hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2010. december 2. csütörtök   16:16
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Caspian 007


  Minden színész más okból vállal el egy-egy szerepet. Ben Barnes azért mondott igent boldogan Caspian herceg (sőt, ebben a filmben már király) szerepére a Narnia krónikái A Hajnalvándor útja (Chronicles of Narnia: The Voyage of the Dawn Treader, hazai bemutató: december 9.) című fantasy-kalandfilmben, mert játszani akart James Bondosat.
  
   Ez a Narnia egészen más, mint a korábbiak voltak nyilatkozta az ifjú harcost és uralkodót alakító 28 éves színész, akit kollégái egyszerűen az új Keanu Reeves-nek szólítanak. És ez jórészt a rendező, Michael Apted érdeme, aki A világ nem elég című Bond-filmet is rendezte. Miatta vállaltam a harmadik részben is fontos szerepet, mert tudtam: amit ő a Bond forgatása közben megtanult, azt mind továbbadja majd nekünk, míg ezen a filmen dolgozunk. És nekem mint valószínűleg minden angol férfiszínésznek az a nagy álmom, hogy egyszer Bond lehessek. Addig is, a Narniában kiélhettem az energiáimat valószínűleg nincs titkos ügynök, aki annyit harcol, ugrik, úszik, vív, rohan és küzd, mint mi. Egyedül a szmoking hiányzott.
  
  IC Press
  


Kulcsszavak:
  ben barnes      narnia 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Mikulás Narniában

Narnia Krónikái: a Hajnalvándor útja 3D

Narnia: királyi premier

Narnia igazi csodái

Narnia - július végén jön az új album

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
Hamarosan megjelenik a Grumpster harmadik albuma
Megérkezett az industrial Gomadi & Monster legújabb kiadványa
Dying Wish: A világ peremén - Megjelent az új album
Az életnagyságú Hot Wheels Bone Shaker újra Magyarországon
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 noctem    grand magus    the casting out    bereményi géza    paul di´anno    wamp    black spiders    a kandúr    kretens    imperial never say die    davey and the porchmonkies    benediction    tesseract    sub bass monster    facebook    karen carroll    cameron diaz    those whom the gods detest    scorpions    pantera    death feast    kósza band    baobinga    liam gallagher    billie joe armstrong  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!