hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. október 15. péntek   14:54
nincsen hozzászólás

szerző: Dino
Novemberben ismét Budapesten játszik a Therion
2010. november 27. Budapest, Petőfi Csarnok

  Rendszeres fellépő már hazánkban a svéd Therion, a szimfonikus metal talán egyik legismertebb képviselője. 2007-ben háromszor is jártak nálunk: a februári budapesti koncertet követően nyáron a Miskolci Operafesztiválon léptek fel nagyzenekar és kórus kíséretében, aztán még decemberben is visszajöttek, hogy Budapesten rögzítsék a banda 20 éves fennállása alkalmából tartott turné ottani koncertjét (sajnos a DVD azóta se jelent még meg). A napokkal ezelőtt boltokba került új lemezük, a Sitra Ahra kapcsán újra útra kelt Christian Johnsson csapata, a koncertsorozat pedig novemberben fővárosunkba is megérkezik.
  
  Helyszínnek eredetileg az Almássy Téri Szabadidőközpontot jelölték meg a weboldalon, mostanra azonban kiderült, hogy a „szokásos” helyen, a Petőfi Csarnokban kap helyet november 27-én a fellépés, ami szerencsére jóval nagyobb közönségnek ad teret.
  
  Az együttest illetően rengeteg változás történt, az új album felvétele előtt lépett ki gyakorlatilag mindenki Christian mellől, így a mostani turnén az énekeseket leszámítva teljesen új felállásban láthatjuk a zenekart. A gitárt a frontember mellett várhatóan Christian Vidal tépi majd, a basszusgitáron pedig Waldemar Sorychta játszik. Ha igazak a hírek, az előző turné két csodás hangú énekesnőjét hallhatjuk ismét, Lori Lewist és Katarina Lilját, énekesként pedig Snowy Shaw és Thomas Vikström erősíti a csapatot.
  
  A turnéra két szintén skandináv banda kíséri ezúttal a Theriont, a norvég Leprous és a svéd Loch Vostok progresszív metal zenekarok melegítik be a közönséget a fő műsorszám előtt.


Kulcsszavak:
  therion 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Concerto

 kapcsolódó helyszín: 

Pecsa Music Hall - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 kapcsolódó cikkek: 

Therion: a teljes Leviathan trilógiát bemutatja márciusban a svéd szimfo-metal zenekar

A Megadeth + Therion koncerteket hoz a Concerto Music

Therion - The new metal opera: Beloved Antichrist

Therion - Budapesten a metal-opera

Concerto Music 2018.: Nightwish, Within Temptation, Accept, Angra, Rhapsody, Therion, Satyricon, Orphaned Land, Anneke, Insomnium
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
Sari Schorr Budapesten
Válogatott zenei emlékek a Pink Floyd életművéből
Republic 35
 kapcsolódó fotók: 

Therion (SWE) - 2010. november 27. Petőfi Csarnok
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 myrath    krist novoselic    keepers of jericho    hang-súly    red sparowes    bourne    metalmania    malevolence    ahad & fujak & hautzinger    mole listenig pearls    rhcp    ismeretlen férfi    óriásgonzó    jake gyllenhaal    morgan freeman    marigold hotel    van canto    lorax    sziládi mónika    penélope cruz    krízis    elvenking    contraband    stan lee    a titánok harca  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!