beszámoló [koncert]  2010. november 22. hétfő   11:14

nincsen hozzászólás

  Habár idén végre egy rakás jó turné jutott el Budapestig, még mindig vannak olyan különlegesebb események, amiért kénytelen vagyunk átlépni a nyugati országhatárt. A bécsi Arénában ezúttal a szakállas pop punk és post-hardcore nagymesterének számító massachusettsi Four Year Strong bulija tűnt kihagyhatatlannak, de az előzenekari státuszban vendégeskedő, szintén massachusettsi A Loss For Words és az osztrák Endiryah fellépését sem hagytuk ám ki.
  
  Általunk eleddig sosem próbált módon, menetrend szerinti buszjárattal vágtunk neki Bécsnek, hogy jóformán az elsők között érkezzünk az Arénához, melynek ezúttal a kistermében került megrendezésre az ominózus buli. Jó pár magyar látogatott még ki rajtunk kívül erre a koncertre, így hát a beszélgetések közepette észre sem vettük, hogy a hazai pályán játszó Endiryah már bele is kezdett a szettjébe.
  
  Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem ha egy banda bármely tagja nem csak zeneileg, de külsőre is szánt-szándékkal hajazni próbál kedvenc együttesére/zenészére, az azért nem egy előnyös dolog. A bécsi formáció Alex nevű énekesének szobája nyilvánvalóan Oli Sykes fotóival van teleszórva, mivel a srác erősen majmolja a brit metalcore/deathcore Bring Me The Horizon frontemberének fizimiskáját. Ráadásul a dalok szerkezete is szépen át lett ültetve az említett angol banda lemezeiről, megtoldva egy kevéske, könnyebben emészthető punkos lendületű tétellel. Mindenesetre arra jók voltak, hogy egy kicsit bemelegítsék a hangosítókat, de különösebb nyomot egyikünkben sem hagyott a szűk fél óra produkciója.
  
  Annál ígéretesebb volt már jó előre a massachusettsi A Loss For Words koncertje, akik legutóbb egy klasszikus dalokat feldolgozó kiadvánnyal jelentkeztek, itt viszont szerencsére mindegyik lemezről szemezgetett a roppant szimpatikus frontemberrel (Matt Arsenault) rendelkező banda. Természetesen nem is Ausztriában lettünk volna, ha a közönség nem egy helyben, mozdulatlanul követte volna végig a fogós punk nótákat. Matt számtalanszor leugrott a színpadról, hogy amolyan HC módra a közönségből üvölthesse a szövegeket, de talán ha egy-két ember vette az adást és egy kicsit odapakolta magát (megjegyzem, magyarok voltak). A műsor egyébként annyira energikus volt, hogy jó páran az AL4W műsora után a merchandise pulthoz vándoroltak köztük mi is beszerezni valami szuvenírt a zenekartól.
  
  Közel sem telt már a fentiekhez hasonló békésen hangulatban a Four Year Strong koncertje. Természetesen főleg a magyaroknak és egyéb környező országok fiataljainak köszönhetően hatalmas gyilkolászás indult meg a küzdőtéren. Ezt konkrétan nekem sem sikerült jó pár könnyebb/fájdalmasabb zúzódás nélkül megúsznom, de kit érdekelt, mikor a színpadon az egyik legjobb tengerentúli banda a What the Hell is a Gigawatt?-ot játszotta. Az egyébként remekül sikerült, idén márciusban megjelent Enemy of the World lemezről jó pár dal elhangzott, de a Find My Way Back szerintem nem csak az én legnagyobb bánatomra maradt ki. Igaz, helyette jött a bada bing wit a pip, a Catastrophe, a Beatdown in the Key of Happy, a Blow Me, a Maniac vagy a Men Are From Mars, Women Are From Hell. Sajnos ezúttal sem múlt el incidensek nélkül az este, mivel az osztrák srácok nagyon nehezen viselték, hogy sokan mosh pittel próbáltak lendíteni a sógorok halvérűségén, aminek következtében elcsattant néhány pofon. Még olyan is volt, hogy a szintis/énekes Josh Lyford mutatta néhányaknak, hogy ne vigyék túlzásba a keménykedést. Josh egyébként a legaktívabb volt a FYS öt tagja közül, a hallgatóság rendre megőrült, mikor hozzá került a mikrofon. Az viszont kissé negatívan hatott, hogy az amúgy nagyon mosolygós Dan O´Connor és Alen Day gitáros/énekesek mintha egy kicsit unták volna a fellépést. Továbbá a kisterem okozta lehetőségek sem kedveztek több szempontból sem, ahogy a bandának, úgy nekünk sem. Hogy végül senki se távozhasson keserű szájízzel, arról a ráadásban elnyomott Heroes Get Remembered, Legends Never Die gondoskodott.
  
  Egy percig nem kérdéses, hogy megérte ezért a buliért Bécsig utazni, így mi úgy gondoltuk, hogy ha már egyszer reggelig várnunk kell a hazaúttal, akkor megnézzük hogyan mulatnak a Bécs nevű világváros lakosai. Az a lehetőség viszont még csak álmunkban sem merült fel, hogy konkrétan sehogy: se egy pub, se egyéb szórakozóhely, se éjjel-nappali, se semmi más nincs nyitva éjféltől. Így azért legalább világossá vált, hogy nyugati országok egyetemistái miért is választják olyan nagy számban Budapestet célpontul, és bizony mi is becsüljük meg, hogy egy ilyen élhető fővárossal rendelkezünk. Ha majd egyszer pedig netalán már hozzánk is eljutnának a Four Year Strong szintű zenekarok, akkor már ilyen fárasztó túrának sem kéne kitenni magunkat. Reménykedjünk, hogy hamarosan eljön ez az idő is.

Kulcsszavak:
  four year strong      a loss for words      endiryah 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás