hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
V8


  2005 második felében feloszlott a V8 nevű rockabilly együttes. Dunai „Golyó” József énekes, gitáros, szövegíró, Bánki Horváth Csaba - nagybőgő, Schiffler György - dob.
  2005 novemberében Golyó és Váradi V. Viktor basszusgitáros elhatározzák, hogy zenekart alapítanak, és megpróbálják az általuk képviselt két különböző stílust összegyúrni: a rockabillyt a funkyval és az indie-rockkal. Nem sokkal ezután csatlakozik hozzájuk Kovács Fenyvesi Péter dobos, aki Golyó régi zenésztársa, és megalakul a Flat Tires.
  Pár hónap kemény munka után felveszik a Görbe Tükör című albumot három különböző stúdióban. A borítót Viktor tervezi, a próbahelyet Peti biztosítja. 2006 februárjában az első koncert az Amigó Bárban legalább annyira rosszul sikerült, mint amennyire jól a 3 nappal későbbi koncert a Ráday klubban a Joystix-szal. Személyes ellentétek miatt Peti távozott a bandából márciusban, helyét Csányi Péter vette át, aki nem sokkal azelőtt hagyta ott a Csá Misi zenekart. Jól mennek a próbák, a banda beszerez egy 16 sávos házi stúdiót, és megkezdődnek a saját felvételek. A pápai tehetségkutatón történő fellépés után azonban a Flat Tires megválik Petitől, és ekkor merül fel újra a névváltoztatás kérdése. 2006 augusztusában beszáll a bandába Király Csaba, aki azelőtt a Zetorban dobolt, és a Flat Tires közös megegyezéssel „visszaveszi” a V8 nevet. A pápai tehetségkutató egyik zsűritagja megkeresi a zenekart egy ajánlattal: felvehetnek 3 számot a Magyar Rádió stúdiójában, amit aztán a rádiók játszani is fognak


Kulcsszavak:
  V8 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

A V8 és a Yellow Spots a Swing- A- Billy Skarácsonyon

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 arany    sherlock holmes 2    melt-banana    glen berger    anvil    jucifer    nightmare in elm street    chris evans    heaven steet seven    john lennon    civil sziget    steven tyler    jon oliva    pluto     daniel craig    oliva    hecate enthroned    evergrey    beszámolót erről    merlin    structures    the green hornet    paddy and the rats    az emlékmás    tracer  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!