hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Black Fever


  A Black Fever zenekar 1998-ban alakult 4 taggal:
  
  Borbás Judit -ének-
  Borbás Zoltán -gitár, ének-
  Gönczi Péter -basszusgitár-
  Szabari Szabolcs -dobok-
  
  A zenekar a gótikus death-doom műfaj mellett kötelezte el magát és ez a felállás 2000 januárjában megjelentetett egy demót Exitus címmel, mely különösebb visszhang nélkül ugyan, de terjesztésre került Magyarországon, illetve Szlovákiában, sajnos -a korlátozott anyagi lehetőségek miatt- igen kis példányszámban.
  
  2000 tavaszán a Black Fever Nagy Attila személyében egy billentyűssel egészült ki, ebben a felállásban szerepeltünk a IV. Denevér Tehetségkutatón Szolnokon, ahol a zsűri döntésének értelmében egy dalunkkal szerepelhettünk a II. Shock! válogatáslemezen. Ez a dal a Sötétség szimfóniája volt.
  
  2001. márciusában meghívást kaptunk egy koncert erejéig a szlovákiai Kassára, ahol a vendéglátó Obliterate, illetve a szintén szlovák Abortion, Maso, Suffocate, Nomenmortis zenekarok társaságában játszottunk.
  
  2001. nyarán rögzítettük Szolnokon a Denevér Stúdióban a második demónkat: „A kezdetektől” címmel, majd ősszel országos turnéra indultunk a Dying Wish, illetve Da Capo zenekarok vendégeként.
  
  2002. szeptemberétől 3 hónapos országos turnén vettünk részt a Christian Epidemic vendégeként.
  
  2003. júniusától a Black Fever tagsága egy hegedűssel bővült Horváth Ágnes személyében és ez a felállás augusztusban elkészítette a zenekar első kislemezét: „Lacrimae (Könnycseppek)” - címmel. A lemez terjesztését Romániában a Paranoid Records (535400 CRISTURU-SECUIESC/HR/RO, P.O.BOX: 12, Tel.:004-0744-795773, e-mail: paranoidrec@k.ro) végzi, idehaza pedig egyenlőre tőlünk lehet megrendelni.
  
  2004 júniusától szeptemberig a Black Fever basszusgitárosa Velkei Lóránt volt.
  
  Jelenleg szeretnénk kiadót találni az első nagylemezünk megjelentetéséhez, illetve a lehetőségeinkhez mérten sokat koncertezni, amint a basszusgitárosi posztra sikerül megfelelő embert találnunk.


Kulcsszavak:
  Black Fever 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Black Fever: Lacrimae

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bankrupt    másnaposok 2.    archaic    hernádi judit    texas in july    qss    twitter    hopes die last     rém hangosan és irtó közel    like a strm    phillip noyce    rezet    the dillinger escape plan    spirit blue    fish!    rise and fall    illúzió    brendan tobin    polod    guns n´ roses    discomfort    clubera    srecna mladina    artillery    rudán joe  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!