hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
kultúra [fesztivál]  2010. augusztus 24. kedd   11:46
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jubileumi Újbuda Jazzfesztivál a 80 éves Újbudán - szeptember 3.
2010. szeptember 3. MU Színház, A38 Hajó, Fonó Budai Zeneház

  Idén kettős jubileumot ünnepel az Újbuda Jazzfesztivál: az ötéves fesztiválsorozatra az idén nyolcvan éves Újbudán kerül sor. A három újbudai kulturális intézmény, a MU Színház, a Fonó Budai Zeneház és az A38 Hajó együttműködéséből létrejött fesztivál az elmúlt öt évben igazi, nemzetközi rangú zenei eseménnyé nőtte ki magát, amelyen a kortárs szabad improvizációs zene legnagyobbjai fordultak meg, az idén visszatérő Peter Brötzmanntól Matthew Shipp-pen át Alexander Balanescuig vagy Mats Gustafssonig. Szeotemberben folytatódik a hagyomány, az ötéves jubileumi Újbuda Jazzfesztivál három napján és három helyszínén nagyszerű merítést ad a kortárs magyar és nemzetközi dzsesszélet irányzataiból.
  
  A zene által percekig beletekinthetünk a végtelenségbe.
  (Thomas Carlyle)
  
  Amikor 2005-ben Budapest XI. kerülete, Újbuda megalakulásának 75. évfordulóját ünnepeltük, az Újbuda Jazzfesztivál egyike volt a programsorozat kiemelkedő eseményének. Azóta öt év telt el, Újbuda 80 éves lett, a kerület három jelentős kulturális intézménye, a Fonó Budai Zeneház, a MU Színház és az A38 Hajó által életre hívott fesztivál pedig már hatodik alkalommal kerül megrendezésre.
  
  A fesztivállal annak idején az volt a célunk, hogy Újbudát feltegyük a nemzetközi dzsesszélet térképére és olyan folyamatosan fejlődő, bővülő programot hozzunk létre, amelyre büszkék lehetünk. Az elmúlt öt év tapasztalatai alapján elmondhatjuk, ez sikerült! Őszintén be kell vallanunk, nem volt nehéz dolgunk, mert három olyan kiemelkedő, független kulturális központ vállalt szerepet a munkában, melyek az ország legjobbjai közé taroznak. Így az Újbuda Jazzfesztivál ma már lényegesen túlmutat a kerületen, de még a fővároson is. A nyárvégi zenei és kortárs művészeti események között európai rangot szerzett magának.
  
  Újbudára mindig jellemző volt a hagyományokat, a kulturális örökséget tisztelő gondolkodásmód, és a folyamatos fejlődést, a megújulást támogató értékrend harmóniája. Az Újbuda Jazzfesztivál változatos programsorozata remek bizonyíték minderre.
  
  Kellemes kikapcsolódást, jó szórakozást kívánok!

  
  Molnár Gyula
  Újbuda polgármestere
  
  Fellépők:
  
  Heden
  MU Színház, 2010. szeptember 3., péntek 20h
  Belépő elővételben: 1500 Ft, a koncert napján: 1800 Ft.
  
  Full Blast, Tóth Viktor Four
  A38 Hajó, 2010. szeptember 3., péntek 21h
  Belépő elővételben: 1500 Ft, a koncert napján: 1800 Ft.
  
  Juhász Gábor Trió
  2010. szeptember 3., péntek 21h
  Belépő: 1000 Ft, elővételben kapható.
  
  Heden
  MU Színház, 2010. szeptember 3., péntek 20h
  Belépő elővételben: 1500 Ft, a koncert napján: 1800 Ft.
  
  A zenekar Hans van Vliet kezdeményezésére alakult a budapesti Jelen (hollandul Heden) nevű, dzsesszklubként is működő kocsmában. Ez a név hordozza is valamelyest a zenekar tagjainak viszonyát egymáshoz, a játékhoz, az összjátékhoz és a publikumhoz: bármelyik pillanatban bármi történhet, de olyan valami mégsem, ami ne a jelent jelentené. A zenekar magját a Grencsó István nevéhez köthető, változó felállású együttes alkotja, és ez a kísérletező kedvű társaság bővült ki tágabb zenészkörrel. Izgalmas produkciónak ígérekezik a magyar jazz élet nagy öregjeinek és ifjú titánjainak közös formációja: itt és most, azaz a jelenben.
  
  A zenekar tagjai:
  Dresch Mihály: fúvóshangszerek
  Grencsó István: szaxofon
  Hans van Vliet: pozan, harsona, trombita
  Márkos Albert: cselló
  Benkő Róbert: nagybőgő
  Hock Ernő: nagybőgő
  G. Szabó Hunor: dob
  Sárvári Kovács Zsolt: dob
  
  Full Blast, Tóth Viktor Four
  A38 Hajó, 2010. szeptember 3., péntek 21h
  Belépő elővételben: 1500 Ft, a koncert napján: 1800 Ft.
  
  Peter Brötzmann vitathatatlanul az európai free jazz legkiemelkedőbb muzsikusa: a hatvanas évek szabad improvizációs hullámának motorja, képzőművészként a Fluxus mozgalom egyik vezéralakja, akinek művészi érdeklődése nem ismer semmiféle megkötést. Az 1968-as Machine Gun című lemeztől (ami a free történetének egyik legfontosabb albuma) a nyolcvanas évek zajrock- és heavy metal-kísérleteiig számtalan irányzatban alkotott maradandót. A karrierje kezdetén képzőművésznek készülő, és a világhírű videoművész, Nam June Paik asszisztenseként is dolgozó Brötzmann a szabas improvizatív zenében találta meg az energiák igazi kifejezését, az egyetlen hangban az összes lehetséges hang koncepcióját. Számtalan projektje közül ezt bizonyítja a sokatmondó Full Blast elnevezésű zenekara is, melyben két kiváló svájci muzsikussal hoz létre elemi erejű, leginkább dzsessz-metálnak nevezhető energiakitörést.
  
  A zenekar tagjai:
  Peter Brötzmann: altszaxofon, tenorszaxofon, klarinét, tárogató
  Marino Pliakas: basszusgitár
  Michael Wertmüller: dob
  
  Lemezek:
  Full Blast, 2006
  Black Hole, 2009
  Crumbling Brain, 2010
  
  ”Tóth Viktor a fiatal magyar dzsesszgeneráció egyik legtehetségesebb tagja” - ítja róla a sajtó, Climbing with Mountains című albuma a 2007-es év legjobb dzsesszlemeze díjat nyerte el. Olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Hamid Drake, Henry Franklin, William Parker, Dresch Mihály. Hangszeres játékára a dinamikus, mégis érzékeny kifejezésmód jellemző, zenei megnyilvánulásaiban a pillanat energiáit kívánja megragadni. Játszott Európa és az Egyesült Államok számos jazz fesztiválján, saját tercettjét vezeti, kortárs táncossal duettezik, népzenét gyűjt, zenét szerez, új utakat keres. A különleges felállású kvartett vendégművésze, Robert Ikiz 1979-ben született Isztambulban, családja hároméves korában települt át Svédországba. A stockholmi konzervatóriumban afro-amerikai zenét tanult, és egy Los Angeles-i ösztöndíjat követően koncerteken, lemezfelvételeken és kurzusok tanáraként megfordult az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kínában, Dél-Afrikában, Mexikóban és Európa számos országában. Állandó tagja Daniel Tilling zongorás triójának, a kiemelkedő gitáros Andreas Öberg zenekarának, a Speedway együttesnek, Magnus Lindgren és Nils Landgren új zenekarának. Tóth Viktorral több európai turnén vett részt, legutóbb a nagyszerű Henry Franklin bőgőssel jártak Magyarországon.
  
  A zenekar tagjai:
  Tóth Viktor: altszaxofon
  Szandai Mátyás: nagybőgő
  Orbán György: nagybőgő
  Robert Ikiz: dob
  
  Juhász Gábor Trió
  2010. szeptember 3., péntek 21h
  Belépő: 1000 Ft, elővételben kapható.
  
  Juhász Gábor legalább két tucat formációban játszott az elmúlt húsz évben, többek között olyan prominens zenekarokban, mint a Tin-Tin Q, a Balázs Elemér Group és a Mirrorworld. 2006-ban alakította meg saját trióját, emellett több fontos projektet (Marozsán Erika: Szakíts, ha tudsz; Szalóki Ági-Herczku Ágnes-Bognár Szilvi: Szájról szájra; Szalóki Ági: Karády dalok) indított be.
  Papesch Péter alapítója a Europian Mantrának, tagja Presser Gábor produkcióinak, de számos más lemezen is hallható játéka, például Marozsán Erika Szakíts, ha tudsz című albumán. Fodo is rendkívül sokoldalú zenész, vezetője az Azuma Clannak, zeneszerzője Bíró Eszter produkcióinak, emellett Nikola Parov zenekarának ütőse és zongoristája.
  
  Ez a trió képezi Juhász Gábor tavaly megjelent, komoly szakmai és közönség elismerést arató 1978 című szerzői CD-jének zenekari törzsét, de rajtuk kívül hallható a lemezen László Attila, Borbély Mihály és Schreck Ferenc játéka is.
  
  A zenekar tagjai:
  Juhász Gábor: gitár
  Papesch Péter: basszusgitár
  Födő Sándor (Fodo): ütőhangszerek



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Juhász Gábor Trió

Peter Brötzmann

Tóth Viktor

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 konflikt    client    suidakra    amd    bioberber    war of ages    hangsúly    veridia    mad caddies    artisjus    ryan dunn    greg bennick    parkway drive    denzel washington    bal-sagoth    eagleheart    ryan tedder    bolondos dallamok    as they burn    2012    mocsok 1 kölykök    simon roman - ének    ivan & the parazol    velvet underground    steve´n´seagulls  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!