hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Yellow Spots


  Kezdetben vala a sötétség...
  
  A zenekar ötlete valamikor 95-ben fogan meg Schleki fejében, mikoris eszébe ötlik, vajon hogyan is festene, ha akkori két kedvenc „irányzatát”, vagyis a dixieland-et, valamint a Toy Dolls ihlette vidám, infantilis, ugyanakkor fekete humorral átitatott világot egy zenekar keretein belül ötvözné. A banda nevének ötlete is egy Toy Dolls szerzemény sorából pattan ki szikraként, miközben dobvirtuózunk kerékpárján járja az utcákat egyfülére erősített walkman társaságában, melyből a „Worse Things Happen At Sea” című remekmű alázza a két dobhártyát, s melyben a „yellow spots” sárga pattanásokra utal.Papírra is vetődik néhány kezdeti versike - persze akkori verzióban - , melyekben egy-két karaktert egyszerűen szomszédokról mintáz (”Szomorú kis Hilda”, „Feri, a szadista”), mások már saját agyszülemények (”Tömeggyomor”, „Vidám Gyilkosok”, stb...). A tagok toborzása már nem megy ilyen egyszerűen, a jelentkező felek zöme leginkább meglévő félbandájába akarja belerángatni Schlekit dobosnak, így a Yellow Spots egészen 98-ig csupán a Centenáriumi lakótelep fantomzenekara marad. Ekkor találkozik a magyar Nick Cave-ek is nevezhető, mezőkövesdi Papp Péterrel (a mezőtúri Toy Dolls koncerten, hol máshol?), aki felajánlja a gitáros pozíció elfoglalását, majd évekig utazik fel a fővárosba, ahol ketten próbálnak és írnak számokat dob-gitár-énekre kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Közben Schleki egyre inkább falni kezdi a swing és psychobilly műfaj terméseit, ami jócskán befolyásolja az együttes alapkoncepcióját. 2000-ben ismerkedik meg a Városligetben Napocskával, aki akkoriban a Tremors nevű psycho bandában dobol, majd pár hónapra rá nagybőgőre vált és kis idő múlva hajlandóságot érez, hogy beszálljon az alakuló csapatba. Így lassan összeáll egy 2001 nyarán rövid ideig próbáló felállás, vagyis Peti - gitár, Napocska - nagybőgő, Varga Balázs (egy péceli
  angoltanár) - szaxofon, Borovitz Tamás (a Malacka és a TaHó jelenlegi frontembere) - trombita, valamint Barangó (a legendás Qss és a jelenlegi Kalambó Kutyája zenekar ittas poétája) - másodgitár. A lelkesedés azonban rövid ideig tart, Petinek nincs kedve folytatni, a többiek szétszélednek a formáció ismét elcsendesedik. Schleki és Napocska hamarosan ismét tervbe veszi a csapat létrehozását, 2003 nyarán jelenik meg a pozanos tudását ilyen-olyan ska zenekarokban kamatoztató, tehetséges, magabiztos, ugyanakkor elég makacs és még sok szempontból érdekes harsonás fickó, Jojó, aki lelkesen száll be a Spots-ba. Ősszel pedig rátalálnak Márkra, aki a Muerte nevű metalcore zenekar gitárosaként tevékenykedik és valódi rockn roll-rajongóként ragadja meg a gitárt, melynek pengetésekor gyakran a tudathasadásos állapot felé tendál. Innen, vagyis 2003 novemberétől számítható a jelenlegi Yellow Spots megalakulása.
  
  A Kultiplex-től a disznóhizlaldáig...
  
  A zenekar aktív próbálásba kezd, megszületnek az első szerzemények kezdeti verziói, énekes hiányában Schleki dalolászik a dobok mögül, az első fellépésre ebben a négyes felállásban kerül sor december 20-án az óbudai Vörös Yukban a svájci Peacocks előtt. A banda további fúvósokat és énekest keres, de a jelöltek közül egyik sem vállalja a megtiszteltetést, leginkábbJojó tudálékos, elijesztő viselkedése miatt. Kivéve Aberráltat, akit Schleki másik zenekarából, a Csók és Könnyből hoz át egy próba erejéig 2004 elején és kis idő múlva szerves részét képezi a csapatnak. Ellenben Jojó, akinek megfekszi gyomrát a zenekar fokozatosan kialakuló morbid imázsa - és Aberrált karakterének punkos vehemenciája - , a kilépés mellett dönt. A fúvósok iránti igény persze nem tűnik el. 2004 tavaszán rálelnek Lucára, aki azóta is a zenekar alt szaxofonosaként jegyezendő, majd beszáll harsonázni Gábor, a Rovátkolt Barom nevezetű minimál-punk csapat frontembere, valamint vendégművészként Barangó játszik tubán és trombitán felváltva. Tavasztól a csapat mindenféle térítésmentes fellépést elvállal a Kultiplextől a hódmezővásárhelyi disznóhizlaldáig, néhol még fúvósok nélkül, négyes felállásban, néhol már velük. A nyárra beszáll Ági is, aki billentyűs kísérettel működik közre. Tavasszal Gábor a zenekar túlzott aktivitása miatt kilép és csak ritkán tér vissza, mint vendégzenész, trombitás posztra Napocska barátnője, Violetta lép be, aki bár pár hónapos hangszeres tudással rendelkezik, de gyorsan fejlődik. A Yellow Spots két feldolgozással szerepel a decemberben megjelenő „Punkkarácsony” című válogatáson, majd a 2005-ös év elején rögzíti a „Belezős Balladák” című, 13 számot magába foglaló, főképp promóciós célokra készülő stúdiódemót.
  
  Belezős rakkendroll, vagy amit akartok...
  
  A magát csak „belezős rakkendroll” zenekarként számon tartó, budapesti illetékességű Yellow Spots zeneileg leginkább a swing, a surf és a psychobilly műfajok punkos mutációja abszurd-morbid humorú szövegvilággal,extrém eleganciával, nagybőgővel és fúvósokkal.
  
  Így szép, így jó. Ámen.


Kulcsszavak:
  Yellow Spots 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Yellow Spots hírek

Együtt lép fel a Gutting Revue és a Yellow Spots

Együtt lép fel a Gutting Revue és a Yellow Spots

AgylebenyFlört I. – megjelent a Yellow Spots első nagylemeze

Yellow Spots, Fit Fat, Voodoo Allen - lemezfelvételek, (szilveszteri) koncertek
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Harlem Globetrotters, show Budapest!
  
A Harlem Globetrotters kosárlabdacirkusza 2018-ban izgalmas és érdekes kosárlabda show-val érkezik Magyarországra, folytatja világhírű hagyományát a labdakezelés varázslásával, a kosárlabda játék művészi tökélyre vitelével, és a csak rájuk jellemző családi szórakoztatással, mellyel továbbra is izgalomban tartják rajongóikat, a kisgyerekektől a nagyszülőkig

Enrique Iglesias dupla koncertet ad tavasszal Budapesten!
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 my small community    dax flame    arsis    solar scream    infected rain    kishúg    vészkijárat    cate blanchett    uneven structure    kick ass    esti kornél    after the burial    Üvegtigris    rolling stones    mark wahlberg    sebastian bach    tom hanks    war of ages    alex chilton    gaza    hihetetlen utazás    supernem    hatebreed    zöld lámpás    malignancy  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!