szerző: MorelloHeidenfest 2010 2010. szeptember 28, Club 202
A Paganfest-Heidenfest duó a legnagyobb utazó folk/pagan metal fesztivállá nőtték ki magukat. Újra és újra felvonultatják a stílus húzóneveit, ismert, vagy még csak feltörekvőben lévő csapatait, és egész estés programot szolgáltatnak a tombolni vágyó metalarcoknak. Magyarországon legutoljára 2008-ban járt a Heidenfest, 2009-ben a Paganfest volt esedékes, most 2010-ben pedig ismét a Heidenfest körébe tartozó zenekarokkal bulizhattunk. Hogy kik is ők? Nos, idén ellátogattak hozzánk a Bathory zenekarnak emléket állító Twilight Of The Gods tagok, a Primordial énekes Alan Nemtheanga vezetésével. Csatába hívott a talán legnépszerűbbnek számító folk metal csapat, a finn Ensiferum. Németországból az Equilibrium érkezett, a maguk viking metal-jával. A Swashbuckle kalózai new jersey-ből jöttek hozzánk, hogy daloljanak nekünk kincsekről, hajócsatákról, rumról, és nők elrablásáról. A holland Heidevolk pedig a pagan metal vonalat képviseli, két énekes tolmácsolásában. Helyszín a Club 202, amit nemrégiben még mindenki Wigwam-ként ismert.
Az eddigi Heidenfest/Paganfest-ek is nagy sikerrel, sok jelenlévővel, remek élményekkel zárultak, bíztam benne, hogy ezúttal sem lesz ez másképp. A Wigwamba megérkezve (bocs, nekem ez még egy ideig így marad...) az égvilágon semmi változást nem tapasztaltam, ugyanaz az indiános/vadnyugatos környezet fogadott, mint korábban. Ez persze egyáltalán nem zavart, inkább a fellépőkre koncentráltam, ugyanis rögtön a színpadon termett a Heidevolk gárdája. Ahogy említettem, ők a pagan/viking metal zászlóvivői, és kb. fél óra jutott nekik ma. Tudni kell róluk, hogy nótáikat ékes holland nyelven tolmácsolják, ami azért valahol egy borzalmas dolog. Nem állítom, hogy a metalt csak angol nyelven lehet élvezni (lehetne bőven ellenpéldákat mondani), de azt ex cathedra ki merem jelenteni, hogy egyedül a Rammstein-nek áll jól a német nyelv. A holland szavak „szépségeibe” meg pláne nem akarnék belemerülni, hadd ne kelljen előadnom a szakállas viccet a holland nyelv keletkezéséről (tudod, a részeg angol tengerészek)... A borzalmas krákogástól eltekintve a Heidevolk produkciója teljesen rendben volt, a két énekes hol váltakozva, hol egyszerre zengedezett (utóbbi esetben sajnos a rövidebb hajú úriemberből - vagy inkább: viking harcosból? - keveset lehetett hallani, nem volt egyensúlyban a mikrofonok hangosítása). A többiek is aktívak voltak a színpadon, különösen a dobost és a basszusgitárost volt érdemes figyelni. A zene is élvezetes volt, de az atmoszféra talán otthon a lejátszóból hallgatva még jobban átjön, mint most a koncerten. Mindenesetre az egyre nagyobb létszámú és aktivitású közönségnek is tetszett a Heidevolk produkciója, biztosan talált néhány új rajongót a holland csapat. A végére még egy plüss bundába bújt mackó/mókus (?) is megjelent a színpadon, hogy kicsit a rekeszizmok is oldódjanak, bár szerintem az ilyen jellegű viccelődés annyira nem vág témába nekik.
Sokkal inkább a Swashbuckle sajátja ez a móka-metal, hozzájuk már a 2009-es Paganfest idejéből is vidám emlékek köthetők. Marháskodásból természetesen most se volt hiány, a tetőtől talpig kalóz gúnyában feszítő trió valami ordenáré diszkó zenére vonult be, és kezdett kacagtató, debil táncba a deszkákon. Miután kiszórakozták magukat, természetesen belecsaptak a húrokba, hogy thrash metal alapú zenéjükkel mozgásra bírják a közönséget. Ez sikerült is, a zakatolós ritmusok tökéletesen alkalmasak arra, hogy beinduljon a tombolás a nézőtéren. A tavaly látott fickó óta új dobossal dolgoznak, aki a Bootsmann Collins becenevet viseli. Ő sokat hozzátett a koncerthez, ugyanis látványosan és rendkívüli pontossággal játszott. A Swashbuckle életművel csak egyetlen baj van, hogy a súlyos zúzás / kiabálás mellett kevés a fogós, igazán fülbe ragadó téma, könnyen elszaladnak mellettünk a nóták. Talán a legújabb, Crime Always Pays... névre hallgató korong változást hozhat e téren. Jómagam még nem jutottam el az album meghallgatásáig, de itt a koncerten elővezettek róla pár ígéretes szerzeményt. A korábbi, Back To The Noose és Crewed By The Damned lemezek jobb tételei is megidézésre kerültek, és persze a hangulati tényező náluk megkerülhetetlen elem. Ezúttal is feljött a színpadra egy szám erejéig őrültködni egy papagájnak és egy cápának öltözött maskara, ez nagy derültséget keltett a nézőtéren. Bár összehasonlíthatatlanul jobban szóltak, mint a tavalyi Paganfest-en, a korábbi koncert nekem valahogy szórakoztatóbbnak tűnt (talán az újdonság ereje). Akármennyire is kilógott a folk metal sorból a nagydarab, nagyszakállú Admiral Nobeard vezette társulat, érdemes volt ismét eljönniük hozzánk, ráadásul az arcok a buli után is ott flangáltak a nézőtéren, és bárkivel szívesen haverkodtak, fotózkodtak.
A német Equilibrium lemezei elképesztően jó visszhangot kapnak a rajongók és a sajtó részéről, de én valahogy mindig úgy éreztem, hogy B kategóriás folk metal bandával van dolgunk az Ensiferum és társai ligájában. Az általam látott élő fellépéseik mindig élvezetesek voltak, de sosem győztek meg az előző kitétel helytelenségéről. Most Budapesten adottak voltak a körülmények, hiszen értő közönség előtt, tisztességes játékidővel bizonyíthattak. A bizonyítás sikerült, az Equilibrium megerősítette, hogy a folk metal színtér egyik fontos bandájává váltak, de továbbra is úgy érzem (pláne az utánuk következő koncert fényében), hogy még mindig csak alulról súrolják az élbolyt. A koncertben egyébként nem volt hiba, egész használható létszám összegyűlt eddigre, és mindenki lelkesen vetette bele magát a tombolásba. A csapat is szemmel láthatóan jól érezte magát a színpadon, igazán jó bulinak lehettünk részesei. Az In Heiligen Hallen, Blut im Auge, Der Ewige Sieg, Unter der Eiche, Der Wassermann, Met, Die Affeninsel, Unbesiegt számlista bizonyítja, hogy mindhárom lemezükről válogattak, de főleg az új (szintén jó kritikákat kapott) ReKreatur album körül forgott a koncert. A német nyelvvel továbbra sem vagyok kibékülve, ráadásul a frissen szerződtetett Robert Dahn énekes borzalmas akcentusa miatt az angol kommentárokat is inkább németnek hallotta az ember... Egy szintis viszont nagyon hiányzik a bandából, az élő teljesítményükhöz sokat hozzá tudna tenni.
Az est „sztárfellépője” és egyértelműen a legnagyobb vonzerő a finn Ensiferum gárdája volt. Ők igen sűrűn megfordulnak errefelé, idén a Rockmaratonon léptek fel, előtte 2008-ban a Paganfest keretében, klubkoncerten pedig 2007-ben voltak nálunk. De elég csak meglátni az Ensiferum nevét egy koncertplakáton, a magyar közönség azonnal tűzbe jön. Ez nem véletlen, hiszen ma is a finnek bulija adta az egész este csúcspontját. Ők is legújabb albumukkal, a From Afar-ral turnéznak, így nem is csoda, hogy a programban a friss szerzemények játszottak főszerepet. Nyitásnak tökéletes volt a From Afar, a zúzós/kántálós One More Magic Potion pedig tökélyre fejlesztette a koncertkezdést. A debütalbum slágerének számító Hero In A Dream hatalmas ovációt okozott, eddig egy pillanatnyi üresjárat sem volt az Ensiferum programjában. Majd következett a Stone Cold Metal az új lemezről, ami egy elég rendhagyó szám Ensiferum viszonylatban. Persze magán viseli a banda jegyeit, de még Morricone zenei világát is felismerhetjük benne. Remek hallgatnivaló ez a nóta, de szerintem a koncertprogramba nem illik bele, mert a hosszú, elnyújtott középrésze leülteti a bulit. Szerencsére a tempót újra felgyorsította az Ahti, majd pedig a régebbi és újabb termésekből vegyesen szemezgetve érkezett az Abandoned, Deathbringer From The Sky, kántálós Lai Lai Hei, a legújabb slágernek számító Twilight Tavern, és zárásul a klasszikusnak számító Iron. Az Ensiferum szélvészgyors, ugyanakkor rendkívül fogós nótái egyértelmű győzelemnek bizonyultak a mai nap, a teljes nézőtér forrongott a koncert utolsó hangjáig. Ők voltak a mai este hősei, és ilyen szempontból szerencsétlen húzásnak bizonyult, hogy az élvonalbeli zenészekből összeálló Bathory tribute zenekart, a Twilight Of The Gods-ot a legvégére sorolták a programban. Az már rögtön a helyszínre belépve feltűnt, hogy az átlag életkor a 18-20 évet nem nagyon haladja meg. Ez a korosztály egyértelműen az Ensiferum/Equilibrium-féle folk metal miatt jött ma, a Bathory-t talán soha nem is ismerte, vagy ha mégis, különösebben nem foglalkoztatta.
Rendesen meg is fogyatkozott tehát az összlétszám Nemtheanga-ék színpadra kerülésekor, és menet közben is több hullámban távoztak a megjelentek. Ennek csak egyik oka a fiatalok érdektelensége, a másik ok pedig a nóták monotonitása, egyhangúsága, a kiváló képességű zenészek és Nemtheanga szuggesztív előadásmódja ellenére is. Jómagam sem rajongtam soha a Bathory-ért, de már csak a kíváncsiság kedvéért is megtekintettem a produkciójukat. Sajnos nekem is az jött le, hogy bár vannak jó, és helyenként egész változatos témák, de minden nóta előbb-utóbb vontatottá válik és unalomba fordul. Egy Ensiferum után ez maga a csőd. Alan Nemtheanga tisztességesen levezényelte a showt, szerényen megjegyezte, hogy ők nem a Bathory, hanem csak egy nekik tisztelettel adózó csapat. A közönség soraiban azok maradtak ott, akiknek jelent valamit a Bathory hatása a folk/black metal színtéren. Őket szerintem nem is zavarta, hogy leléptek a zsibongó tinik, legalább a műértő keménymag nyugodtan végig tudta élvezni a Twilight Of The Gods előadását.
Szerintem mindenki megkapta azt, amit várt a mai estétől, úgy gondolom, hogy senki nem lehetett csalódott. Egy dolog volt csak számomra furcsa: nekem valahogy hiányzott a „feszt-hangulat”, ami a korábbi évek Paganfest/Heidenfest bulijainál megvolt. Ezt az estét inkább amolyan „Ensiferum+support” eseményként éltem meg, ami egyébként egyáltalán nem baj, de valahogy túlontúl is róluk szólt ez a nap, a további bandákat csak másodhegedűsnek érzékeltem. Persze az is lehet, hogy a finnek letaglózó élő teljesítménye magasodott ennyivel a többiek fölé, ami ilyen helyzetet eredményezett mindez azt mutatja, hogy az Ensiferum továbbra is a folk metal egyik jelenkori koronázatlan királya, és sok bablevest kell még enniük azoknak, akik fel akarnak zárkózni hozzájuk.
11:39
