hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. november 16. kedd   13:25
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Arto Lindsay és Kézdy Luca a Trafóban
2010. november 20. - Trafó, Budapest

  Mivel a Voices sorozatunk eleve az egyéniségre helyezi a hangsúlyt, ezért a koncertek nem is lehetnek hasonlóak egymáshoz, legfeljebb minőségben és ez így van jól. Arto Lindsay novemberi koncertjét hosszú előkészítés és nagy várakozás előzte és előzi meg, hiszen most először játszik majd Magyarországon. Kézdy Luca pedig bár nem énekes, de kétségbevonhatatlanul erős, egyéni hangja van és ezt sok zenekari szereplése mellett most szólóban is megmutatja.
  
   Mivel tinédzserként éltem meg Brazíliában a 60-as éveket, úgy tudtam, a popzene céljának része, hogy megváltoztassa az emberek tudatosságát és hogy információt terjesszen. A 60-as évek brazil popzenéje sok zenei stílusról tudott. Bár Brazília, nem volt a világ közepe, az emberek mindenféle zenét szerettek a Beatlestől és a Rolling Stonestól kezdve a Brazil folkig és az avantgard zenéig, mint pl. John Cage, a szerializmus és a XX. század klasszikus zenéje.
  (Arto Lindsay)
  
  Lindsay első sikereit DNA nevű zenekarával érte el (ennek tagja volt Ikue Mori is), 1978-as lemezük producere Brian Eno volt. Bár ez a zenekar rövid életű volt, hatása számos noise-rock kísérletezőn érezhető (Sonic Youth, Dj Spooky). A 80-as években Lindsay fontos szerepet játszott Manhattan kulturális életében: tagja volt a Lounge Lizardsnak, a The Golden Palominosnak (Bill Laswell, Anton Fier, Nicky Skopelitis mellett), az Ambitious Loversnek (lemezeiken hallható Marc Ribot, Vernon Reid, Bill Frisell, Nana Vasconcelos, Melvin Gibbs, Joey Baron játéka is), dolgozott Laurie Andersonnal, John Zornnal, David Byrne-nel, feltűnik a Kétségbeesve Keresem Susant című filmben is.
  
  A 90-es években, mint producer és dalszerző kerül előtérbe, többek között Carlinhos Brown, Vinicius Cantuária lemezein, továbbra is dolgozik Brian Enóval, Ryuichi Sakamotóval, a They Might Be Giants-szel és az Animal Collective-vel.
  
  Mindemellett gyönyörű szólólemezeket ad ki és koncertezik, kísérőzenészekkel, vagy szólóban.
  
  Kézdy Luca a Magyar Rádió 2006-os jazz hegedű versenyének döntőjén közönségdíjat nyert. Koncertezett Párniczky András zenekarával (Nigun), Lantos Zoltán, Deseő Csaba, Pleszkán Frigyes, Ágnes, Tereskova, Grencsó István, Ruzsa Magdolna, Márkos Albert, Erik Truffaz, Alexander Balanescu társaságában, tagja a Nagy János által vezetett Free Style Chamber Orchestrának, állandó vendége Dévényi Ádám zenekarának, zenészként részt vesz a TÁP Színház előadásain. Saját formációjával, a Santa Diverrel 2006 októbere óta ad koncerteket, klubkoncertek mellett többek között a Mediawave, az Ultrahang és a Mol Budapest Jazz fesztiválokon, a Párizsi és a Brüsszeli Magyar Intézetben, a Francia Intézetben, a Művészetek Palotájában és a London Jazz Fesztiválon.
  
  BRAZIL, ART-ROCK, NOISE
  Voices III.
  Koncert
  2010. november 20.
  20:00
  KÉZDY Luca szóló (30)
  hegedű, elektronika / violin, electronics
  20.45
  ARTO Lindsay szóló
  gitár, ének / guitar, voice
  Jegyár 1800 Ft, elővételi jegyár 1500 Ft!


Kulcsszavak:
  trafó      arto lindsay      kézdy luca 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Arto Lindsay

 kapcsolódó cikkek: 

Tünet Búcsú a Trafóban - egy utolsó este EGYÜTT

A Szigetelő Fesztivál segíti a bajba jutott Trafo Clubot

Egy hét múlva a Tünet együttes új premierje a trafóban

Shahid Parvez az Imdad Khani Gharana legendás szitárvirtuóza

ISIS a Trafóban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szabad akarat    sorronia    shallov    nyócker    dolor    all that remains    az erő krónikája    ignite    null positiv    rocktusa    kate winslet    müller péter sziámi    madrass    hol van ilyenkor a rendőrség?    the silver shine    alíz csodaországban    beregi tamás    mtv    alight    maruta    piramis    poison alley    house of pain    dr. living dead    ryan phillippe  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!