hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2010. november 12. péntek   11:40
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hobo további tervei a HBB-t követően - saját szavaival


  Az alább olvasható sorokon Földes László (Hobo) maga mondja el milyen tervei vannak a jövőre nézve. A lényeg: a Hobo Blues Band feloszlása egyáltalán nem jelenti azt, hogy abbahagyná a zenélést, sőt, éppen ellenkezőleg. Íme:
  
  
  Mivel az időm fogy, temérdek gyönyörűséges kihívás és kötelesség teljesítése áll előttem, nosztalgiázni pedig nem szeretek, valamint Hobo és Bandája név alatt játszom egy aktív zenekarban, úgy gondoltam, hogy hajlott korom miatt - a 2011 február 12.-i Búcsúkoncerttel, melyre a jegyek már kaphatók - megpróbálom szépen befejezni a HBB történetét. Ehhez kapcsolódóan jelent meg a napokban „Halj meg és nagy leszel” címmel az elmúlt 33 évet összefoglaló válogatáslemez is.
  
  Egyetlen nap alatt aggódó levelek sorozata érkezett címemre, ezért szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy csupán a HBB fejezi be, én folytatom a zenélést és a színpadi munkát. Ennek igazolására nem mintha szükség lenne rá ismertetem terveim egy részét.
  
  A Pilinszky János verseit bemutató Látja Isten, hogy állok a napon című előadást öt nappal ezelőtt mutattuk be a Budapesti Kamaraszínház Ericson stúdiójában, a decemberi dátumok már nyilvánosak.
  
  Madarász Gáborral dolgozunk a következő szólólemezemen, melynek Lépj be a rock and roll pártba! a munkacíme, három dalt felénekeltem és december elejére befejezzük a dolgot. Tavaszra tervezzük a megjelenést.
  
  Hobo és Bandája idén még lenyomja 40. koncertjét december 27.-én Szekszárdon, majd tavasszal az új lemezzel nyit turnét.
  
  A nyersfordítások egy része elkészült a Gulagon gyűjtött verseknek, melyből lemez és előadás is készül majd.
  
  Requiem a bluesért címmel készülünk egy színpadi mű létrehozására, melyhez a szöveganyag egy részét már megírtam. Ebben jelentős magyar muzsikusok is közreműködnek majd.
  
  Nemes Zoltán (Hobo és Bandája) zongoristával készülünk egy Fekete-fehér blues műsorra.
  (The Sun Is Shinin Elmore James, Born Under Bad Sign- Albert King, I Believe To My Soul Ray Charles, Call Letter Blues Bob Dylan, Road To Piece- Tom Waits, valamint Moszkva tér blues, Banális Blues, stb).
  
  Vele és másokkal szeretnék egy új Tom Waits estet is csinálni, első lépésként decemberre felújítjuk a régit.
  
  A bolond levelei cím egy zene nélkül elhangzó, csak dalszövegeket tartalmazó hobózat is készül, érzékeltetve az Irodalom Birodalom és a dalszövegírás között feszülő antagonisztikus (recece!) ellentétek bizonyítására, miszerint ez utóbbi az alantasabb.
  
  Akusztikus műsort csinálnék Bob Dylan dalok fordításaiból. Jack Kerouac Úton-jának részleteivel kötném össze a számokat.
  
  A Marina Vlady Viszockij szerelemről is szeretnék színpadi művet írni.
  
  Ismét forgatókönyvet kellene szülnöm a Vadászat-ból, hátha most, negyedik próbálkozásra kapnánk valami pénzt a filmre, melyet Vidnyánszky Attila rendezne.
  
  2011 végére szeretnénk kijönni Juhász Balázs fotóművésszel (Senkifalva, Circus Hungaricus borítók, stb) egy 10 kg-os szöveg és képgyűjteménnyel, melyet a Magyar Fogorvosok Szövetsége szponzorál majd, ugyanis ha valaki ezzel a könyvvel kezében elalszik, kiveri a fogait. Írások, szövegek és a hozzájuk kapcsolódó történetek, gondolatok próbálnak majd korrajzot adni az 1968-tól máig eltelt időről.
  
  A magyar rockzene 50 éves történetével foglalkozó Utcazenész monodráma háromnegyed részben elkészült, ez valószínűleg 2045-ben kerül színpadra.
  
  Deák Bill Gyulával legalább 10 éve tervezünk közös albumot, ennek megjelenését a kettőnk által vezetetett (Ő az elnök, én a főtitkár) Szeretnénk Az Emberiségre Hakni mozgalom szigorú belső természetrajza akadályozza. Ennek ellenére a Megmondom őszintén, a Dukát dugja a szukát, a Megküzdök a madárral, a Szép mama, hogy kit szültél, valamint a Vakuljak meg, vagy egy liter rum és a latinból fordított Axum-saxum kezdetű szövegek már készen állnak a megzenésítésre. Ezek mind Bill tollából fakadtak. Ide Friderikusz Sándort kérnénk fel tanácsadónak.
  
  Aztán nyilván a tolókocsiban ülve meg kellene írnom azokat a dolgokat, melyeket a magyar kultúra peremén tapasztaltam és láttam, eleinte mint néző, majd mint balettáncos.
  
  Tervezek egy fikciós rock and roll regényt.
  
  A Hobo Blues Band búcsúját képpel, hanggal együtt rögzítjük, jövőre kijöhet, egy HBB dokumentumanyaggal együtt.
  
  Felvesszük a Circus Hungaricus mindhárom színpadi változatát is. (Koncert, monodráma, porondszínház.) A Pilinszky estet is.
  
  Ennyi terv ellenére a legnagyobb álmom még mindig nem teljesülhet be. Nincs lehetőségem eljátszani Retteghy Fridolin szerepét A szabin nők elrablása című darabban. (Pedig ingyen is megtenném, csak már jönne!)
  
  Bánatomban belefogtam Az alabárdos halála megírásába. Három felvonáson keresztül némán állnék, majd meghalnék a nyíl színen. Egyetlen mondat hangzana el a darabban:
  A szívem nem nehéz, ha úgy halok meg, hogy mindenki engem néz.
  
  Ezek jelenlegi terveim, melyek további szíves figyelmüket, türelmüket és pénzüket kérem!


Kulcsszavak:
  hobo blues band 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hobo

 kapcsolódó előadók: 

Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven

 kapcsolódó cikkek: 

Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!

A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et

Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről

Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás

Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
A Flat Black új ütős kislemezzel jelentkezett, ez a Nothing To Some (feat. Corey Taylor)
Hamarosan megjelenik a Grumpster harmadik albuma
Megérkezett az industrial Gomadi & Monster legújabb kiadványa
Dying Wish: A világ peremén - Megjelent az új album
Az életnagyságú Hot Wheels Bone Shaker újra Magyarországon
Megjelent a Besh o droM: Hova lesz a séta?
A Kublai Khan TX robbantja a bankot az új dalukkal, a Low Tech-el
Megérkezett a Red Handed Denial legújabb dala, a Parasite
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 háború a vámpírok ellen    chelsea grin    torture squad    magor    napalm death    malevolent creation    beregi tamás    continoom    random deeds    shape of despair    mr. papagiorgio    protest the hero    subsonica    lagerstein    szin    groove armada    god dethroned    alestrom    schmiedl tamás    ite missa est    végső állomás     adam sandler    implode    stúdió galéria    jay chou  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!