hosting: Hunet
Dongatto2
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2003. március 17. hétfő   12:51
nincsen hozzászólás

szerző: Podravka
Bora, Hatóságilag Tilos! hardcore/punk táncest
2003 március 5, Süss Fel Nap

  Igyekeztem este kilencre leérni, hogy hát ha nem kell büntetnem magam a Lady Punk nevezetű formáció dobhártyagyalázásával. Bár még soha nem láttam őket, de életem egyik legrosszabb Timebomb rádióműsora volt, mikor bent volt az éneksnő Kriszta. Itt ugorjunk is egyet.
  Szóval ameddig elhúzódott a nem tervezett koncert, volt időm körbenézni, és örömködni egyet. Ugyanis nagyon sokan tették tiszteletüket a SüSiben, és ami ennél is jobb volt, hogy punk és hc közönség vegyesen. Ezért szeretem én ezt a rendezvényt, hiszen mindig van egy legalább egy punk zenekar, és a külföldi fellépőket is nem hardcore nagy hatalmak országaiból kerülnek ki, hanem a Közép-európai, balkáni, vagy éppen a balti térségből.
  
  Gyorsan berendezkedett a Hatóságilag Tilos a dobogón, hogy aztán szép kis bulit csapjon. Volt is nagy mozgolódás, és persze éneklés is az ország egyik legnormálisabb punk zenekarára. Játszották a Milyen érzés, a Mr. Gyűlölet, a Kapitalizmus, az Anarchia, a Vérző világ, a Nem ez voltál, vagy éppen a Ki a bűnöző számokat. Koncert után gyors lepakolás, és átadták a teret a litván BORA különítményének. 5 fős csapat, két gitárossal, és egy basszerossal, aki folyamatosan háttal állt a közönségnek. Sajnos, amennyire jól sikerült a HT-t kihangosítani, annyira nem ment a balti srácok hangszínének megtalálása, pedig igyekezett a hangosító, de nem sok sikerrel járt. A sok metal riff teljesen elnyomta az éneket, és már-már tovább rontotta, az így is teljesen szétzúzott hallójárataimat. Mindenesetre a BORA egy jó zenekar, nagyon jó kis témákkal, amik leginkább nyitottságról, szeretetről és egységről szólnak. A bulin kisebb mozgás volt érzékelhető, mint a HT-n, de az egyik utolsó szám alatt szép kis ugrálás és tiki-taki alakult ki. Volt ráadás is, ami nem is egy szám volt. A BORA Battery Cage albuma eltölthető a netről, de érdeklődőbbek beszerezhetik a Coalitionnal készített split lemezüket is, amelyből tulajdonképpen ezen az estén kis bemutatót kaptunk élőben.
  
  Sajnos a holland Toad fellépése családi problémák miatt elmaradt, de így is sok pozitív tapasztalattal térhettünk haza, mégpedig: hétközben is képesek 200-nél többen ledugni az orrukat egy koncertre; igenis van kapocs punk és hardcore között; és nem csak az amerikai zenekarokra kíváncsiak a népek.
  
  Negatívum, amiről nem a szervezők és a fellépők tehetnek: kedves kollégámat” valamilyen közösülési szándékkal magához kulcsolva berántotta egy félőrült a tömegbe, akit végül is Jakab Zoli segítségével sikerült kiszabadítanunk a szatír karjaiból. (Vigyázz magadra Dan!) Utóbb olvastam, hogy a híres magyar zene tv - ami lemezcégek tulajdonában van - lejött felvenni a bulit, de nem merte bevinni a milliós kameráját a dühöngő közönség közé, nehogy összetörjék:))) Piskóták! Kíváncsi leszek, hogy milyen műsor lesz ebből!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Antitouristguide

Bora honlap

 programajánló: 
2026. április 17.
Electric Guitarlands: a Manowar, a UFO és a Dio gitárosa közös turnén érkezik Budapestre
2026. április 19.
Explozív élmény Budapesten – Solence EU/UK-turné
Új lemezzel tér vissza Budapestre a Solence – jön az Angels Calling turné
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Eihwar, Mira Ceti, Itinera
Pentatonix az MVM Dome-ban
Nu metal díva - Poppy, Ocean Grove, Fox Lake
Quimby: A Terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
IST IST a Dürerben
Heaven Shall Burn, The Halo Effect, The Black Dahlia Murder, Frozen Soul
Kataklysm, Vader, Blood Red Throne
Agnostic Front, Wisdom In Chains
Tömény brutalitás - Cryptopsy, 200 Stab Wounds, Inferi, Corpse Pile
Omnium Gatherum, Fallujah, In Mouring
 kiemelt 
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
  
Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója

A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
Új lemezzel tér vissza Budapestre a Solence – jön az Angels Calling turné
A rock and roll új prófétája visszatér: Des Rocs az A38 Hajón
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 nagyúr    the ghost inside    djabe    gotthard    a frankeinstein terv    lamm dávid    both miklós    ronnie james dio    pixies    whiplash    marigold hotel    newborn    kőleves    rihanna    malevolent creation    rohanás    amy winehouse    bioberber    bolondos dallamok    hammer barlang    endless main    in this moment    die hard    vészkijárat    downset  

Dongatto2
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!