hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előadók   2010. január 12. kedd   09:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kardos Négyes


  Az együttes a fiatal zenészgeneráció képviselője. Kreativitás, műfaji nyitottság jellemzi zenéjüket, amelyben a popularitás és a zenei igényesség párosul a jazzre jellemző nyitottsággal, az élő zenei jelleggel. Repertoárjukban találunk a filmzenék hangulatát idéző, szentimentálisabb hangvételű darabokat, a dzsesszhez közelebb álló, akusztikus felfogású számokat, és erős népzenei, elsősorban délszláv, klezmer hatás is érződik a kompzíciókon.
  
  A dalok szerzője a gitáros Kardos Dániel, aki idén végez a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazztanszakán. Számos zenekarban közreműködött már, legutóbb a Tin-tin quartet-ben játszott; de gitározik Sub Bass Monster-nél is, a Folkesztrá-ban és a Triton-ban. A tavalyi és az idei filmszemlén bemutatott filmek közül többnek a zeneszerzője. A zenekar másik szólistája a szaxofonos Bede Péter, akit nemrégiben fedezett fel a magyar dzsesszélet. Tenor és szoprán szaxofonokon játszik, csakúgy, mint mestere, Dresch Mihály (Magyarország talán legelismertebb szaxofonosa), aki gyerekkora óta terelgeti Őt a zenészélet rögös útján, első furulyáját is Ő adta kezébe. Nemrég alapította saját trióját, a Bede trió-t (Szandai Mátyás- bőgő, Kovács Zsolt- dob). Játszik még T zk Szeptet-ben, ezen kívül gyakran furulyázik, szaxofonozik gyimesi, moldvai táncházakban (többek között saját zenekarával, a Fanfara Complexá-val). Vajdovich Árpád, a zenekar bőgőse, basszusgitárosa két iskolát is evégzett, Budapesten a Liszt Ferenc Főiskolán, valamint ollandiában az Amsterdaamse Hoogeschool voor de Kunsten jazztanszakán szerzett basszusgitárosi diplomát. Sok zenekarban megfordult már, jelenleg aktív tagja az Egy Kiss Erzsi Zené-nek, a Kampec Dolores-nek, a Timeless Life Quartet-nek, a Brezo Quartet-nek.
  
  A dobos G. Szabó Hunor szintén végzős hallgatója a jazztanszaknak, a Kiss Erzsi-nél is dobol, valamint a Sütő trió-ban is. Megfordul a magyar táncházak táján, Komisz Kenyér nevű, moldvait játszó zenekarában a dob mellett brácsázik is.
  
  
  A Kardos Négyes repertoárjában találhatunk régi idők magyar filmzenéinek hangulatát idéző, szentimentálisabb darabokat, a dzsesszhez közelibb, akusztikus felfogású számokat is, ugyanakkor erős népzenei, elsősorban délszláv és klezmer hatás is érződik a kompozíciókon.
  
  Kardos Négyes:
  
  Kardos Dániel - gitár
  Bede Péter - szaxofon
  Vajdovich Árpád - bőgő
  G. Szabó Hunor - dob


Kulcsszavak:
  Kardos Négyes 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 el camino    sanctuary    the descendants    izegrim    kinkiez    while heaven wept    mason    david yengibarian    hisztéria    g.m.t.    ihsahn    diamond eyes    george lucas    the mono jacks    hellripper    trial    tomi koivusaari    edith piaf    jackson browne    misery index    sean paul    kalmah    massive aggressive    rita ora    anselmo  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!