interjú [külföldi hangok] 2010. október 4. hétfő 12:11
nincsen hozzászólás
szerző: VityaTim “Ripper” Owens
Kihoztál egy lemezt a Beyond Fear-rel, és most dolgozol a következőn. Jelent meg albumod a saját neved alatt, és a Charred Walls Of The Damned anyagán is énekeltél. Hogyan döntöd el, melyik projekted élvez éppen elsőbbséget?
Tim Ripper Owens: Na igen, és ott van még a Hail! is, amellyel turnézni szoktam. Ha már itt tartunk, jövőre januártól márciusig világ körüli turnénk lesz. A legfontosabb az, hogy hogyan áll össze az évem, és hogy anyagilag hogyan alakul. Ami pedig a projekteket illeti, az a szólómunkám és a Beyond Fear fog elsőbbséget élvezni. A Beyond Fear lemezre lesz majd nehéz előteremteni a pénzt. A lemezkészítés bonyolult ügy, hacsak nincs már megírva az anyag. Nekünk legalább van öt kész dalunk, amelyekhez a ritmusgitárokat és a dobokat már fel is vettük. Mindenesetre azt hiszem, a Tim Ripper Owens vonal lesz az elsődleges. De akár a Beyond Fear-rel nyomulok majd, akár szólóban, minden más dolgom csak ezek után jöhet.
Az Iced Earth The Glorious Burden albumán szerepel az Attila című, Attila királyról szóló dal. Tudsz-e valamit róla, vagy bármely más magyar történelmi személyről?
Ripper: Nem. Jon Schaffer viszont tud. Gondolom, felütött valami könyvet, amelyet senki más nem olvasott... A dal egyébként óriási, szerettem énekelni. A történelem igen nagy része azonban kimaradt az életemből, és ez szomorú. Ugyanezen a lemezen van egy olyan dal is, amely pontosan azokról szól, akik nincsenek tisztában a saját történelmükkel. Azt hiszem, a Waterloo az. Az USA-nak is elég komoly kritikája, hogy nem ismerjük a történelmünket. Szégyellem is magamat emiatt. Talán a gimiben kellett volna jobban odafigyelnem és többet tanulnom az énekkar mellett, akkor képben lennék. Mondom is otthon a gyerekeknek, hogy figyeljenek oda az órákon, és ne csak mindenféle ismeretlen helyeken csámborogjanak...
A Hail! és a Charred Walls Of The Damned tagsága egyfajta supergroup, és a Play My Game albumodon is nagyobbnál nagyobb nevek játszottak. El tudod képzelni, hogy a Charred Walls Of The Damned CD-t rögzítő felállásnak legalább egy része összeálljon élőben is?
Ripper: Steve DiGiorgio talán tudná vállalni. Az Államokban egyszer lezavartunk egy gyors turnét, amikor épp nem ért rá. Jason Suecof viszont tolószékben ül, így rá biztosan nem számíthatnánk. Fogalmam sincs, hogyan tudna egyáltalán bejutni egyik-másik klubba, vagy hogyan szállna be a buszba... A legutóbbi felállásnak tagja volt John Comprix és Matt (Sorg, gitáros) a Beyond Fear-ből, és elég jól sült el a dolog. Amúgy örülnék, ha összejönne. Nem lenne könnyű dolgunk egy ilyen turnéval, mert bár nagy múltú zenészekről beszélünk, maga a formáció nem az. Ezt az előző amerikai körutat is nehéz volt megcsinálni. Manapság eleve nehéz ügy a turnézás, úgy kell összevadászni hozzá a zenészeket. Annyi turné fut, és mindenki a legjobbat akarja elcsípni. Ezért is van az, hogy egyik szólóturnéról a másikra változtatok a programon. Az előző itteni fellépésemhez képest most is más volt a műsor, és amikor jövőre visszajövök, valószínűleg játszom majd a Hell Is Home-ot, a Machine Man-t vagy esetleg a Lost And Found-ot. Van egy csomó dal, amelyeket muszáj lesz műsorra tűznöm. Vegyíteni akarom a dolgokat: mindenki örül a klasszikus Priest számoknak, de szólóban mégiscsak azt várják az emberek, hogy mindenből nyomjak egy keveset.
Hogyhogy ezúttal nem játszottál egyetlen Charred Walls Of The Damned nótát sem?
Ripper: Kellett volna. A kísérőzenészekkel nemigen lehet előre tervezni, márpedig a számokat úgy kell összeválogatnom, hogy az a zenekarnak se okozzon gondot. A Ghost Town-t elég bonyolult eljátszani, de a mostani bandámnak simán menne. Szóval tényleg jó lett volna sort keríteni még pár dalra, Charred Walls Of The Damned és Winter´s Bane számokra.
Úgy veszem észre, emberileg nemigen változtál az évek során, vagyis nem arcoskodsz, nem szédített meg a hírnév. Mi a titka ennek? Mely emberi tulajdonságokon tudsz kiakadni, mi az, amit ki nem állhatsz?
Ripper: Szerintem ez neveltetés kérdése is. Családos ember vagyok, és ugyanabban az ohio-i városban, Akronban élek a feleségemmel, a gyerekekkel, na meg a teljes baráti körömmel, ahol felnőttem. Nálam minden ugyanaz maradt. A szüleimnek is volt szerepe ebben. Nagy név ide vagy oda, a Priest időkben is találkoztam és mulattam együtt rajongókkal. Az ember nem mindig tud sokat lógni velük, de valamennyi időt azért lehet nekik szentelni. Hogy mi dühít fel? Ha próbálok megvalósítani valamit, de nem jön össze, vagy csak nehezen sikerül. Amikor Dél-Amerikában turnéztam, voltak ilyen-olyan gondjaim... A legjobban talán az bosszant, ha az emberekre nem hatnak az észérvek. Nem vagyok egy agytröszt, de a józan ész vezérel, bármit is csinálok.
A pályád kezdetén a British Steel nevű Judas Priest tribute zenekarban énekeltél. Hogy látod, mennyire népszerűek a tribute bandák manapság?
Ripper: Annyira szerintem már nem népszerűek, mint jó néhány éve voltak. Úgy gondolom, akkor ment jobban a szekerük, amikor a metal népszerűsége visszaesett. Emlékezz csak vissza arra a rövid időszakra a 90-es években, amikor a metal, mondhatni, padlón volt. Az akkori tribute zenekarokat talán jobbnak is tartom. Szerintem nagy hasznára vannak a metalnak. Vannak akik leszólják a feldolgozás-meg tribute bandákat, pedig jó, hogy vannak, hiszen ezek is előremozdítják a metalt.
Mi újság a Winter´s Bane-nel? Utoljára négy éve adtak ki lemezt.
Ripper: Dennis (Hayes, bőgős) ma is játszik velem, voltaképp minden bandámban benne van. A többiekkel nem tartom a kapcsolatot, kivéve Terry Salem ex-dobost, aki a Heart Of A Killer albumon játszott, vele ma is jóban vagyunk. Lou-val (St. Paul, gitáros) is, csak vele megszakadt a kapcsolat. Viszont azon vagyok, hogy összehozzunk egy lemeznyi anyagot, csak éppen kiadót nem találok, amely ráharapna... Milyen meglepő!.. A Massacre, amelynél az első lemez jelent meg, talán kihozná. Jó lenne megcsinálni a Heart Of A Killer második részét, mondjuk egy EP formájában. A legközelebbi turnén mindenesetre lehet, hogy a Heart...-ról is lesz valami a programban. Nagyon szeretném, ha jövőre megint a mostani srácok kísérnének majd, és megpróbálom John Comprix-t is elhozni. Ez a banda mindent úgy játszik, ahogy kell, legyen szó a Scream Machine-ről vagy a Gates Of Babylon-ról, ami nagyszerű dolog! De legközelebb műsorra tűzhetünk még pár gyilkos nótát.
Milyen különleges élményeid vannak Magyarországgal, az itteni fellépéseiddel kapcsolatosan?
Ripper: A legnagyobb meglepetés talán akkor ért, amikor legutóbb jöttem. Amikor a Beyond Fear-el jártam nálatok, nem voltak túl sokan. Legutóbb meg, amikor Metal Angel hozta össze a bulit, eldobtam az agyamat. Ő mindig mondogatta, hogy az itteni rajongók nagyszerűek, ráadásul hétvégére esett a koncert, úgyhogy sokkal többen tudtak eljönni. De a mai este is klassz volt. Csütörtök este van, alig fél év után jöttem el ismét, mégis nagyszerű volt! És az itteni rajongók tényleg óriásiak! Jó móka volt! Most, hogy tartjuk a kapcsolatot Metal Angellel, olyan érzésem van, mintha nem valami szokványos turné közben térnék ide vissza. Odahaza senkinek meg sem fordul a fejében, hogy eljöjjön ide, én meg idén másodszor vagyok itt!..
Vannak-e kedvenc bandáid az extrémebb műfajokból (black metal, death metal)?
Ripper: A Venom. Jobban mondva ma már nem hallgatom őket, de kissrácként hallgattam. Emlékszem, hogy amikor meghalt az unokatestvérem, nálam ez ment: ...lower me down into that hole in the ground... Mi is annak a dalnak a címe?.. (Buried Alive) Az anyám meg rám szólt: Fiacskám, kapcsold csak ki ezt! Épp akkor halt meg az unokatestvérem, én meg nyomtam, hogy Ashes to ashes, dust to dust... (a Raise The Dead nótából) Egy időben amúgy black metalt is játszottunk a Hail!-lel. Kissrácként csíptem az extrém metalt, de ahogy múlt az idő, elnyálasodtam, nyálgép zenéket kezdtem hallgatni...
12:11
