beszámoló [koncert] 2010. július 22. csütörtök 12:54
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaSuicidal Tendencies, The Inspector Cluzo 2010. július 6., Budapest, West-Balkán
A kaliforniai hardcore/thrash crossover Suicidal Tendencies-t az 1980-as évek végének és az 1990-es évek első felének egyik meghatározó zenekaraként tarthatjuk számon. Markáns öltözködési stílussal és identitással ruházták fel a masszív rajongótáborukat, és mellesleg rengeteg jó nótát is írtak. Most 2010-ben végre ellátogattak hozzánk Mike Muir-ék, így nagy törlesztésként élhette meg a zömében idősebb, bandanát viselő kitetovált Suicidal rajongó a West-Balkánban megrendezett koncertet.
Az előzenekarként fellépő kéttagú francia The Inspector Cluzo produkciója elég értékelhetetlen volt, igazából erős kérdőjeleket vetett fel, hogy hogyan is kerültek ők ide a Suicidal Tendencies elé. Rockos, punkos nótákat toltak totál bohóckodva, fájdalmasan szánalmas paródia kategóriában. Viccesnek szánt konferanszok és nóták jellemzték a fél órás fellépést, sőt még 3 nézőt is felcibáltak a színpadra, hogy ott táncikáljanak vérciki módon. Több szót nem is érdemes rájuk pazarolni, a messzire elkerülendő zenekarok kategóriáját bővítik.
A Suicidal Tendencies ugyan 2000 óta nem adott ki nagylemezt, és Mike-ék sem lázadó fiatal suhancok már, itt egy roppant energikus, erőteljes koncerttel örvendeztették meg a telt házas klub hallgatóságát. Az első pillanattól frenetikus hangulat uralkodott mind a nézőtéren, mind a színpadon. A jó 30-as átlagéletkorú rajongók magukból kivetkőzve üvöltötték a kultikus dalszövegeket és zúztak ezerrel a fogós témákra. Bizony, az idősödő rajongókra ezerszeres erővel hatottak a nosztalgia által felkorbácsolt érzések. A színpadon sem egy helyben állás és cipőbámulás volt, Mike végig folyamatos mozgásban, sasszézás és szökellés közben üvöltötte/énekelte a klasszikus ST sorokat. A dalok között elég sokat szövegelt, de sohasem rejtette véka alá a véleményét a kék bandanát viselő kultikus frontember. Dean Pleasants és Mike Clark gitárosok nagy vehemenciával reszelték a riffeket, ahogy a baseball sapkás Steve Brunner is szépen alakított a basszusgitáron. Muir mester mellett még a tonnasúlyú dobos Eric Moore volt a legnagyobb arc. Látványosan játszott, a dobverő pörgetéses szólója pedig különösen emlékezetes volt. A hangzást tekintve nem kaptunk kristálytiszta megszólalást, de illett is ehhez a crossover muzsikához a karcosabb, koszosabb, ám egyúttal erőteljes sound. Elég változatos programot raktak össze Mike-ék a jó 75 perces fellépésre. Az utóbbi lemezeiket a Come Alive, a Cyco Vision, a We Are Family és az Ain´t Gonna Take It képviselte. A ´90-es évek első feléből a You Can´t Bring Me Down és a Send Me Your Money hangzottak el. A ´80-as évekből pedig olyan agresszív, arcbamászó nótákat kaptunk, mint az I Shot Reagan, az I Want More, a Subliminal, a War Inside My Head, a Possessed To Skate, az I Feel Your Pain, a Trip At The Brain, a How Will I Laugh Tomorrow és a koncertet zseniálisan záró Pledge Your Allegiance. Tehát egy, főleg a régi időkre koncentráló, maximális hatékonysággal taroló energiabombát robbantott a Suicidal Tendencies a West-Balkánban.
A teltházra duzzadt koncertről kifelé sétálva csak elégedett arcokat lehetett látni, és tényleg én is azt éreztem, hogy az év egyik legjobb klubbulijáról ballagok hazafelé. A Suicidal Tendencies egy frenetikus hangulatú, hibátlan produkciót nyújtott. Ennyi év után is csúcsformában vannak ezek a veterán arcok, le a kalappal (vagy bandanával) előttük a kiváló színpadi teljesítményük mellett a rajongókhoz lojális, és egyben abszolút hiteles hozzáállásukért is.