hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2010. október 22. péntek   14:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gyabronka József, Nagy Zsolt, Rába Roland alakításában Shakespeare leghíresebb műve - hamlet.ws
2010. november 1 és 7., MU Színház – Budapest (XI. Körösy J. u. 17.)

  Színház az iskolákban: a Krétakör egyáltalán nem szokványos Hamlet értelmezését 2007 óta játssza gimnáziumokban, szakközépiskolákban, drámatagozatos iskolákban, egyetemeken. Színházi körülmények között most láthatjuk először.
  
  Az előadás legnagyobb erényének én magam tanárként a meghökkentést, a megdöbbentést, a provokációt tartom. Provokáción nem az öncélúságot értve, hanem azt a fajta felrázást, ami feltétlenül gondolkodásra és állásfoglalásra késztet, de legalább is kimozdít a kényelmes közönyösségből. (Varga Kriszta középiskolai magyartanár)
  
  Az előadás után beszélgetés az alkotókkal.
  
  William Shakespeare Hamletje Nádasdy Ádám által készített fordításának, illetve William Blake, Georg Büchner, Eminem, Allen Ginsberg, Johann Wolfgang Goethe, József Attila és Pilinszky János szövegeinek felhasználásával. Az előadásban elhangzó bibliai idézet a Bírák könyvéből való.
  
  Szereplők:
  Gyabronka József, Nagy Zsolt, Rába Roland
  zene: Rubik Ernő Zoltán
  dramaturg: Veress Anna
  rendezőasszisztens: Tóth Péter
  munkatársak: Ari-Nagy Barbara, Pirityi Emese, Varga Kriszta, Frenák Pál
  produkciós vezető: Gáspár Máté
  rendező: Schilling Árpád
  foto: Erdély Mátyás
  
  
  The time is out of joint. = Az idő kificamodott. A felnőtté válás története. Kiegyensúlyozott, gazdag család. Apa erőskezű, anya szép, a fiú okos és egészséges. Apa meghal, anya újraházasodik, a fiú nem térhet vissza az iskolába. Hamlet konzervatív fiatal, hisz a család egységében, a szó igazságában, a barátságban, a szerelemben és Istenben. Nem ismeri a veszteség érzését, a keserűséget, a reménytelenséget, s ezzel együtt az önállósággal járó felelősséget sem. A felnőtté válás pillanata az, amikor ráébredünk kiszolgáltatottságunkra, gyengeségünkre, tragikus magányunkra. Amikor szembenézünk a világgal, és kétségbeesve tapasztaljuk, hogy az ifjúsági regényekből magunkba szívott átlátható szabályrendszerek egyszerűen alkalmazhatatlanok a felnőttek társadalmi viszonyaira, megroppan bennünk valami. Az emberek szánalmasan kicsinyesnek, gyávának és hazugnak tűnnek. Ennek elfogadását hívjuk szocializációnak, az ezzel való szembeszegülést pedig antiszociális viselkedésnek, anarchiának, avagy infantilizmusnak. Képzelhetünk-e más sorsot e fiú számára? Nem. Mert ez a kérdés eleve értelmetlen. Akkor mi a tanulság? Az, hogy nincs tanulság. Life is hard.
  (Schilling Árpád)
  
  jegyár: 2000.-Ft
  Diák- és nyugdíjas jegy: 1000.-Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
2026. szeptember 14.
City of the Sun: szeptember 14-én Budapestre érkezik a brooklyni zenekar (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zenekari koncerttel folytatódik a nemzetközi koncertsorozat a Kőbányai Szent László-templomban
Szeptemberi bűvölet – A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója
Irány a Hősök tere! Szeptemberben újra ingyenes koncertet ad a BFZ
Most először egy színpadon Alföldi és Stohl – Furcsa pár premier a Centrál Színházban
Újra felcsendül az orgona: nemzetközi orgonasorozat indul a Kőbányai Szent László-templomban
WICKED-hangulat költözik egy hétre Szegedre - Jön a Wicked Week!
Echo Nyári Akadémia a Károlyi-Kastélyban
Nemzetközi mesterkurzust és pajtakoncerteket rendez Lendvajakabfán a Fesztivál Akadémia Budapest
 kiemelt 
City of the Sun: szeptember 14-én Budapestre érkezik a brooklyni zenekar
  
Szeptember 14-én a Dürer Kertben lép fel a brooklyni City of the Sun

Black Veil Brides: a bosszú dalaival érkeznek Budapestre
A fado világsztárja, aki nem hajlandó úgy énekelni, ahogy elvárják tőle - Ana Moura novemberben Budapesten lép fel
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eva under fire    eat pray love    the ocean    lord    tóth árpád    kanalas éva    made of hate    darker half    a hobbit    s-modell    evergrey    aephanemer    björk    karácsony artúr    vexilium    a dilemma    in vain    laibach    enochian theory    paganza    induction    suicidal tendencies    uzipov    melting clouds    bal-sagoth  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!