beszámoló [koncert] 2010. október 28. csütörtök 15:39
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaThe Dillinger Escape Plan, Cancer Bats, The Ocean 2010. október 13., Budapest, Dürer kert
A The Dillinger Escape Plan a matekos metal zene koronázatan királya, így mindig nagy örömünnep, ha élőben lehet megtekinteni ezt a 100%-os energiaszinten pörgő bandát. Különösen, ha az időpont éppen a cikkíró születésnapjára esik! Dillingerék amúgy a 2008-as A38 hajós koncert után második alkalommal léptek fel hazánkban, ezúttal a Cancer Bats és a The Ocean társaságában zúzták meg a Dürer kert színpadát.
A korai kezdés sajnos keresztülhúzta számításaimat, és a német post metalos The Ocean utolsó 10 percére sikerült csak beérnem. A berlini kollektíva már két ízben fordult meg nálunk, a tavalyi Dürer kertes fellépésükön én is jelen voltam. Az ezúttal elcsípett egybefűzött két nóta (The Origin Of Species, The Origin Of God) alapján a tavalyihoz hasonlóan remek hangzással megtámogatott, minőségi koncerttel örvendeztették meg a jelen lévőket. Ugyan a legutóbbi Heliocentric című album nem nyerte el a maradtéktalan tetszésemet, élőben sokkal jobban átjött az új lemez ereje. A tavaly csatlakozott Loic Rosetti dallamos énekhangja nekem túl negédes, de kétség kívül képzett énekes, és sokszínűbbé teszi a The Ocean zenéjét vokális szempontból. November 18-án az Anathema előtt is fellépnek a srácok a Diesel klubban, így rövid időn belül lehetőség adódik a repetázásra.
A kanadai Cancer Bats korunk egyik feltörekvő sikerbandája, a tengerentúlon a 2004-es megalakulásuk óta szép ismertségre tettek szert a srácok a délies sludge-os hatásokkal felvértezett hardcore punk muzsikájukkal. Érdekes muzikális vegyületet testesít meg a kanadai srácok zenéje, amely eddig három nagylemezen manifesztálódott. Élőben is energikusan, szőrös tökű redneck hozzáállással prezentálták a zúzós nótákat. A hangzás is támogatta a produkciót a közönség mellett, így egy jó hangulatú koncertnek lehettünk részesei. Bár nem ismerem behatóbban munkásságukat, így is jól esett hallgatni az izmosan megdörrenő dalokat a saját szerzeményeik mellett a Beastie Boys feldolgozással egyetemben.
Eljött a főattrakció, az amerikai The Dillinger Escape Plan ideje. A két és fél évvel ezelőtti A38 hajós fellépésük az év egyik meghatározó koncertélménye volt számomra, így nagy várakozásokkal tekintettem a mostani produkciójuk elé. Az 1997-ben alakult banda a Calculating Infinity-vel és a Miss Machine-el stílusdefinitív alkotásokat tett le az asztalra, és az előremutató zenéjük mellett zseniális koncertjeik miatt is méltán híresek. Olyan adrenalinlöketet képesek közvetíteni ezek a figurák a színpadról, hogy defibrillátor nélkül is képesek visszahozni a haldoklókat az életbe. Hát még az élőket hogy fel bírják pörgetni! A Ben Weinman irányításával működő brigád ezúttal is maximális teljesítményt nyújtott, ugráltak, pörögtek, kaszáltak a színpadon. Ben most is egyik erősítőről a másikra ugrott, vadul kaszabolt a gitárjával, és ezen aktív mozgáskultúra mellett hibátlanul hozta a disszonáns gitártémákat. Greg Puciato szokásához híven megmászott mindent, amit tudott (sajnos itt nem volt plafonra függeszkedési lehetőség, így az A38 hajós mutatványát nem tudta megismételni), és kiüvöltötte/énekelte a tüdejét. Jeff Tuttle gitáros szintén kitett magáért, csakúgy, mint a basszer Liam Wilson és a tavaly érkezett, remekül ütő Billy Rymer dobos. Ezek az arcok élőben tudják igazán megmutatni zenéjük erejét, akkor is, ha ezúttal kissé kásás volt a hangzás, és ezáltal jóval elmaradt az A38 hajós fellépés lemezminőségű megszólalásától. A hangulat és a lehengerlő erejű intenzitás ugyanúgy megvolt, így a közönség egy része eszeveszett pusztításban és stagediving-ban dolgozta fel a színpadról áradó erőlöketet, mások pedig csak szájtátva bámulták a zsigeri erődemonstrációt. Az alapvetően az új lemezre épülő seltist változatos volt: a lassú, merengősebb, zongorás részekkel díszített nóták mellett még jobban kijött a brutális szerzemények éle. Az Option Paralysis-ről elhangzott a Farewell, Mona Lisa, a Good Neighbor, a Gold Teeth On a Bum, a Widower, a Room Full Of Eyes és a Chinese Whispers. Az Ire Works-ről a Fix Your Face, a Lurch, a Mouth Of Ghosts, valamint a slágeres Black Bubblegum és a Milk Lizard kerültek megidézésre. A Miss Machine-ről a Panasonic Youth-ot és a Sunshine The Werewolf-ot játszották el (nekem hiányzott a Setting Fire To Sleeping Giants), és az általam legjobban kedvelt Calculating Infinity-ről csak a Sugar Coated Sour és a kihagyhatatlan 43% Burnt hangzottak el. Bár az utolsó két lemez már nem ugyanazt a hibátlan minőséget nyújtja, mint az első két Dillinger album, élőben még mindig verhetetlenek a srácok. Ha osztályzásra kerülne a sor, a 2008-as A38 hajós bulira csillagos ötöst adnék, és a mostani Dürer kertes fellépés is simán megérdemelné az ötös érdemjegyet.
A The Dillinger Escape Plan szokásosan nem tudott hibázni, és a Cancer Bats valamint a The Ocean is minőségi fellépésekkel kényeztette el a koncertre látogatókat. Ennél szebb szülinapi ajándékot nem is kaphat az ember, szóval ennek fényében jövő október 13-ra is valami hasonlóan lehengerlő koncertet kérek ajándékba!