hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
hírek   2010. október 13. szerda   16:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Vince Neil bíróság elé áll ittas gyorshajtás miatt - akár 6 hónapot is kaphat


  A 49 éves Mötley Crüe frontember Vince Neil 2011 január 6-án bíróság elé fog állni, mivel ittas vezetés miatt visszaesőként újból letartóztatták. Neil két nappal az eset után egy interjúban elismerte, hogy ivott és vezetett, de ezt arra próbálta fogni, hogy nem jött a limuzin a Hilton hotelhez - na persze. Az eset idén június 27-én történt Las Vegasban, mikor is egy ellenőrzés során a megengedett alkoholszint majdnem háromszorosát mérték a vérében. Mivel 2007-ben már történt egy hasonló incidens, így az ügy sokkal súlyosabb: Nevada állam törvényei kimondják, hogy az aki hét éven belül kétszer rajtakapnak ittas vezesésen, az tíz naptól 6 hónapig terjedően kaphat börtönbüntetést.
  
  Neilt már párszor elítélték: először 1984-ben harminc napra zárták rács mögé és öt év próbaidőre felfüggesztettet kapott, mikor balesetet okozott. Összetörte kocsiját aminek következtében az akkori Hanoi Rock tag Nicholas „Razzle” Dingley életét vesztette. 2002-ben megtámadott egy zenei producert, 2003-ban bántalmazott egy prostituáltat szintén Nevadában. 2004-ben letartoztatási parancsot adtak ki ellene, mikor egy hangmérnököt ütött meg egy texasi koncerten.


Kulcsszavak:
  vince neil      mötley crüe 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Mötley Crüe

 kapcsolódó cikkek: 

Def Leppard és Mötley Crüe – együtt lépett fel Budapesten a rock két meghatározó alakja

Így játszik Mötley Crüe-t John 5

A Mötley Crüe éve lesz a 2022.

Visszatér a Mötley Crüe

Szex Mötley Crüe koncert közben
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chris columbus    jeremy renner    benedict cumberbatch    woven hand    g    beregi tamás    douglas mccarthy    the bulletmonks    candlemass    noomi rapace    steven wilson    cameron diaz    nucleanus    edward norton    paranormal activity 2    dereng    carnifex    jens bogren    rock the nation    hawtwhore heights    torture squad    the clash of the titans    segélykoncert    vulture industries    hangarvain  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!