hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Brigantik


  A Brigantik együttes Miskolcon alakult 1997 februárjában. Az együttes „szülőanyja” Funky Taylor volt, aki két testvérével Lazy-vel és Titusszal alapította meg az akkor még Citizen névre keresztelt bandát. Még ez év nyarán találkoztak Czapár Jánossal és Oláh Szabolccsal a Haelo (akkor még After All) együttes oszlopos tagjaival, akik a továbbiakban nagymértékben befolyásolták a már Brigantik néven futó együttes zenei arculatát. Az együttes zenéit, alapjait azóta is. Czapár Jani (Zafír) készíti. Az első igazán nagy megmérettetésük 1999 kora őszén volt a Pepsi sztárcsinálón, ahol több száz együttes közül bejutottak a legjobb 20-ba. Ott a pesti fordulón 3. helyezést értek el az O.C.C. és a Jamana mögött. 2000-ben már csak ketten alkották a Brigantik együttest, mert Funky Taylor kiszállt. Ekkoriban a zenekar tagjai, mind a ketten Budapesten éltek és itt léptünek fel különböző klubokban a Jamana, Árnyékoldal, Huligán nevü együttesekkel és más kőbányai fenevadakkal. Az Art Kommandó tagjaként Titusz ekkortájt találkozott Pet*-al, majd később Káli Rékával és Szinyéri Tündével, akik a későbbiekben meghatározó háttérhangjaivá váltak az együttesnek.
  
  Az első miskolci fellépésük 2001-ben volt, a Magyar Kultúra Napján, az Ady Endre Művelödési Házban, az Art Kommandóval karöltve. A következő miskolci fellépésre több mint egy évet kellett várniuk, amikor is 2002 dec. 13.-án a Fekete Péntek elnevezésű rap gálán az Art és Jamana együttesekkel zenéltek az Ady Müv. házban. Itt Lazy egyéb elfoglaltsága miatt Pet* ugrott be. Még ebben az évben kiadtak egy három számot tartalmazó demót Snack Bar címmel. A 2003-as év a semmittevésről szólt és úgy nézett ki, hogy feloszlik az együttes, hiszen ebben az évben egyetlen fellépésük volt csupán, Kazincbarcikán egy graffiti kiállításon, ahol szintén Pet* pótolta a hiányzó Lazy-t. 2004 januárjában csatlakozott DooLeeGee az együtteshez. Hozzáláttak a közös munkához és szeptemberben fel is vettek négy vadonatúj számot, majd decemberben elkészült második demo lemezük, ami 5 dalt tartalmaz. DooLeeGee is kiadta Arzén című szólóalbumát, amin szintén 5 dal található. 2005 februárjában Szeszák Szilvia az Ady Endre Műv. Ház munkatársa felkérte az együttest, hogy készítsen főcímdalt a „Ki a dalnok a gáton” elnevezésű regionális énekverseny döntőjére. Az azonos címü dalt a döntő nyitószámaként elő is adtuák Káli Rékával és Szinyéri Tündével közösen. Ez év májusában 2. helyezést értek el az Ifjúsági és Szabadidö Házban megrendezésre kerülő Miskolci Tavaszi Diáknapokon, a rap kategóriában. Május 11.-én félórás koncertet adtak a Centrum áruház előtt, a díjátadó ünnepség keretein belül. 2005 nyarán kezdődtek el a Pénzérmék című dalról készülő videoklip felvételei Czapár János rendezésében, amit őssztől már játszanak a zenecsatornák ( Viva, Cool TV, Fix TV).
  2006 február 1-jén meghívást kaptuak a Viva Interaktív műsorába, ahol Geri készített velük egy rövid interjút.
  
  2006 március 1-jére elkészült a Multimédiás DVD, amin megtalálható a Pénzérmék videóklip, és további két stúdióban kevert szám, valamint szövegek és képek. Ezért köszönet illeti Vajpit, Layát, Oláh Szabit és Czapár”Superator” Janit, aki nagyban hozzájárultak az anag minőségi megjelenítéséhez. 2006 februárjában találkoztak a „Mivagyunkazalja” partyszervező csapattal, és megállapodtak, hogy több a általuk szervezett bulin is fellépnek majd. Az idei nyár sok fellépéssel tarkított volt. Miskolcon és Budapesten egyaránt rendszeresen játszottak. A legnagyobb esemény a Hegyalja Fesztiválon való részvétel volt. Őszre tervezik második videoklippük forgatását az Itt van a csapatom c dalból.
  
  Tagok:
  Baranyi Attila Titusz
  Duli Gábor


Kulcsszavak:
  Brigantik 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 blood for blood    metaldays    eyes    make do and mend    kontrollzé    funerus    lakatos róbert    360° at the rose bowl    vin diesel    jena malone    wind rose    vreid    complette failure    antropofagus    nitzer ebb    mad sin    deathstars    stain the canvas    nevergreen    spacesh!t    jessica biel    day of mourning    ghost protocol    leonardo dicaprio    nils petter molvaer  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!