szerző: MorelloKorpiklaani, Eluveitie, godnr.universe 2010. október 12, Club 202 (ex-Wigwam)
Még fel se száradt a sör az egykor Wigwamként ismert Club 202 padlóján a szeptemberi Heidenfest buli kapcsán, amikor nem sokra rá újabb folk metal őrületet élhetett át a klub, mégpedig a Korpiklaani és az Eluveitie főszereplésével. A finn Korpiklaani olyan zenekar, akik nélkül egyszerűen nem telhet el év Magyarországon, biztos hogy valamilyen turné/fesztivál/klubbuli keretében viszontláthatjuk őket újra és újra. A svájci Eluveitie-nél valami hasonló kezd kialakulni, ők is már többször szerepeltek nálunk, és egyértelmű, hogy szintén nem ez lesz az utolsó fellépésük Magyarországon. Az egyre nagyobb divattá váló folk metal hullám úgy tűnik erősebb, mint valaha, de mindez inkább pozitívum, ha a stílus legismertebb neveinek számító zenekarok ezáltal sűrűbb látogatásokat tesznek nálunk.
Elég hamar megnyíltak a Club 202 kapui, ezáltal a Virrasztók koncertje már le is ment sajnos, mire odaértünk. Éppen a godnr.universe játszott a deszkákon, ami két Eluveitie-s lány, Anna Murphy és Meri Tadic projektje. A színpadképességhez kellett még Merlin Sutter és Ivo Henzi segítsége a doboknál illetve a gitárnál/basszusnál, így hát lényegében a fél Eluveitie-t megtaláltuk a színpadon. Ebben a bandában kvázi Anna számít a frontembernek, az ő énekével tolmácsolják a dalokat, amit Meri Tadic hegedűjátéka és vokálja, valamint a már említett tagok munkája tesz teljessé. A metal meghatározástól elég távol áll, amit itt hallottunk, inkább valamiféle jazz-es, experimentális keverék szólt a hangfalakból. Henzi többször, akár egy számon belül is váltogatta a gitárt és a basszusgitárt, utóbbit Anna Murphy is többször kézbe vette. Mondjuk érdekes látvány volt, ahogy az aprócska hölgy kezelte a nálánál kétszer nagyobb Rickenbacker-t... Egy dologra jó volt ez a produkció: megbizonyosodhattunk róla, hogy Anna Murphy-nek valóban csodálatos hangja van, és talán még az Eluveitie-n belül is kaphatna nagyobb hangsúlyt (ahogy ez pár nóta esetében meg is történik). Zeneileg egyfajta otthonülős, elmeditálós muzsikának nem rossz végül is a godnr.universe, de élőben azért nem erőltetném túlzottan. Anna is elmondta, hogy tökéletesen tisztában vannak vele, hogy produkciójuk nagyon kilóg a sorból, de örült annak, hogy a közönség szeretettel fogadta őket.
Az Eluveitie-t nemrég láthattuk már májusban a Metalfest-en, most hasonlóan színvonalas produkciót vártunk tőlük. A helyszín talán ideálisabb, hiszen egy klubban közvetlenebb a hangulat, és több időt is kap a zenekar. Most már Anna és a többiek is elemükben érezhették magukat, hiszen immár horzsolnak a gitárok, dübörög a dob, lehet bőszen lóbálni a hajakat. Bár az Eluveitie zenéjére is lehet mulatozni, táncikálni, ők inkább a zúzósabb oldala felől közelítik meg a folk metalt. Amit rögtön meg is lehetett tapasztalni a klubban, hiszen az Otherworld és a Nil nyitás után óriási nyomulás és pogo kezdődött. Mivel bőséges idő állt a zenekar rendelkezésére, ezúttal volt lehetőségük válogatni a kevésbé egyértelmű, ritkábban játszott dalok közül is. A prímet természetesen a már jól ismert, bejáratott nóták vitték, mint a Gray Sublime Archon, Bloodstained Ground, Your Gaulish War, Thousandfold, vagy a Slania´s Song. A legutóbbi Everything Remais (As It Never Was) album ütősebb dalai szintén bekerültek már ebbe a listába, tehát sikerült több új Eluveitie klasszikust is kitermelnie a bandának. Persze a legnagyobb sláger továbbra is az Inis Mona marad, amely kihagyhatatlan a koncertprogramból. A legnagyobb ujjongás erre a nótára indult be a nézőtéren, Chrigel Glanzmann pedig próbálta kihasználni az alkalmat, és énekeltetni a közönséget. Ez nem sikerült túl jól, az ”I close my eyes, Inis Mona” rész még ment, de utána már csak elhalkult motyorgás volt a válasz. Hát igen, ez azért kissé ciki volt, még ha valóban nem is olyan kézenfekvők sokszor az Eluveitie dalszövegek. Hasonló jelenetekből kijutott még néhány mára, például nem sokkal később circle pit-re próbálta hergelni Chrigel Glanzmann a közönséget (amúgy nem tudom, pláne egy folk metal zenekar mit eszik ezen?), de ennek mikéntjéről sem volt fogalma a tisztelt nagyérdeműnek... Utolsó próbálkozásként még egy wall of death-t hirdetett meg Glanzmann (megint csak: minek??), ez már valamelyest jobban sikerült.
Az efféle félresikerült mozgáskultúrák helyett inkább legyen a zenén a hangsúly, ahogy ezzel a koncert további részében nem is volt gond. A zenekar nem túl hiperaktívan, de azért lelkesen szolgáltatta az újabb és újabb talpalávalókat. Különösen Anna Murphy volt elemében, ő folyamatosan lóbálta a haját (ismerjük el, jobban áll ez neki, mint a godnr.universe-es próbálkozás). Még egy akusztikusabb rész is helyet kapott ma, ahol szintén Annára hárult főszerep az ének terén. Az Omnos-t játszották el a különleges Evocation I - The Arcane Dominion albumról, illetve az Isara-t az új lemezről. A továbbiakban is az Everything Remains album dominált, megkaptuk a Quoth The Raven, Kingdom Come Undone, (do)Minion dalokat, zárásként pedig az AnDro és a Tegernakô hangzott el. Persze 1-2 dalt még hiányozhatott esetleg, de szerintem az Eluveitie fellépésével mindenki maradéktalanul elégedett lehetett. A cucc jól szólt, hangosítási problémák nem igazán voltak, a zenekar is jól teljesített. Reméljük, az elkövetkezendő albumaik hasonlóan színvonalas alkotások lesznek, mint az eddigiek, és ezek bemutatása során ismét útba ejtik majd hazánkat.
Össze se lehetne számolni, hányszor láttam már élőben a Korpiklaani-t. Itthon és külföldön, klubkoncerten és fesztiválon, szóval ezer helyen el lehetett őket csípni eddig. Úgy gondolom, hogy a zenekarnak az első három nagylemeze az igazán zseniális (és ugyancsak ebből az időszakból esedékes koncertek voltak kifejezetten emlékezetesek), utána már stagnálni, esetleg zuhanni kezdett a színvonal. Ennek a folyamatnak a vége számomra az idei Metalcamp-es koncertjük volt Szlovéniában, ahol Jonne Järvela olyan szinten be volt nyomva, hogy össze-vissza kamuzott a mikrofonba éneklés címén, azt se tudta, hol van. Kezdett az egész egy bizonyos ”debreceni koncertre” hasonlítani, és már vártuk, hogy talán a ”Repatarurgyán” című klasszikus is napirendre kerül egyszer... Ilyen előzmények után meglehetősen elvesztettem a finn csapatba vetett bizalmam, de azért bíztam benne, hogy valamelyest kiköszörülik a csorbát. Hát, nem sikerült! Sőt... Pedig az előzmények adottak voltak: főbanda státusz egy klubkoncerten, bőséges játékidő, meglehetősen ittas (ezért mindenre vevő) rajongók. Nem is indult rosszul a koncert, az új lemez legjobb dalára, a Vodkára máris mozgásba lendült az egész terem. Majd jött az újabb koncert-kedvenc, a Journey Man, de elkezdtek jelentkezni a problémák is: Jonne gitárja teljesen elszállt. A zenekar többi része kénytelen-kelletlen folytatta a számot, viszont a fránya gitár csak nem akart megjavulni. Kábelcsere sem segített, és csak nagy nehezen sikerült a technikusnak újra életet lehelni a hangszerbe. Sajnos a probléma a későbbiekben is fennállt, hol szólt Jonne gitárja, hol ismét percekig javítgatták, cserélgették, vacakoltak a színfalak mögött.
Ilyesmi előfordul, a technikai problémákról sosem a zenekar tehet, az viszont már egyenesen vérlázító, hogy ezalatt Cane és Jonne nem átallottak finnül karattyolni, szórakoztatni egymást a mikrofonban. Örülök, hogy ilyen jól elvoltak, csak épp a közönség nézett ki értetlenül a fejéből, hogy mi a franc van...!? Ha még legalább angolul szövegeltek volna, vagy viccelődnek egymással, kommunikálnak a közönséggel, az még kifejezetten jól is vette volna ki magát az ilyen „technikai szünetekben”. De ebben a formában ez gáz volt, a közönség totális semmibe vétele. Ez a hozzáállás a későbbiekben is jelen volt, ami egyre jobban bosszantott, pedig próbáltam feledtetni a zenével és a hangulattal. A bulizósabb, pörgősebb nóták ezúttal is jobbnak, koncertre valóbbnak bizonyultak a lassabbaknál, és továbbra is tartom, hogy az angol nyelvű dalok utcahosszal verik a finn szerzeményeket (már csak az együtténeklés könnyűsége miatt is). A meglehetősen ittas közönségnek persze ez már szinte mindegy volt, egyaránt elbulizgattak és dajdajoztak a Korpiklaani, Cottages & Saunas, Kipumylly, Pellonpekko, Viima, Juodaan Viinaa, Tuli Kokko, Metsämies, Happy Little Boozer, Wooden Pints, Beer Beer dalokra.
Meglepetésre Jonne most nem látszott kifejezetten részegnek, inkább a hegedűs Hittavainen vitte a prímet, akit ma olyan maskarában láttunk viszont a színpadon, mintha valami szántó-vető parasztembert ráncigáltak volna elő az alsógyökérpusztai kocsma legmélyéről, a koncert erejéig. Emberünkkel már a koncert közben is sikeresen le lehetett volna forgatni egy Szalacsi-videót, néha már a Korpi tagok is összenéztek, annyira össze-vissza játszott. Botrányos produkciója a show vége felé teljesedett ki, amikor is senki által nem zavartatva leült a dob elé, nyugodtan pöfékelt, elkezdett bontogatni egy doboz sört, szép lassan oldalra dőlve kis híján elbóbiskolt, majd az egy szál hajfürtjét pöckölgetve múlatta az időt. Végül nagy nehezen sikerült felállnia, és levonult a színpadról, miközben a többiek még bőven játszottak. Na itt telt be a pohár! Egy magát valamennyire tartó, a közönségéből élő zenekar egyszerűen nem viselkedhet így! Pláne egy olyan, amelyik vezető státuszt tölt be a stílusán belül. Értem én, hogy a Korpiklaani imázsától nem áll messze ez az italozós, bolondozós marhaság, de hogy ilyen szinten semmibe vegyék a közönséget, az tényleg felháborító! Szóval számomra a Metalcamp-es koncerttel karöltve itt írták (itták?) le végleg magukat, részemről ez volt az utolsó Korpiklaani koncert, amin részt vettem.
Akárhogy is nézzük, csak az Eluveitie miatt érte meg a mai buli, ők ki is tettek magukért, élvezetes előadást produkáltak. A Korpiklaani koncertről szóló vélemények meg jó mérőműszerek lesznek abból a szempontból, hogy ki mennyire józanul élte meg a bulit. Hiszen akinek a szemét és fülét nem tette párássá az alkohol, annak bizony óriási csalódást okozott a zenekar. Aki majd agyba-főbe dicsérve, ódákat zeng a finnek koncertjéről, tudjatok róla, hogy ezen kívül valószínűleg nem sok konkrétumra emlékszik... ”Cikkzártakor” érkezett az infó, hogy jövőre a Paganfest turnéja is elér hozzánk, főszerepben na kivel...? Természetesen a Korpiklaani lesz a headliner, de féllép még az Eluveitie és a szintén nemrég itt járt Heidevolk, többek között. Értem én, hogy folk metal hullám így meg úgy, de ez már tényleg nevetséges... Majd írjátok meg kommentben, ezúttal melyik tag esett le részegen a színpadról, mert én biztosan távol tartom magam ettől a bulitól (és ez nem a többi zenekart minősíti!)
12:21
