hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2010. augusztus 23. hétfő   11:31
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Epica, ReVamp, Kells a Diesel-ben
2010. október 2, Diesel Klub

  A holland Epica zenekar gyakori vendég hazánkban. 2007-ben a Sonata Arctica vendégeként jártak nálunk, 2008-ban a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon adtak különleges műsort, idén pedig a Hegyalja fesztiválon is láthattuk őket. Aki nem volt jelen a fesztiválon, október 2-án klub koncerten is együtt tombolhat velük, mégpedig Budapesten, a Diesel klubban.
  
  Az Epica története egészen 2002-ig nyúlik vissza, amikor Mark Jansen kilépve az After Forever kötelékeiből, megalapította a Sahara Dust-ot, élén a Trail Of Tears-es Helena Michaelsen énekesnővel. Később őt váltotta az 1985-ös születésű, mezzoszoprán Simone Simons, aki mára emblematikus alakja az együttesnek kiváló hangi adottsága és megnyerő, karizmatikus fellépése révén. A csapatnak aztán annyira megtetszett a floridai Kamelot 2003-as nagylemezének címe (Epica), hogy nyomban át is keresztelték magukat e zengzetes névre.
  
  A debütáló korongjuk, az ünnepelt Sascha Paeth által producelt The Phantom Agony még 2003-ban megjelent. A kilenc nóta a gótikus színezetű, szimfonikus hangszerelés jegyében íródott, hatásukat tekintve ki lehet emelni mind a már említett Theriont, mind a finn Nightwisht, de a filmzenei betétek terén Hans Zimmer és Danny Elfman munkássága is irányadó. A muzsika pedig kissé komor árnyalatú, romantikus dallamokban gazdag, jóllehet az éteri női ének mellett a death metalos hörgés is tetten érhető.
  
  A 2005-ös keltezésű Consign To Oblivion a maja civilizációt veszi górcső alá. A zene sem sokat változott: neoklasszikus metal ízekkel, hol operás (olykor a Carmina Burana-t idéző), hol szikár heavy metal (Within Temptation-jelleggel), hol pedig lírai felfogásban megírt dalcsokor. Az egyik számban a Kamelot-os Roy Khan énekel duettet Simone-val, cserébe a hölgyemény is vendégeskedett a floridaiak The Black Halo lemezén, méghozzá a klipes The Hauntingban!
  
  2005-ben a Joyride-hoz, egy holland misztikus kalandfilmhez írtak zenét, amely a The Score An Epic Journey címmel került boltokba. A gitáros-főnök Mark Jensen szerint ez egy tipikus Epica album, azzal a különbséggel, hogy nincs benne ének, nincs gitár, sem bőgő, de még dob sem...
  
  A 2007-es The Divine Conspiracy óriási sikert aratott, már a hírneves Nuclear Blast istálló gondozásában, nem kis lökést adva ezzel a banda előmenetelének. Ugyanezen a vonalon haladt tovább a legfrissebb album, a Design Your Universe, amely talán még érettebb, még komplexebb, mint az eddigi alkotásaik. Az Epica ráadásul kiváló koncertbanda, október 2-én ezt a Diesel klubban is be fogják mutatni. Segítségükre lesz még két hasonló stílusban mozgó zenekar, a ReVamp és a Kells.


Kulcsszavak:
  epica     revamp     kells 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Concerto Music

 kapcsolódó helyszín: 

Diesel Club - Budapest

 kapcsolódó szervező: 

Concerto Music

 kapcsolódó cikkek: 

Epica, Apocalyptica

Epica + Apocalyptica

Epica, Apocalyptica, Wheel - The Epic Apocalypse Tour

Az Arkells bemutatja új bombasztikus dalát, a Human Beinget

Fezen fesztivál 25
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tribute Maraton 2025 – Vagyis jön az ország eddigi legnagyobb tribute találkozója!
Static-X- Dope a Dürerben
Parkway Drive: nézd meg 20 éves turné ausztrál állomásain készült riportfilmet! Novemberben érkeznek Budapestre
Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
Megérkezett a Fishing on Orfű teljes zenei programja
Hardcore invázió: SIDESTEP (SWE) és brutális társai SIDESTEP (SWE), EXTERMINATING ANGEL, NEVEN, DOGS ON CHAIN a RIFF-ben!
Josh Smith Koncert Budapesten
Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 timo mass    a day to remember    1349    az utazás    tátrai band    buttercup    the amazing spider-man    lantos zoltán    rock the boat    szerk alatt    foundation    the casting out    gorguts    kettős tamás és a vadszamarak    sólstafir    while she sleeps    nortlaine    butal assault    csorna     natalie portman    így neveld a sárkányodat    gojira    devourment    the new roses    bognár szilvia  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!