interjú [hazai hangok] 2010. november 20. szombat 16:58
5 hozzászólás
szerző: TobiasAlba Hyseni gondolatai az „Inner-Mission” album kapcsán
Október végén böngészgettem a Gödör Klub programját, s így akadtam rá Alba Hyseni nevére, majd Myspace oldalára. Az ottani lejátszót elindítva valami olyasmi szólalt meg, melyhez hasonlót még sohasem hallottam azelőtt. Ellenőriztem a webcímet a böngészőmben, hátha rossz helyre tévedtem, de nem. Az ő oldala volt az, s az ő hangja szólt a netbook piciny hangszóróiból. Mélyen búgó hang, mely egy pillanat alatt átjárja a testet, a lelket. Rögtön tudtam, hogy ott a helyem a koncerten, így nemsokára a hanghoz személyiség is társult, majd a személyiséghez kisugárzás, a kisugárzáshoz tartalom, a tartalomhoz érzés. A tökéletesség érzése.
Az albán származású, harminchárom éves Alba Hyseni tizenhárom éve, a délszláv háború ideje alatt jött Magyarországra, s azóta itt él. Hiperalt tónusú hangját (ezt mindenképpen hallani kell!) az underground zenei világ egyedülállónak tartja. Hét nyelven beszél, több nyelven ír verset, esszét és kritikát, segítette a Helsinki Bizottság munkáját, ráadásul egyedülálló anyaként is helytáll. A Chameleon records gondozásában idén megjelent Inner-Mission című, végig angol nyelvű lemezén tizenkét nóta hallható, melyeknek szövegét mind ő írta. A lemezen Magyarország legjelentősebb jazz-és underground zenészei működtek közre, úgy mint Grencsó István, Dóra Attila, Hock Ernő, Murad Abbas, Szilvási István, Sőrés Zsolt, Bérczesi Róbert, Sena Dagadu. Az alább olvasható sorok három oldalon keresztül a lemezt körüllengő gondolatokat jelenítik meg a díva saját szavaival.
Ez az album főleg olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a szerelem, a halál, a kábítószerek, a hátrányos megkülönböztetés, a veszteség általában, a szerettek elvesztése és az idő múlása. Azért ezekkel a témákkal foglalkoztam, mert az élet, főképp a zenészek és így a mi életünk részei, továbbá ezen dolgokkal kapcsolatban táplálják az emberek a legerősebb érzelmeket. Az embereket megérintik ezek a témák, és életük során folyamatosan küzdenek, hogy megértsék ezeket a nagyon fontos, és ugyanakkor őket nagyon érzékenyen érintő dolgokat.
Az egyik leginspirálóbb könyv, amit valaha olvastam, John Chilton Pearce könyve, a Kiváló a kozmikus tojás (The Crack in the Cosmic Egg). Egyszerűen letaglóztak a jól felépített felismerések. Pearce azt írja, hogy szemantikus világegyetemben élünk. Értékrendszerünk az egyetlen valóságos univerzum, amelyben élünk. Bármilyen világegyetem létezik odakinn, még ha nem is bír független létezéssel, megváltoztatható, sőt, bizonyos mértékig újrateremthető a szellem által, feltéve, hogy egyes feltételek teljesülnek.
Korlátozott céljaink érdekében a psziché az, amely megteremti és fenntartja a mindenkor változó pillanat zenei univerzumát. A szerelem számomra a legideálisabb emberi érzelem, amely ugyanakkor a legabszolútabb, legállatiasabb és a legröpkébb is. Pillanatnyi gyengeségünkben szó szerint vehetjük a kérdést, és elismerhetjük, hogy a felsőbb hatalomnak, bárki vagy bármi is legyen az, igenis köze van szerelmi életünkhöz és személyes értékeinkhez. Sok ember közvetlenül és izgatottan kér isteni beavatkozást mind szerelmi, mind szexuális életében. Számomra a szerelem elsősorban transzcendens jelenség. A szülői szeretet nem mérhető, a misztikus szerelem csodálatos. Azt hiszem, hogy az emberiség iránti szeretet kiemelkedő és nagyon is kötelező érzés. A szeretet ment meg bennünket. Szeretet nélkül semmi az élet. Nem mindig vesszük észre, de a szerelem sok hétköznapi tevékenységünkbe, és magánéletünk sok területére is bekukkant. Szeretet nélkül nem lennénk emberek. A szeretettel kapcsolatos érzések nagylelkűség és együttérzés nélkül véleményem szerint a társadalom egy lakhatatlan dzsungel lenne, az emberek pedig lelketlen gépek. Végül is a szerelem sok. A szerelem minden. Nem osztható fel bájtokra, bájtokra és még több bájtra.
Hátrányos megkülönböztetés egyszerűen értetlenül állok a színes emberekkel szemben még ma is tapasztalható, nagy mértékű diszkriminációval szemben, legyenek ezek az emberek afro-amerikaiak, dél-amerikaiak, közel-keletiek, cigányok vagy egyéb származásúak. Az ahogyan sok ember még manapság is kezeli őket, számomra elfogadhatatlan. Amikor a legyintésből lökés lesz, látszik, hogy nincs méltányosság a rasszok között. A társadalmi elfogadás több, mint fontos, hiszen önbecsülést épít, kikövezi azt utat az eljövendő generációk előtt, és olyan lehetőségeket biztosít számukra, amely az előttük levőknek nem jutott osztályrészül.
A hűség számomra pozitív érték, amely hatására az emberek büszkék lesznek hazájukra, és hűséggel tekintenek a nemzeti színekre. Azonban ez a büszkeség és hűség összetéveszthető a világunk sok országában működő korrupt kormányok iránti büszkeséggel és hűséggel, és ebben komoly veszély rejlik. Az olyan masszív propagandagépezet, mint a tömegtájékoztatás, még napjainkban is, - csakúgy, mint a múltban - képes a hazafiasság álcájában kiirtani az eltérő véleményeket, és abszolút hatalmat vagy elnyomást kiépíteni. Valójában ezeknek a hazugoknak, ahogy én nevezem őket, a hasznon hízó prostituáltaknak a szájában a nyelv elképesztő változásokon megy keresztül. Az ilyen időkben az igazság után másodikként a nyelv esik áldozatul a háborúnak. Elcsépelt kérdések harsognak a címlapokról, míg a valóban fontos dolgokat elképesztő módon veszik semmibe. A propagandagépezet minden egyes szavát matematikai pontossággal számítják ki.
Hit amit életünk folyamán tanulunk meghatározza a célt, a fontosságot és a tapasztalataikból levont tanulságokat. Bármi, amiről úgy érezzük, újra és újra megtanuljuk magunkról, identitásunk része lesz. Identitásunk pedig megalapozza hiedelmeinket. Hiedelmeim ugyanakkor meghatározzák, hogyan reagálok és cselekszem majd a jövőben.
A tanulás, az identitás és a hit kéz a kézben járnak egymással. Hogy megtanuljunk valami újat és életünket megerősítőt magunkról és a minket körülvevő világról, ahhoz általában meg kell változtatnunk személyes identitás-érzésünket, és némely, hosszú ideje fennálló meggyőződésünket. Talán azt mondják most: Ez ésszerűen hangzik. Mondd meg, hogyan tudnám megváltoztatni, amit tanulok, hiszek és ami én vagyok! Az egyik lehetséges válasz egy szanszkrit mantra következő szavaiban rejlik. Om. Ez tökéletes. Az tökéletes. A tökéletesből lesz a tökéletes. Ha a tökéletesből elvesszük a tökéletest, csak a tökéletes marad. Om, béke, béke, béke. Ilyen a tökéletesség érzése, ha gyermeket tartok a karjaimban. A tökéletesség érzése egy velünk született áldás, amely minden esszenciájaként létezik. Ez a tökéletesség-érzés mindig jelen van, és nincs hozzá szükség gyógyulásra vagy változásra. Ez az tökéletesség statikus helyett dinamikus, és tárt karokkal fogadja az élet szükségszerű változásait. Csak tudomásul kell vennünk a természetfeletti jelenlétet, ahelyett, hogy megpróbálnánk meghatározni, hitünknek miben kellene másnak lennie. Hogy a mélyen rejlő igazságot megérezzük, valahogyan jobban meg kell értenünk a világot, kapcsolatainkat, környezetünket, a Világegyetemet. Olyan tudásra van szükségünk, amely keblére öleli az ellentmondást, és túl tekint azon amit tudunk vagy amit igaznak hiszünk. Ez olyan fajta tudás, amely örömmel fogadja az eltérő véleményeket arról, mi is a természetfeletti hatalom.
Szerintem az ilyen tudás magában foglalja az érzelmeink és intellektusunk közötti párbeszédet. A magunk és mások közötti párbeszédet. A párbeszédet, amely részletesebb, mint a jó és rossz közötti különbség. A párbeszédet, amely a kezdetben homlokegyenest eltérőknek látszók között elsimítja az ellentéteket, és utat nyit egymás kiegészítése felé. A párbeszédet, amelyhez szenvedélyre, részvétre és elkötelezettségre van szükség. A párbeszédet, amely az egész részeiként tárt karokkal fogadja a különbözőségeket. A párbeszédet, amely időnként veszélyesnek tűnhet, de mégis nagy lehetőséget hordoz.
Kábítószer Véleményem szerint ebben az életformában a személy úgy érzi, folyamatosan formálja, fogadja be és közli az üzeneteket (legyenek kémiai, elektromos, szóbeli, stb. üzenetek). Úgy érezzük, életünk folyamán, kiváltképp egyes kábítószerek hatása alatt, üzeneteket kapunk és sugárzunk tovább. Ezt figyelembe véve, megértjük, hogy testünk alkalmazkodóképességét nagyban befolyásolja minden amit beveszünk és amiben hiszünk. Mindnyájunknak el kell döntenünk, hogy inkább biztonságosan játszunk, csak természetes dolgokat használunk és csak a hátrányok miatt aggódunk, vagy vállaljuk a kockázatot, önmagunk leszünk és olyan életet élünk amilyet a szívünk diktál.
A veszteség általában, a szeretteink elvesztése és az idő múlása Az élet majd mindenki számára harc a nehézségekkel, és sajnos az ellenségekkel. A legtöbb ember megtapasztalja mind külsőleg, mind belsőleg az élet küzdelmeinek durva valóságát. Ami segíti az embereket ezen háborúk megnyerésében, az a remény és a hit önmagukban. Önmagunk felfedezése egy szajha egy szükséges rossz. Végül mindenki keresztülmegy életében egy olyan szakaszon, amikor megpróbálja megragadni önnön léte igazságát.
Ha bármely szerettünk eltávozik az életünkből, az azt jelenti, hogy örökre megváltoztatta azt. Akárhogy is kívánjuk, hogy másképp legyen, sohasem leszünk már ugyanazok. Ami haláluk vagy egyszerűen csak távozásuk pillanatában történik velünk, az a lehető legszívfacsaróbb tapasztalat. Talán azt veszítjük el amiről úgy hisszük, nem tudunk élni nélküle. Talán olyasvalamit vesznek el tőlünk, ami az életünknek mélységet és örömet adott. Talán minden nap agóniává válik számunkra, és a gyötrődéstől nem tudunk megszabadulni. Talán tudjuk milyen végre álomba merülni, és felfedezni, hogy a kín nem múlik el, hanem álmainkba is követ bennünket. Mikor felébredünk, megint belénk merül a tőr. Talán azon gondolkozunk, meddig élhetünk még így. Azon tépelődünk, jobb lesz-e az életünk valaha, lesz-e valaha még remény vagy cél az életünkben. Bátorság kell ahhoz, hogy szembenézzünk azzal, amivel szembe kell néznünk. Ez sok energiát emészt fel, és épp akkor, amikor energiából amúgy is kevés van bennünk. Csak elhatározottsággal tudunk egyik napról a másikra élni, és tenni amit tennünk kell: érezni minden érzésünket. Nem menekülhetünk az érzelmeink elől. Csak két választásunk van: megéljük az érzéseinket úgy, ahogy felszínre kerülnek, vagy félretesszük őket más időkre. De nem tehetjük őket örökre félre. Valahogy, valamikor ezek az érzések követelni fogják a figyelmünket. És akkor talán még erősebbek és mélyebbek lesznek, mint most. A legjobb kiút rajtuk keresztül vezet. A legjobb mód arra, hogy túljussunk érzelmeinken az, hogy a maguk teljességében megéljük őket, és olyan gyakran amilyen gyakran csak szükséges.
A zenét meg hallgatni kell ,többször,mint bármit eddig,ha egyáltalán érted a zenét,amit a csaj képvisel, mert ilyen \\\"jó\\\" indulattal, annyit is mondhattál,hogy kurvára nem tudod,hogy miről van szó!,csak úgy írtad ezt a sort,na itt azért ne irigykedjünk,de minden estre itt a különlegesség, és én személyesen nagyon büszke vagyok arra,hogy magyar zenészekkel karolva csinál valami \\\"extra mást\\\" ! Ne feledd, ezt nálunk csinálja! Ilyen még nem volt és nincs is Nálunk!Zene magáról is kurva sokat beszel!
Éljen - Alba Hyseni!
http://soundcloud.com/tomi-csigo/alba-hyseni-the-d http://soundcloud.com/tomi-csigo/alba-hyseni-adieu http://soundcloud.com/tomi-csigo/alba-reality-blow
Icus
2010. december 15. 08:53 #2
Icus
mert ezek gondolatai, és nem zene filozófia tanszéken tart előadást,hanem pont szívéből mondja az Underground magazinnak , véleményét ,GONDOLATAIT azokról a dolgokról amik inspiráltak a lemez megvalósítását te kis okos! bulvár? te meg analfabéta öcsém!
16:58
