hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2010. október 19. kedd   15:34
nincsen hozzászólás

szerző: dr Krampács
Letz Zep
2010. szeptember 24. Papp László Aréna

  Nem szokásom negatív kritikákat írni, de ez a Letz Zep fellépésének sajnos füstje volt nagyobb, mint maga a lángja. Nem tudom, mi hiányzott ebből a koncertből, de az biztos, hogy valami nagyon hiányzott. Talán maguk a Led Zeppelin tagok, a legendás egykori négyes. Mára csak hármas, akiknek első négy albumát rongyosra hallgattam, mert csak szalagon tudtam beszerezni. A hi-fi és a Hightech hangzást akkor csak hírből hallottuk, mert az MK27 kazettás és az Unitra orsós mindennek volt nevezhető, csak annak nem. De így is felemelő volt hallgatni azokat az igazán egyedi és frenetikus hangokat, melyek egy komplett generációt szippantottak magukba.
  
  Gondoltam, hátha valami jó sül ki ennek a tribute csapatnak a produkciójából. Hisz William Kulke énekes kiállása tényleg belevaló Plant volt, de a hangja csak nyomokban tartalmazta Plant hangját. Andy Gray gitárosuknak is voltak jó pillanatai. Hibátlanul játszotta a Zep nótákat, de jó párszor feleslegesen csavarta meg a számokat. De még így is hiányzott belőle Jimmy Page zsenialitása és az elmaradhatatlan analóg eszközök, melyekkel még hitelesebbé tudta volna tenni ezt a produkciót. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a két háttérzenész Steve Turner (John Paul Jones) és Simon Jeffrey (John Bonham) hibátlanul teljesített.
  
  A meghirdetettnél egy kicsit később a Rock & Roll daluk felütésével kezdték koncertet. Hallhattuk a szintén sikeres Black Dog-ot kreatív felvezetéssel, egy picit gondban voltam az Over the Hills and Far Away dal kapcsán, hogy tényleg azt játsszák-e, de az volt. Úgy érzem, hogy kicsit öncélú volt a What is and What Should Never Be is. Nem csak az én hangulatomat javította Steve Turner billentyűjátéka a soron következő Misty Mountain eljátszása alatt. Szerintem nagy hiba volt a Fender Rhodes MK1 analógot elhagyni. De ő inkább úgy gondolta, hogy Norddal jobb lesz a hangzás. Hát nem igazán. Időugrással és némi improvizálással, nem kevés akkordtévesztéssel vezették fel Hammond alapú Since Ive Been Loving You-t. A billentyűs tételek közül megint előkerült egy Rhodes-re írt melankolikus dal, mely a zenekar sötétebb, elszállós, fehérporos időszakában íródott, ez volt a No Quarter. Valószínűleg érezték az előadók, hogy vissza kell kanyarodni a zenekar kezdeti, forradalmi időszakhoz. Kis zavar támadt az egyik rajongó nyugdíjasok, nyugdíjasok beüvöltéseire, amikor belecsaptak a Dazed and Confusedbe zseniális basszus tételbe és az azt követő közönségénekeltetésbe. A kimaradhatatlan Black Mountain Side és a Kashmir következett - a koncert befejező tételei Led Zeppelin legnagyobb slágereit foglalták magukba. A Stairway to Heaven-en keresztül a Moby Dick, majd a Communicatioin Breakdown állította fel a székeikről az egykoron lázadó tinédzsereket.
  
  Az este programkörítése nem volt rossz, sajnos a lényeges Zepp számokat hagyták a koncert végére. Véleményem szerint pont ezekért jöttünk, és ha ezekkel a ráadás számokkal kezdik a koncertet, akkor széles vigyorral ültük volna végig az előadást.


Kulcsszavak:
  letz zep 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Letz Zep tour 2010 ‘Led Zeppelin - 30 Years Gone’

 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
Delain, Illumishade
 kapcsolódó fotók: 

Letz Zep (UK) - 2010. szeptember 24. Papp László Aréna
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 vildhjarta    drew barrymore    gondolat kiadó    blues juniors    chaoswave    xplode    kaptár    pfa    rubicon    marathon zenekar    kraftwerk    hexis    long distance calling    kontroll csoport    senses fail    petijegy    horda    rhapsody of fire    jarolics tamás    foamo    danny elfman    sonisphere    adele    jeremy renner    christina applegate  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!