beszámoló [fesztivál] 2010. szeptember 22. szerda 15:28
nincsen hozzászólás
szerző: TokiSziget 2010: 5. nap 2010. augusztus 11-16. Hajógyári-Sziget - Budapest
Már látatlanban is a vasárnap ígérkezett a legerősebb napnak a 2010-es Sziget egészét tekintve. Az is borítékolható volt, hogy a legnagyobb tömegnyomor is ezen a napon várható, ami nem is csoda, olyan nevek hallatán, mint Danko Jones, Billy Talent, Kasabian vagy a Muse. De aki ezeket, a koncerteket mind meg akarta nézni, az kénytelen volt beáldozni egy Monster Magnet és egy Fear Factory bulit is. Mi is így tettünk, de nem igazán bántuk meg.
Elképesztő páratartalom közepette kellett Danko Jones-nak és bandájának a színpadra lépnie. A kanadai rock alakulat sorozatban harmadszor lépett fel a Szigeten. Első alkalommal még a Wan2 színpadon egy könnyen felejthető produkcióval rukkoltak elő, majd tavaly már a Nagyszínpadon egy jóval energikusabb, mindenkinek beszólogatós bulit nyomtak, idén pedig végre egy tényleg tökös rock n roll műsorral álltak ki. Nem hiányzott ezúttal sem a masszív önfényezés, de hát a jó öreg Danko nem is önmaga lenne, ha nem saját zenekarát tartaná a legjobbnak a világon. Erre persze rásegít a nézőtéri csöcsmutogatás is, amit nagyobb ováció kísért, mint egy-két Nagyszínpados fellépőt. Mindenesetre idén végre tényleg nem csak a körítés, hanem a zene miatt is érdemes volt megnézni Jones-t, de az a kívánsága, hogy jövőre is visszatérhessen teljesül-e, erősen kérdéses.
Danko Jones után a szintén kanadai Billy Talent lépett színpadra, akiket már hosszú évek óta vár a dallamos, ám de mégsem kommersz punk/rock zenére éhes magyar közönség. Nagyon jól tudták ezt ők is, ezért beleadtak apait, anyait, majd szépen záporozott ránk a Billy Talent best of. A hangulat óriási volt még úgy is, hogy a zenekar gitártémái olykor-olykor eléggé egyformának tűnnek, így fordulhatott elő Balázs kollégám szerint, hogy egy számot háromszor is játszottak. A legjobb pillanat az volt, mikor Ben Kowalewicz megkért minden csajt, hogy üljenek a kedvesük nyakába, majd arra kérte őket, hogy legyenek nagyon kedvesek a férfiakhoz, szeressék őket, mert a következő dal egy ribancnak szól (Ben ex-nőjének). De nem csak ez, hanem a további tizenhat eljátszott nóta is igazán emlékezetesre sikerült, pláne a műsor vége felé ellőtt Devil on My Shoulder, vagy a búcsúnak szánt Red Flag.
A Kasabiant sokan a jelenkor Oasiseként tartják számon, de kétség kívül mostanában az egyik legnépszerűbb brit zenekar Tom Meighanék nevéhez fűződik. Ez abból is látszott, hogy rengetegen gyűltek össze a színpad előtt, várván, hogy valami nagyot alkot majd a tavaly West Ryder Pauper Lunatic Asylum című lemezzel jelentkező gárda. A nagy durranás viszont meglehetősen elmaradozni látszott, mivel se az ének, se a gitárok nem igazán akartak úgy megszólalni, ahogy az elvárható lett volna. Így a Kasabian fellépésében jóformán az volt a legnagyobb pozitívum, hogy végre látjuk őket élőben is. Sokan e koncertet megunva átvándoroltak a Headbangers Ball sátorhoz, ahol a hírek szerint a Monster Magnet a fejeket is leszakította. Hát nekünk az a helyén maradt, úgyhogy már csak abban bízhattunk, hogy a Kasabian erőtlen produkcióját a Muse majd feledteti.
Fél tíz után nem sokkal kihunytak a reflektorok fényei, majd színpadra lépett a Matt Bellamy, Christopher Wolstenholme, Dominic Howard alkotta devoni trió. Erősebb kezdésről talán álmodni sem lehetett volna, hiszen rögtön egy Uprising, Supermassive Black Hole, Map of the Problematique hármasra senkinek sem lehet egy rossz szava sem, sőt! Aztán innentől kezdve nem tudom van-e értelme bármiféle kiemelésnek is, hiszen csak a legjobb dalok jöttek gyors egymásutánban (New Born, Hysteria, Nishe, United States Of Eurasia, MK Jam, Undisclosed Desires, Resistance, Time Is Running Out, Starlight, Stockholm Syndrome). Maximálisan profi előadás volt, talán már túlságosan is. Értem ezalatt, hogy Bellamy gyakorlatilag egy hello, Budapest! felkiáltáson kívül sokat nem kommunikált a közönséggel. Azt viszont, hogy sterillé vált volna a produkció, túlzás lenne állítani, hiszen nagyon is élt, lüktetett! A záró dalok, a Plug In Baby és természetesen a Knights of Cydonia feltette a koronát az egész estére, napra, hétre. Bár egy fesztiválos koncert általában sosem szokott olyan emlékezetes maradni, mint egy önálló műsor, szerintem erre a Muse-bulira mindenki jó ideig fog még visszaemlékezni! Ha pedig valakit az is érdekelne, hogy milyen elképesztő dolgokat művelnek ilyenkor Bellamyék a színfalak mögött, az sürgősen szerezze be a napokban megjelent Muse-könyvet a Silenoz kiadótól!
Az eső ismét keresztülhúzta a számításokat, így a hajnalig tartó partyzás elmaradt, kénytelenek voltuk újabb, minimum egy évig tartó könnyes búcsút venni a Szigettől. Rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak mi is éppúgy, mint még másik 382 000 látogató. Jövőre ugyanitt!
15:28
