hosting: Hunet
Dongatto2
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   12:48
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Public Image Ltd


  A hetvenes évek második felét alapjaiban felforgató Sex Pistols 1978-ra beteljesítette küldetését és a visszavonulás után Johnny Rotten immáron polgári nevén, John Lydonként, nem is kicsit megváltozva - az egyik PIL-borítón öltönyben, hófehér ingben és nyakkendőben látható visszatért. Az újonnan alakult Public Image Ltd zenéje sokkal rendezettebb, szerkesztettebb lett, és sokkal jobban szólt, miközben a dalok megőrizték Rotten harsányságát, provokatív stílusát, vicces és merész szövegeit. Lydonnak sikerült elkerülnie az önismétlést is, erre bizonyíték a This Is Not A Love Song remekül sikerült, izgató új verziója. A zenekar mögött az első számú rajongó, a Virgin feje, Richard Branson állt. Az 1986-ban megjelent Album című lemezen már nem punkerek játszottak, hanem a kortárs zene olyan nagyágyúi, mint Ginger Baker dobos a Creamből, az isteni tehetségű gitáros Steve Vai és Jonas Hellborg dzsesszista basszusgitáros.
  A punk csak sajtóhiba a popkultúrában, mint tudjuk. De a legfontosabb, a legmaradandóbb egyike, amelyet valaha elkövettek. Még mindig nincs eldöntve, hogy szándékosan csinálták-e, egy zseniális tervező állt a háttérben vagy csak a tehetségből úgy jött. Soha, de soha nem szabad, hogy megértsenek, mert az már a halál lehelete mondta Lydon de az fontos, hogy mindig a hallgatóim közelében legyek. John Lydon és a Public Image Limited tavaly döntött úgy, hogy újra együtt folytatják. Lydon új album előkészületeiről is beszámolt, ám előbb a koncerteken melegítenek be. Néhány angol fellépést követően a PIL elkötelezte magát a Coachella fesztivál szervezőinek, és mindenki örömére itt lesznek a Szigeten is.


Kulcsszavak:
  Public Image Ltd 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Public Image Ltd

Sziget

 kapcsolódó cikkek: 

Sziget 2010: 5. nap

Fogadjunk a Sex Pistols-ra!

Sziget 2010: 3. és 4. nap

Sziget 2010: 1. és 2. nap

Sziget 2010: -1. és 0. nap
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
 kiemelt 
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
  
Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója

A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
Új lemezzel tér vissza Budapestre a Solence – jön az Angels Calling turné
A rock and roll új prófétája visszatér: Des Rocs az A38 Hajón
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gaza    chopin    vince vaughn    avantasia    bognár szilvia    helena bonham carter    gogol bordello    kraanium    képregény    kanada káosz    jean michel jarre    human error    marduk    haemorrhage    gru    serenity    urne    power trip    beady eye    the wall street    moonsorrow    dust bolt    strong deformity    george clooney    bereményi géza  

Dongatto2
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!