szerző: BarnaMegadeth, DevilDriver, 3 Inches Of Blood 2010. június 20., Budapest, Petőfi Csarnok
A Dave Mustaine vezette Megadeth már 9 éve nem járt hazánkban, így a thrash metal rajongók hada biztosan nagy várakozásokkal készült a június 20-ra datált koncertre. Alig egy hónappal előtte a Metallica is fellépett nálunk, így jól össze lehetett hasonlítani, hogy milyen teljesítményre képes ma a színpadon a két nagy múltú zenekar. Sajnos ugyan hozzánk nem jutott el a többek között Big Four-t (Metallica, Slayer, Megadeth, Anthrax) kínáló Sonisphere fesztivál, de szerkesztőségünk jelentős hányada részt vett a csehországi állomáson (beszámoló itt), így egyfajta repetaként látogathattam el a Petőfi Csarnokos Megadeth koncertre.
Prágából érkezve egyből a Pecsa létesítményébe vezetett az utam, ahol a DevilDriver együttese kezdte éppen a programját. (Tehát a 3 Inches Of Blood sajnos kimaradt számomra, bár a januári Bonecrusher fesztes fellépésükön már láttam őket idén, és ott nem nyertek meg a csillárrepesztően magas énekhanggal átitatott heavy metal nótáik). Dez Fafara mester 2002-ben alalpított tuskó modern thrash brigádja is járt már nálunk, méghozzá főzenekarként zúzták meg tavaly nyáron a Diesel klub hallgatóságát. Itt sem finomkodtak sokat, zsigeri agresszivitással reszelték a zúzós DevilDriver nótákat. A Pray For Villains című tavalyi lemez háttérvászna előtt játszó zenekar hamar feltüzelte a közönséget: Dez Fafara buzdítására szép kis circle pitek is kialakultak a vad headbang mellett. Jó hangzással szólaltak meg a DevilDriver nóták, és az 5 zenész is energikusan, feszesen prezentálta a dalokat. Nekem hosszú távon kicsit monton a DevilDriver zenéje, de ez a 40 perces előadás pont megfelelő volt belőlük, és látszott, hogy az előtte napon a Sonisphere nagyszínpadán kissé elveszett brigád egy klubbulin sokkal jobban tud érvényesülni.
A Megadeth már 1983 óta létezik, és a Metallica-ból kitett Dave Mustaine már 12 stúdiólemezen, valamint számtalan koncerten bizonyította bandájának rátermettségét és a műfajon belül betöltött megkérdőjelezhetetlen státuszát. Ugyan jómagam korábban még nem láttam MegaDave thrash zenekarát élőben, most két nap alatt kétszer is részese lehettem az előadásuknak. Az előtte napi Sonisphere-en is egy korrekt hangzású, tetszetős bulit adtak Mustaine-ék, így kíváncsian vártam, hogy klubkoncerten is ugyanolyan jók lesznek-e. Nos, kijelenthetem, hogy igen, a Megadeth a Pecsa izzadságtól úszó szaunájában is egy remek teljesítménnyel kényeztette el rajongóit. Az első nóták kissé halk megszólalását követően egy erőteljes, tiszta hangzás keretében élvezhettük az örökbecsű nótákat (legalábbis a keverő pult mellett állva). Igazából nem volt nagy meglepetés számomra a koncertprogram az előtte naphoz képest, egyedül az lepett meg, hogy alig 75 perc alatt véget ért. Sok korai nótát vettek elő MegaDave-ék, a tavalyi Endgame-ről csak a Headcrusher hangzott el. Az amerikai turnén (és néhány európai koncerten) teljes egészében eljátszották a 20. évfordulóját ünneplő kultikus Rust In Peace-t. Most nem hangzott el minden tétel a lemezről, de a Holy Wars...The Punishment Due, a Hangar 18, a Five Magics, a Poison Was The Cure és a zseniális Tornado Of Souls képviseltette magát a programban. Emellett volt Skin O´ My Teeth, Symphony Of Destruction és Sweating Bullets a Countdown To Extinction-ról, Hook In Mouth és In My Darkest Hour a So Far, So Good... So What!-ról, A Tout le Monde a Youthanasia-ról, Trust a Crypric Writings-ról, és a koncertet záró Peace Sells a Peace Sells... But Who´s Buying?-ról. Tehát egy jól összeválogatott dalcsokrot kaptunk, amelyet hibátlan előadással prezentáltak nekünk a zenészek. A nemrég visszatért őstag David Elleffson vidáman játszotta a témákat a basszusgitárján, Chris Broderick szokás szerint zseniálisan gitározott és szólózott, Shawn Drover pedig pontosan, precízen dobolt. A számok között keveset kommunikáló göndör fürtös Dave Mustaine pedig most is mesterien kezelte a gitárját, a kissé erőtlen, de jellegzetes énekhangja pedig már a kezdetektől fogva ilyen. A közönségre is hamar átragadt a színpadról áradó energia, így a jelenlévő nézősereg egy emberként rázta a fejét és énekelte együtt Dave mesterrel a klasszikus sorokat a koncertteremben dúló trópusi hőség ellenére. Egy remek, profi koncertet kaptunk a Megadeth-től (amely hangszeres játékában egyértelműen, és szerintem hangulatában is jobb volt, mint a Metallica budapesti fellépése). Egyedüli hibaként a koncert rövidségét lehet felróni, mert szerintem megérdemeltünk volna 90 percet egy klubkoncerten a standard fesztiválprogram helyett. De ne legyünk telhetetlenek, ez a 75 perc végig élvezetes, feszes volt, üresjáratok nélkül.
Nem hiába vártunk 9 évet a Megadeth újabb magyarországi fellépésére, Dave-ék abszolút jó formában, precízen, energikusan játszottak, így maximum a rövid műsoridő miatt panaszkodhattak a rajongók. Éttől eltekintve tökéletes volt a koncert, és remélem nem kell ennyi évet várni a következő itthoni Megadeth fellépésre!