hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2010. november 25. csütörtök   17:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
November 27-én jelenik meg a Cadaveres harmadik albuma, Mindstream címmel


  A CD tíz dalt tartalmaz 40 percbe sűrítve, melyek írásában az egész zenekar részt vett, a szövegeket pedig Bölcsföldi Zoltán, a csapat frontembere jegyzi. A lemez Varga Zoltán irányításával, egy új helyen, a SuperSize Stúdióban nyerte el végleges formáját. A Mindstream letisztult, dalközpontú, mondhatni már szinte slágeres album, amely koncertképességét tekintve közel áll a Cadaveres első anyagához, a Soul Of A New Breedhez. Ezen az albumon mutatkozik be Zoli, Joci és Kálmi, vendégként pedig részt vett a felvételeknél Vörös Attila és Szabó Máté. A zenészek célja egy friss, újító anyag létrehozása volt a Cada stílus-jegyek felhasználásával. Igazi koncertnóták születtek, lendületes grúvokkal, metálos riffekkel és fogós refrénekkel. A lemez borítóját Jacsó Balázs készítette. Megújultak a zenekar weboldalai is, ahol belehallgathattok egy friss nótába is.
  
  A Mindstreamet élőben - a megjelenés napján - november 27-én hallhatja először a nagyközönség, amikor hazai pályán, a székesfehérvári Fezen Klubban mutatja be a korongot a banda. A koncerten az Idoru, a Grenma, az A Losing Season, a Greedy Fly és az Animid Effect fogják szolgáltatni a körítést.
  
  A budapesti lemezbemutató koncertre december 4-én kerül sor, a Dürer Kertben ingyen tekinthető meg a Cadaveres, két másik lemezbemutató csapat - Social Free Face és Turn Of Mind - társaságában.
  
  A CD akciósan megrendelhető ide kattintva és levelet írva november 27-ig.



Kulcsszavak:
  cadaveres 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Cadaveres

Cadaveres facebook

Cadaveres myspace

 kapcsolódó előadók: 

Cadaveres De Tortugas

 kapcsolódó cikkek: 

A bűnös - Egyedi videoklip-megjelenéssel (is) zárja történetét a Cadaveres

Fezen fesztivál 25

Cadaveres: megjelent az új album, itt egy friss klipes dal

FEZEN ´19

Esernyős március- El Juntacadáveres, Hungarian Rhapsody és INKA-H U2 Tribute Band
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
A Thundermother és több csajos banda érkezik 2025-ben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 delain    black foxxes    vasember 2    dr. melancholia    poisonblack    ghymes    túl jó nő a csajom    roar    tokaj    ladytron    adam darski    the safety fire    mnemic    jack    kaltenecker zsolt    simon roman - ének    ocean eyes    martin scorsese    king´s x    fit fat    katy perry    banco de gaia    suicidal tendencies    paganfest    fit for a king  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!