hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [program]  2010. november 4. csütörtök   15:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
200 éve született Erkel Ferenc - A nemzeti opera megteremtőjére emlékezik november 7-én a Duna Televízió
2010. november 7., Duna Televízió

  Zeneszerző, karmester és zongoraművész, a nemzeti opera megteremtője a 200 éve született Erkel Ferencre emlékezik november 7-én a Duna Televízió. Délután Erkel Ünnepi nyitányával (15.45) kezdődik tematikus napunk, ezt követően a Magyar Történelmi Arcképcsarnok-sorozat aktuális részében idézzük fel a neves művész alakját (15.55). Kikötő - Extra című kulturális magazinunkban (19.20) vendégeink segítségével rajzolunk egyedi portrét a mesterről, majd 20 óra 5 perctől a Káel Csaba rendezte operafilmet, a Bánk bánt láthatják nézőink, melynek a világhírű Zsigmond Vilmos volt az operatőre.
  
  November 7-én, vasárnap a 200 éve született neves zeneszerzőre, Erkel Ferencre emlékezik a Duna Televízió. 15 óra 45 perctől a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának előadásában Erkel Ferenc Ünnepi nyitányát hallgathatják meg, 15 óra 55 perctől pedig a Magyar történelmi arcképcsarnok-sorozat a neves zeneszerzőt bemutató epizódját láthatják.
  
  19 óra 20 perckor kezdődik Kikötő - Extra című kulturális magazin, melyben a zeneszerző, karmester és zongoraművész, a nemzeti opera megteremtője, Erkel Ferenc előtt tisztelgünk. A műsorban egyedi portrét rajzolunk a XIX. század magyar zenéjének vezéralakjáról: vendég Dr. Bónis Ferenc zenetörténész, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Erkel Tibor, az Erkel Ferenc Társaság alelnöke, Kovács János, a Magyar Állami Operaház karmestere, Kassai István zongoraművész és Káel Csaba filmrendező.
  
  A nézők megtudhatják, milyen sikereket és kudarcokat tudhatott magáénak e sokszor méltánytalanul elhanyagolt komponista, aki remekműveinek megírása mellett zenekart és zeneakadémiát alapított, közéleti feladatokat látott el és hazájának második legjobb sakkozója volt. A műsorvezető Kalocsai Andrea, a felelős szerkesztő Petrovics Eszter.
  
  20 óra 5 perctől a Bánk bán című magyar operafilmet láthatják. A mű nagy részét eredeti helyszíneken - többnyire Erdélyben, Jákon, Ócsán, Esztergomban, Visegrádon, Bélapátfalván és Budapesten - vették fel. A film melyben a legnagyobb kortárs európai és magyar operaénekesek játszanak a romantikus operát XIX. századi historikus festészetre emlékeztető képi beállításokkal, gazdag jelmez- és díszlettárral idézi meg. A lodzi operatőr fesztiválon az alkotás elnyerte a legjobb operaadaptációért járó díjat.
  
  A főbb szerepekben Kiss B. Attilát (Bánk bán), Marton Évát (Gertrúd), Rost Andreát (Melinda), Gulyás Dénest (Ottó), Kováts Kolost (II. Endre), Miller Lajost (Tiborc), Réti Attilát (Biberach) és Sólyom-Nagy Sándort (Petur bán) láthatják. A Káel Csaba rendezte alkotás operatőre a világhírű Zsigmond Vilmos.
  
  Tartsanak velünk, ünnepeljük együtt a neves komponista születésének 200. évfordulóját!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Játékszín Podcasting - Menopauza és ami mögötte van!
A Thália Színház a 2024/2025-ös évadban közönségkedvenc előadásokkal készül
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 szalay péter    the hellacopters    alexander payne    filmbox    gravity well    gorguts    death night feast    kellékfeleség    perihelion    hisztéria    star trek 2    oranssi pazuzu    julian sas band    to the nines     szelíd teremtés - a frankenstein-terv    együtt az ég alatt    hard charger    idea implant    the kolin    cock and ball torture    táncoló talpak    skull fist    deathstars         jason rouse  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!