beszámoló [koncert] 2010. október 21. csütörtök 13:26
nincsen hozzászólás
szerző: TokiDark Tranquillity, Insomnium, Inception 2010. október 14. - Budapest, Dürer Kert
Aki odáig van a dallamos death metal műfajért, azt valószínűleg nem nagyon kellett győzködni arról, hogy október 14-én a Dürer Kertben töltse az estét. A Dark Tranquillity ugyanis az úgynevezett göteborgi metal egyik alapköve, így minden korábbi látogatásukhoz hasonlóan, a Where Death Is Most Alive PT II elnevezésű körútjuk már előzetesen is kihagyhatatlannak számított. Pláne úgy, hogy a finn Insomnium segíti őket turnéjukon, akik ugyan még nem számítanak akkora névnek a szakmán belül, mint a svédek, de fellépésükkel ezúttal is igyekeztek sokat tenni annak érdekében, hogy ez pozitív irányba változzon.
Mindenekelőtt ne feledkezzünk meg a budapesti Inception zenekarról sem, akik megpróbálták hangulatba hozni a már a kapunyitás után szépszámú tömeget. A banda 2008-ban alakult, nyilván akkor még nem is sejthették, hogy két évvel később már az egész világ megtanulja a nevüket (az, hogy egy jó film okán, már csak részletkérdés). A zenekar stílusa egyébként nagyon közel áll a Dark Tranquillity világához, hiszen Bodor Andrásék is előszeretettel keverik az elszállós, dallamos billentyűtémákat a jóféle death metalos riffekkel. Ennek ellenére azonban meg kell vallani, túl sok átütőerőt nem éreztem az Inception produkciójában. A dalok nem elég fogósak, nem könnyű őket elraktározni emlékezetünkben. Viszont ha azt vesszük, hogy mindössze két év alatt jutottak el idáig, akkor egy elég komoly fejlődés állhat még előttük. Mindenesetre, aki szeretne közelebbi barátságot ápolni az Inceptionnel, az látogassa meg a srácok MySpace oldalát is.
Az 1997-ben alakult Insomnium egyszer már bemutatkozott a magyar közönségnek. Az A38-as hajón pár éve a Satyricon és a Keep of Kalessin társaságában sikerült bizonyítaniuk, hogy a finnek is kifogyhatatlannak tűnnek a tehetséges fiatal zenekarok terén. A csapat egyébként tavaly jelentkezett legutóbb lemezzel, méghozzá Across The Dark címmel adták azt ki. Zenéjük itt-ott nem nélkülözi a folkos elemeket sem, de fókuszban azért leginkább a dallamos death témák maradnak. Erre vevő volt a több száz fős közönség is, akik az Equivalence, Down With The Sun, Where The Last Wave Broke hármassal kezdhettek bele a bólogatásba. A csapat körülbelül háromnegyed órát töltött a színpadon, az ez alatt elnyomott tíz szám végére viszont már mindenki kezdett kissé elfáradni. Az Insomnium zenéjéből egy ekkora adag egyszerre bőven elég volt a fülünknek, pláne, hogy a hangosítás is csak a set végére akart egészségesen szólni, a műsor nagy részében a billentyű túlságosan is dominált a gitárok felett. A Niilo Sevänen vezette formáció változatosan szemezgetett a mögöttük lévő négy album terméséből, de a Weighed Down With Sorrow után már a ráadásra sem futotta az idejükből. Jövőre egyébként egy új lemezt helyezett kilátásba az Joensuu-ból származó négyes, úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy azzal is útba ejtenek majd minket.
Tíz óra magasságában közel telt ház előtt - már nem maradt más hátra, mint hogy a deszkákra lépjen a svéd Dark Tranquillity legénysége. A göteborgi legendák idén megjelent albumáról az At the Point of Ignition és a The Fatalist dalok rögtön az elején tudatosították mindenkiben, hogy itt most nem a művészkedés lesz előtérben. Sőt, a frontember, Mikael Stanne is mintha ezúttal nem vágta volna magát furcsa pózokba, ahogy azt korábban már megszokhattuk tőle. Ehelyett végig erőtől duzzadóan, energikusan pörgött az egész műsor, amelynek talán leginkább a már említett, idei megjelenésű We Are The Void album volt a kerékkötője. Ez már csak abban is kiütközött, hogy egy Iridium, Shadow in Our Blood, Dream Oblivion trió közel sem tudott olyan hangulatot varázsolni a teremben, mint egy Damage Done, Lost To Apathy, Monochromatic Stains, The Gallery vagy The Wonders At Your Feet. Na persze az előbb említetteknél is volt hova tovább, hiszen a Misery´s Crown és a ThereIn talán jelenleg a két legkedveltebb DT nóta. A ráadásban az utolsó momentumként elsütött Terminus (Where Death Is Most Alive) kicsit sem hiányzott, de mivel ez volt a turné címadója, így talán megbocsájtható a dolog. A Dark Tranquillity az a zenekar, amelyet mindig öröm látni és nem csak a remek élő produkciójuk okán, hanem a roppant szimpatikus tagok miatt is. Külön jóleső érzés volt a Soilworkből megismert Daniel Antonssont a basszusgitárosi pozícióban látni, aki a Dark Tranquillity-t kilenc évig erősítő Mikael Niklassont váltotta tavalyelőtt ezen a poszton. A csapat többi tagja pedig csak egyszerűen adta magát olyannak, ahogy már több mint húsz éve folyamatosan teszi.
Szerencsére ismét elégedetten nyugtázhattuk, hogy ezek a svéd arcok még ennyi idő után is képesek nagy tömegeket megmozgatni. A bandán látszott, hogy nyoma sincs rajtuk a fáradtságnak, így remélhetőleg még jó pár évig róják majd az utakat és közben egyszer-kétszer rólunk sem feledkeznek majd meg. Mindenesetre mi magyar metalrajongók még jó ideig nem feledjük el a Dark Tranquillity nevét.