzsika pedig a szerelemről szól. A klipdal kiválasztása egyértelmű volt a csapat számára: a trip-hopból egy gitáros zúzásba átmeni szám nagy közönségkedvenc. A magyar nyelvű klip az MTV-n látható.
  2009 márciusában megjelenik a lemez az FF Film & Music gondozásában, az OKM a PANKKK programjának támogatásával. Az első lemez rögtön dupla-cd lett, hiszen a zenekar magyar és angol nyelven is elkészítette a dalokat.
  
  Tagok:
  Czutor Anett ének, vokál;
  Kiszin Miklós basszusgitár;
  Tatár Árpád gitár;
  Bencsik-Kovács Zoltán gitár;
  Kovács Tamás dob,
  Ritzel Ani vokál.


Kulcsszavak:
  Honeybeast 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Czutor és a Dívák: együtt a Honeybeast volt és jelenlegi énekesnője

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 john mayall    molllust    scar symmetry    pater sparrow    szegedi ifjúsági napok    cowboyok és űrlények    wasted struggle    triptykon    ska-p    dr. melancholia    edith piaf    psycroptic    flotsam and jetsam    paul gray    lemmy    hypnos    benedict cumberbatch    phlegethon    death angel    fred durst    mundruczó kornél    firewind    texas in july    paul    mr2  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!