hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
hírek   2010. október 8. péntek   12:36
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kívül a közösségi hálón


  A Facebook az alapítójának, Mark Zuckerbergnek néhány milliárd dollárt termelt, de a róla készült film alkotói is bőven profitálnak belőle. David Fincher új rendezése a kritikusok visszajelzései szerint az évad egyik biztos Oscar-befutójának tűnik; és az egyik legesélyesebb a díjra a forgatókönyv szerzője, akinek a nevéhez többek közt Az elnök emberei-sorozat és az Egy becsületbeli ügy is fűződik.
  Aaron Sorkin az első adandó alkalommal rávetette magát a témára. A Zuckerbergről szóló életrajz 3. oldalán tartott, amikor jelentkezett a könyv jogaiért. Ami már csak azért is érdekes, mert a felvirágzó internet-kutúráról szóló történetbe úgy szeretett bele, és úgy írta meg, hogy egyáltalán nem ért a számítógépekhez.
   Nem vagyok egy nagy Internet-ász ismerte el Hollywood egyik legkeresettebb forgatókönyv-írója. Hetente egyszer bekapcsolom, elküldök néhány e-mailt, és ennyi. A Facebookkal is úgy voltam, hogy hallottam már róla, de a könyv elolvasása előtt még nem használtam.
  Az írás során az elegáns Los Angeles-i egyetem, az UCLA egy komputerszakos hallgatóját kérte fel szakértőnek: a filmben elhangzó számítógépes szöveg az ő segítségével készült.
  
  IC Press


Kulcsszavak:
  mark zuckerberg      david fincher      aaron sorkin      facebook      közösségi háló 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

„Hans Zimmer bekövetett a Facebookon”

Szerdán startol a Fekete Zaj Fesztivál

Dübörög a Rockmaraton, jöhet a hétvége!

Az 5 éves Barba Negra sztárvendége a Kowalsky meg a Vega lesz

A rock és metál hadszíntér ütős bandái már a frontvonalon állnak Jövő héten startol a Borsodi RockPart

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában
´Éljük át a pillanatokat, és merüljünk el a zenében!´ - Megjelent a Transylvanium új nagylemeze
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 asphyx    kaltenecker    hó márton és a jégkorszak    charlie st. cloud    weezer    woven hand    petijegy    in-dock    kerecsen    hollow haze    dornenreich    crossfaith    bridge & tunnel    Ágens    red sparowes    borgia    ghost protocol    tudósok    velvet revorver    nicole holofcener    deadstar assembly    hobo    mr. papagiorgio    moulin rose    green zone  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!