beszámoló [koncert]  2010. július 8. csütörtök   11:46

nincsen hozzászólás

  Két évvel ezelőtt már egyszer volt szerencsénk a magyar fővárosban vendégül látni az As I Lay Dying legénységét, mely koncert a mai napig feledhetetlen élményeket nyújtott. Ezúttal viszont egy kisebb helyen, Killswitch Engage nélkül, viszont a Job For A Cowboy társaságában üdvözölhettük ismét köreinkben Tim Lambesist és keresztény metalcore alakulatát.
  
  Még mielőtt a Job For a Cowboy színpadra lépett volna, előbb a kissé káoszos Unsent Letters, majd a Gyémánt Krisztián vezette Kill With Hate tartott egy kis death metal előadást a gyülekező tömegnek. Jómagam először találkoztam a bandával, de nem mondhatnám, hogy nagyon megfogott. Nyers death metaljukat viszont egyre többen kedvelik itthon, így bemelegítésnek is megfelelő volt egy ilyen kaliberű bulihoz. A hírek szerinte egyébként az egyik tag, nevezetesen Olt Ákos kéztörése miatt egy beugró gitárossal, Kovács Attilával kellett fellépniük aznap, de a jelek szerint ez semmilyen fennakadást nem okozott a csapat számára.
  
  Akármilyen deathcore ´muzsikát ez idáig csak akkor hallgattam, mikor tanult magazinos kollégám, Barnabás bömböltette a műfaj gyöngyszemeit közös albérletünkben. (De bizony csak az olyan fényesen csillogó gyöngyszemeket, mint a Despised Icon és a Whitechapel - Barna). Mivel ezen irányzat zeneisége számomra nem mutat túl messzire, így nem éreztem semmiféle késztetést, hogy jobban beleássam magam akár a Job For a Cowboy, akár más hasonló stílusú zenekarok munkásságába. Nem mondom, hogy ez után a koncert után teljesen megváltozott a véleményem, de az biztos, hogy a 2003 óta aktív arizonai banda alaposan meglepett az este folyamán. Az őrlő riffek és a rengeteg blastbeat tempó, valamint Johnny Davy brutális hangja mindenkit megmozgatott a teremben. Lemezen ez egyszerűen nem jön át ennyire, ahogy itt, még ha a monotonitáson azért élőben sem lehet sokat segíteni. A tagok ráadásul rendkívül szimpatikusan viselkedtek a közönség irányába, viszont az erősen meglepett, hogy jó pár (15-16 év körüli) kiscsaj is az első sorban tombolta végig a bulit, akik persze a circle pitből és a mosholásból sem akartak kimaradni. Persze az is lehet, hogy csak a jóval befogadhatóbb As I Lay Dying miatt vállalták ezt a meredek fél órát.
  Anélkül, hogy bármennyire is képben lennék deathcore ügyben, az elhangzott hét dal alatt egy nagyon tetszetős showt kaptam a Job For a Cowboy-tól, így arra tudok ösztönözni mindenkit, aki hasonlóképp húzza a száját, hogy egyszer mindenképp tegyen velük egy próbát. Leginkább élőben!
  
  Mire az As I Lay Dying vette birtokába a színpadot, már jócskán kezdett túlzsúfolttá válni a nagyterem. Tim Lambesisék a 94 Hours-szel indították a szettet, majd hogy rögtön mindenki euforikus állapotba kerüljön, elővették az An Ocean Beetween Us-t. A nép önfeledten énekelte a jól ismert sorokat, majd a harmadik szám után a szervezők közölték, akadt egy kis malőr a technikával, aminek kijavítás némi időt vesz igénybe. Hogy unatkoznunk nem kellett a következő negyed órában, arról Jordan Mancino dobos tett, aki így szólóban is megvillantotta párszor elképesztő technikáját. Jordy bizony elég precízen püföli a bőröket, talán még Lars Ulrich is vehetne tőle egy-két leckét, bár gondolom, ő ezzel aligha értene egyet.
  
  Nem sokkal később ismét a húrok közé csaphattak a srácok, amitől a közönség még nagyobb extázisba esett, mint a leállás előtt. Nem telt el gyakorlatilag úgy fél perc, hogy valaki ne akart volna stagedivingolni. Közben persze a mosh és a circlepit is keményen szedte áldozatait. Jó volt látni, hogy a bandatagok milyen jól kezelték az olyan szituációkat, mikor egyszerre akár öten is ugráltak körülöttük a szűk színpadon, sok zenekar ezt nem igazán tudja/akarja jól kezelni.
  
  A The Poweless Rise albumot nemrég megjelentető keresztény metalfogat szerencsére nem csak ezen új albumra fókuszált, hanem bőszen szemezgettek a legismertebb dalaik közül, szinte az összes albumról. A legnagyobb sikert talán pont ezért az I Never Wanted és a ráadásban eltolt Nothing Left és Forever hármas aratta.
  
  Egy nagyon energikus koncerten voltunk túl, ahol az AILD tagok igazán baráti módon viszonyultak rajongóikhoz. Azt hiszem, kétség sem fér hozzá, hogy mindkét fél nagyon várja az újbóli találkozást. Reméljük, nem kell hozzá megvárni egy újabb As I Lay Dying lemez megjelenését.

Kulcsszavak:
  as i lay dying      job for a cowboy      kill with hate 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás