hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Anselmo Crew


  Az Anselmo Crew története, hiába indult Új-Zélandon, mégis inkább egy magyar népmeséhez hasonlít. A maorik földjén élt ugyanis utcazenészként Árkosi Szabolcs, aki egy klubban összefutott Erdős Tamás basszusgitárossal. Tamás Ázsiából érkezett Wellingtonba, ahol éppen semmi dolga nem volt, de úgy gondolta, zenészként kereshet valamit a szigeten. Szabolcs és Tamás gyorsan összebarátkoztak, és mivel a zenéről vallott felfogásuk is egyezett, hamar szóba került egy zenekar alapításának lehetősége. Harmadiknak Tamás azonnal Katona Gergő trombitást ajánlotta, akivel Szöulban a nemzetközi repülőtéren egy dél-koreai légitársaság 3x3 méteres dohányzóhelyiségében ismerkedtek meg, mivel egy ekkora szobában - a csomagban a hangszerekkel - még véletlenül sem tudták elkerülni egymást.
  
  A csavargó zenészek Magyarországra visszautazva megalakították az Anselmo Crew-t, mely nevét Erdős Tamás basszusgitáros dédapjának tiszteletére vette fel. Anselmo dédnagyapa az 1800-as évek végén tisztes iparosként költözött Olaszországból Magyarországra, és miután családot alapított, végleg itt telepedett le. Tamás gyermekkorában első gitárját, egy családi ereklyét, Anselmo nagymamától kapta - az öreg, ütött kopott gitár még Anselmo dédnagyapával érkezett Itáliából.
  
  A zenekar tagjai egytől-egyig igazi kalandozó, utazó zenészek, akik a Föld minden táján megfordultak már, és vándorlásaik során minden zenei hatást befogadtak, s már csak ezért is igen találó a csapat kalandozó dédapáról kapott neve.
  
  Az Anselmo Crew azt izgalmas kérdést veti fel, hogyan lehet a zenei hagyományt (balkáni, latin-amerikai, anatóliai, afrikai tradicionális muzsika) a mai fiatalok világába beilleszteni - itt a válasz ezen örökség drum n bass-sel, hipp-hoppal, salsaval, reagge-vel, funk-kal, acid jazz-zel, ska-val való vegyítése. Ebből az egyvelegből itthon ritkán hallható, spontán tánczene születik.
  
  A banda koncertjein még a terembe véletlenül tévedők is hamar táncba fognak - a másnapi izomláz garantált. Mulatság, lendület és még a hazaútra is elegendó jókedv - talán nincs is olyan Anselmo koncertlátogató, aki az első élmény után ne a baráti körét magával ránciválva, csillogó szemmel érkezne a következő Anselmo-partyra.
  
  A majd focicsapat nagyságú zenekar (tíz fő) első lemeze 2004-ben látott napvilágot a Crossroads Recordsnál Passport, bitte! címen, 2005 júniusában pedig egy Only for promo című, négy új számot tartalmazó maxi CD jelent meg szerzői kiadásban. Ez a négy nóta a zenekar weblapján, a www.anselmocrew.hu -n teljes egészében meghallgatható.
  
  Az Anselmo Crew legénysége ismert, elismert és tapasztalt muzsikusok társasága. A zenekarvezető Árkosi Szabolcs többek között a Folkestraban játszott tangóharmonikán és saz-on, mielőtt megalapította az Anselmo Crew-t. Mogyoró Kornél az egyik legfoglalkoztatottabb ütőhangszeres session-zenész, de a többiek is szép zenei múlttal érkeztek az Anselmo-ba: Subicz Gábor a Pannonia All Stars-ból, Meleg Tamás a Jazzékiel stábját is erősíti, Vadász Péter a United tagja, DJ Marka a budapesti Kultiplex törzsgárdájába tartozik, Sátori Gábor alternatív-punk zenei múlttal bír (Messenger Sux, Karabély), Szalai Anesz a Sziámiban vokálozik, Király Martina jazzénekesnőként ismert, a zenekar basszusgitárosa pedig Erdős Tamás.
  
  felállás:
  Árkosi Szabolcs ének, rap, saz, samples, harmonika, billentyűk
  Szalai Anesz ének
  Király Martina ének
  Subicz Gábor trombita
  Meleg Tamás szaxofon
  Vadász Péter dob
  DJ Marka DJ
  Sátori Gábor gitár
  Erdős Tamás basszusgitár, samples
  Mogyoró Kornél ütőhangszerek, rap


Kulcsszavak:
  Anselmo Crew 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

weboldal

 kapcsolódó cikkek: 

Fenntarthatósági Afterparty az Anselmo Crew-val és a Brains-sel

Brains, Anselmo Crew, Marka & Vida L /allnightbreakz/

Che Sudaka (E), Anselmo Crew az A38-on

Che Sudaka (E), Anselmo Crew

Anselmo Crew „Sex and Violence” lemezbemelegítő koncert
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Dead Daisies - Welcome To Daisyland – EU Winter Tour 2018 - Barba Negra Music Club
  
Az elmúlt évek legzajosabb sikereit arató all-star rockbandája, a Dead Daisies decemberben Budapestre is visszatér

Pro-Pain, Don Gatto, Hemlock, Stonedirt a Durerben
Infected Rain + Over My Dawn novemberben a Blue Hell-ben
Avantasia- Moonglow World Tour 2019 - Budapesten is
Death Of Roses European Tour - Tony MacAlpine a Durerben
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
  zoolander 2    heavy eyes    jurij    stefan kaufmann    blitzkrieg    fuck your pride    csizmás    jaffa    concerto    rio    gerard butler    tomi koivusaari    stealing axion    bergendy    agent steel    eyes    nile    felföldi péter    artisjus    zorán    uma thurman    gary lightbody    gyalázat    rod stewart    spiritual beggars  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2018 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!