hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bada Dada


  Bada Dada (Bada Tibor) 1963-ban született Újvidéken. Művészképző középiskolába járt, ezt követően tengerészkatona volt Pulában, majd az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékének volt hallgatója. Ezután szabad művészként tevékenykedett. Életét leginkább a festészet töltötte ki, valamint a költészet és alkalmanként a zene, emellett alkalmi fizikai munkákat vállalt és kalligráfiai megbízásokat. Magyarországon leginkább a Tudósok együttes tagjaként ismerték meg, valamint a drMáriással adott performance-, költészeti- és zenei- duó-fellépéseik nyomán. Szellemileg Szentendrén érezte otthon magát, ahová meleg baráti szálak kötötték az egykori Bizottság tagjaihoz. (...) Népszerűségét, ismertségét leginkább az Apa kocsit hajt című szerzeményének köszönheti, amelyet még újvidéki műteremszobájában készített egy közönséges kazettás magnóval, amelyre egyszerre énekelt és harmonikázott. 1992-ben költözött Magyarországra, ahol a Tudósokkal készítetett lemezeit jórészt a Bahia kiadó adta ki, és e kiadó nevéhez fűződik az 1996-ban kiadott képzőművészeti tevékenységét is legátfogóbban bemutató kötete, a drMáriássall együtt szerzett Égevő című reprezentatív album. Bada Dada az utóbbi években félig visszavonultan élt Rákoskeresztúron. Főleg képzőművészettel foglalkozott és néhány különös hangulatú öndokumentáló filmet és hangfelvételt készített. Alkotói szellemisége az eksztatikus életigenlés, humor és erotika, valamint a súlyos depresszió, kiábrándultság és élettagadás között ingadozott. Alkotói tevékenysége a magyarországi és a vajdasági avangárd és underground kultúra egyik meghatározó és megkerülhetetlen egyéniségévé tette.


Kulcsszavak:
  Bada Dada 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Bada Dada: Totál Új Érzelemhalál című kiállítása a K. Petrys Ház galériában

Meghalt Bada Dada Tibor

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nightwish    obscene extreme    skywalker    tom hardy    solution    gasometer    the konstellation    cate blachett    deftones    long distance calling    scar symmetry    stormraizer    our youth    grave    fókatelep    korpás éva    the panic broadcast    schmiedl tamás    flash    nemesis    red hot chilli peppers    edvin marton    inspector cluzo    tony scott    hol van ilyenkor a rendőrség?  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!