beszámoló [fesztivál] 2010. július 1. csütörtök 16:53
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaDeath Feast Open Air 2010 2010. június 10-12., Németország, Hünxe
1.nap
A németországi Death Feast Open Air egy igen vonzó zenei felhozatallal bíró death/grind muzsikát kínáló fesztivál. Az idén negyedszerre megrendezésre kerülő háromnapos fesztivállal csak egy probléma van, mégpedig az, hogy nagyon messze van kis hazánktól. Idén azonban semmi sem tántoríthatta el kis társaságunkat, és autóval nekivágtunk a jó 1200 km-es távolságnak.
Röpke 12 órás utat követően sikerült is a helyszínre érkeznünk, ahol egy kisebb, családias hangulatú fesztiválhelyszín fogadott Hünxe településétől pár kilométerre. A kempingrészen lehetett parkolni is, így kényelmesen lehetett sátrazni a gépjármű mellett. A kempingben helyet kapott egy rendes WC-kből és zuhanyzóblokkból álló terület, melyet egyszeri használatként (a WC használat 1 Euroért, a zuhanyzás 2,5 Euroért) vagy egy háromnapos bérlettel (10 Euro) is igénybe lehetett venni. A színpad előtti területen kaptak helyet a merch pultok, a kajáldák és a sörös pultok. Igaz, nem volt óriási a választék, de a fesztivál méretéhez képest éppen elegendő volt. Amire lehet panaszkodni, az a Toi-Toi WC-k gyér száma, de megszokhattuk, hogy a fesztiválszellemhez hozzátartozik az ürítési szükségletek kielégítésének kreatív és minél gyorsabb megoldása (férfiak előnyben). Az árak tűntek még magasnak (1 korsó sör 2,5 Euro), de ez csak a mi kelet-európai pénztárcánkhoz viszonyítva jelenthetett gondot. Tehát a körülmények adottak voltak, ahogy többnyire a jó időjárás is, így lássuk, milyen koncerteket láttunk a 3 nap alatt.
Az első nap programját az izlandi Beneath kezdte. A 2008-ban alakult öttagú zenekar tavaly ősszel jelentette meg bemutatkozó kislemezét, ám nem kezdő muzsikusokból áll a gárda, hanem az izlandi szcéna több bandájában megfordult veterán zenészekből. Nem is volt rossz kezdés ez a fesztiválnak, korrekt death metal bulival indították a 2010-es Death Feast-et. Az utánuk következő norvég The Sickening is death metalt játszik, és a 2003-ban alakult zenekar tavaly adta ki Death Devastation Decay című debütalbumát. Elég sablonos zene gördült elő a hangfalakból, ráadásul az eső is elkezdett esni. A szintén svéd Vomitous brutál death metalja már jóval tetszetősebb volt. Lehet, hogy a hangzás is közrejátszott ebben, de a marconán megdörrenő jó kis slam death témákat tartalmazó röfögős muzsika könnyen utat talált füleimhez. Az eső szépen elállt, így a svéd As You Drown produkcióját már a párás, fülledt melegben lehetett megtekinteni. A srácok tavaly adták ki első nagylemezüket Reflection címmel, amely fogós, brutális és egyben technikás death metal nótákat rejt. Itt élőben annyira nem jött át a zene ereje, de így is egy korrekt fellépés keretében prezentálták a 2009-es albumukat. A 2000-ben alakult máltai Abysmal Torment egy underground körökben már ismertebb banda. Fogós, erőteljes, jól megírt számaik eddig két nagylemezen és egy bemutatkozó kislemezen manifesztálódtak. Az előzetes elvárásoknak megfelelően egy brutális, energikus bulit adtak, gyorsan el is röppent a rendelkezésükre álló 40 perc. A srácok egyébként simán a néppel együtt sátraztak a kempingben és állandóan a rajongók között lófráltak. Ez a közönségbarát hozzáállás majdnem az összes itt fellépő banda tagjaira igaz volt.
A finn death/grind Inferia-t kihagytam, a nemrég újjáalakult svéd Deranged produkciójára tértem vissza a színpad elé. Az 1991-ben alakult zenekar 7 nagylemezzel rendelkezik, és ezek között több nagyszerűen sikerült anyag található. Brutális, többnyire szélvész gyorsan kalapáló szerzeményeik egyben fogósak is, így nagyon sajnáltam, amikor 2008-ban bejelentették feloszlásukat. Aztán egy évre rá szerencsére újjáalakultak, így nyílt lehetőségem ezen szűk 40 perces erődemonstráció megtekintésére. A viszonylag rövid játékidőben igyekeztek minél több albumot megidézni, így nem csak a legutóbbi, 2008-as The Redlight Murder Case albumra koncentráltak. Többek között előkerült a Plainfield Cemetery-ről a God Is Dead, és a koncertet a Deranged lemez zseniális Flesh Rebel nótája zárta. Korrekt, bár sajnos nem tökéletes hangzással dörrentek meg a nóták, és a srácok nagy vehemenciával reszelték el a Deranged dalokat. Egy színvonalas fellépéssel bizonyították, hogy érdemes volt újjáalakítani a bandát.
A holland Prostitute Disfigurement is death metalt játszik, de annak elég technikás, komplex és sűrű formájában, főleg a 2008-as Descendants Of Depravity lemezt figyelembe véve. A 45 perces koncert is nagyon tömény volt, és kicsit a végére meg is fáradtam a riffek és tempóváltások száraz hangzással tálalt özönében. Mind a 4 albumukról játszottak a holland muzsikusok, nem csak a Descendants Of Depravity-t helyezték előtérbe. Precízen szállították a technikás zenét, és külön látványosság volt a basszer Patrick térdig érő szőke sörénye, amint játék közben basszusgitárját beterítették hosszúra növesztett fürtjei. Tetszetős koncert volt, bár nekem a kevesebb játékidő is elég lett volna a zene töménysége miatt.
A belga Leng Tche saját megfogalmazása szerint razorgrind muzsikát játszik. A 2001-ben alakult banda idén adta ki ötödik nagylemezét Hypomanic címmel, amely az eddigi metsző grindcore zenébe változatosabb, dallamosabb elemeket is hozott. Itt a finomkodó pillanatokból nem sokat lehetett tapasztalni, inkább brutálisan megdörrenő, zsigeri reszelés volt hallható 45 percben. Jó hangosan és erőteljesen szólalt meg a cucc, így különösen jó volt hallgatni a gyors, de ennek ellenére fogós témákat is bőven tartalmazó zenét. A 2008-ban csatlakozott fekete Serge Kasongo énekes bőröves szado-mazo álarcban hörögte végig intenzíven a bulit, és a hangszeresek is kitettek magukért. Egy feszes, energikus fellépéssel örvendeztették meg a hallgatóságot a belga fenegyerekek.
Az 1994-ben alakult német Defeated Sanity sem kezdő zenekar, technikás death metaljuk minőségét már több lemezen csillogtatták meg. Legutóbb éppen az idén megjelent Chapters Of Repugnance című harmadik albumukon. A koncerten is precízen és feszesen fűrészelték el a durva, komplex death metal tételeket. A frontember A.J. Magana nem tudott részt venni a bulin, de a Despondency-ből kisegítő Konni (Konstantin Lühring) is kiválóan látta el feladatát. A hangzás is támogatta a produkciót, így egy remek koncertet láthattunk a hazai pályán játszó zenészektől.
Ugyan a holland Hail Of Bullets csak 4 éve alakult, a benne játszó legendás zenészek okán nagy érdeklődésre tartott számot a fellépésük. És igazából nem csak a többek között Asphyx-ból, Gorefest-ből, Pestilence-ből, Thanatos-ból ismert zenészek miatt vártam én is a koncertjüket, hanem a 2008-as Of Frost And War című bemutatkozó lemezük horzsoló old school death metal zsenialitása vett meg kilóra. Mondjuk egy Martin Van Drunen, Paul Baayens, Stephan Gebédi, Theo Van Eekelen, Ed Warby felállással nem is lehet hibázni. És ezen a koncerten sem tették: hibátlanul és karcos hangzással megtámogatva vezették elő a debütlemez nagyszerű nótáit (General Winter, Red Wolves Of Stalin, Advancing Once More, Stalingrad, Berlin, The Crucial Offensive, Nachthexen és a koncertet záró Ordered Eastward), valamint a tavalyi Warsaw Rising kislemez címadóját. Egy hangulatos old school death metal koncertet adtak 50 percben. Akár a harckocsik, úgy temettek maga alá a masszív, tonnasúlyú riffek és a dobtémák, amihez tökéletesen illett Van Drunen jellegzetesen egyedi vokalizálása. A Hail Of Bullets offenzívája élőben is sikeresen tört át minden ellenállást, és kényszerítette kapitulálásra a nézősereget.
Az amerikai Dying Fetus volt az első nap főzenekara, akik két koncertet is adtak a fesztiválon. Ezen koncert szélesebb lemez skálából válogatott, míg a 3. napon esedékes fellépésen csak a Purification Through Violence és a Killing On Adrenaline című mesterművekről vettek elő nótákat. Már elég sokszor láttam élőben John Gallagher-éket, többek között idén is volt szerencsém hozzájuk a tavaszi Thrash And Burn Tour keretében. Mindig minőségi, jól megszólaló fellépésekkel kényeztettek el eddig, és ebbe beletartozott ez a két Death Feast-es koncert is. 2008 óta, Mike Kimball gitáros kilépését követően trió felállásban zenélnek, és így is abszolút erővel és pontossággal játsszák a nótákat, tehát szemernyi hiányérzet sem alakulhat ki az emberben második gitár után kiáltva. A kopasz John gyomor mélyéről előbugyogó hörgései és technikás, precíz gitárjátéka mellett Sean Beasley húzós basszusjátéka és magasabb fekvésű hörgései éppúgy hozzájárulnak a Dying Fetus zenéjének megszólaltatásához, mint a 3 éve érkezett Trey Williams gyors és pontos dobmunkája. A fesztivál első napján is fejleszaggató erejű, tisztán megdörrenő hangzással, valamint precíziós zenei játékkal mészárolták le a közönséget. Volt is beindulás rendesen: a lengő hajak mellett a circle pit és a moshpit is rendületlenül fortyogott a zseniális nóták alatt. A circle pit, azaz az inkább menetelő körbesétálásra emlékeztető mutatvány egyébként szinte minden zenekarnál jelen volt a fesztiválon, a Suffocation-ös Frank jellegzetes karszeletelése mellett. A setlistet illetően sem lehetett okunk a panaszra: az Infatuation With Malevolence albumról az Eviscerated Offspring-et és a Your Blood Is My Wine-t játszották, míg a hibátlan Destroy The Opposition-ról elhangzott a Praise The Lord (Opium Of The Masses), az Epidemic Of Hate, a Pissing In The Mainstream, a ritkán játszott Born In Sodom és a Justifable Homicide. A kissé gyengébb 2003-as Stop At Nothing-ot két nóta képviselte a Schematics és a One Shot, One Kill képében, míg a 3 évvel ezelőtti War Of Attrition-ról a klipes Homicidal Retribution került megidézésre. A tavalyi Descend Into Depravity-ről a Your Treachery Will Die With You-t, a Conceived Into Enslavement-et és az Ethos Of Coercion-t játszották el, és a koncertet végül a Grotesque Impalement kislemez klasszikus címadója zárta. Teljes elégedettséggel térhettünk nyugovóra a szemerkélő, majd később megeredő esőben, remek produkciókat láthattunk az idei Death Feast első napján.
2.nap
A nehéz éjszakát követően eléggé fáradtan indult a második nap. (Hogy miért kell reggel 8-ig bömböltetni a zenét a sátrakban, azt sohasem fogom megérteni. Főleg, hogy amíg az egyik sátorból ötszázadik alkalommal hallatszott el ugyanaz a röfögős goregrind nóta, addig máshonnan Michael Jackson nóták üvöltöttek teljes hangerővel.) A délelőtti Rajna parti kiruccanás után visszatérve sikerült megnézni az aznap elsőként színpadra álló skóciai Cerebral Bore koncertjét. A skót srácok eddig csak 2 demót adtak ki, ám itt meggyőzően darálták el death metal nótáikat. A 2005-ben alakult spanyol Haemophagia röfögős death metal zenéje jóval érdektelenebbnek tűnt, ráadásul az egyre erősödő szél elkezdte lebontani körülöttük a színpadot. A koncertjük végeztével aztán be is szüntették a fesztivál programját a szervezők a balesetveszélyes időjárásra hivatkozva. Na itt kezdtem kicsit aggódni, hogy akkor most melyik zenekarok koncertje fog emiatt elmaradni, de a szervezők más megoldást választottak. Amikor látták, hogy nem fog elállni a nagyon erős szél, áthurcolták a cuccokat a max. 150-200 fős kis party sátorba. És ezen kis sátorban kapott helyet a következő 6 banda koncertje. Egy zenekar fellépése sem maradt el, viszont drasztikusan rövidített programmal kényszerült fellépni az este mindegyik hátralévő bandája, még a főzenekar Necrophagist is, hogy 0:45-re be tudjon fejeződni a program. Hogy miért kellett ennyire ragaszkodni a befejezés időpontjához, azt nem tudom, bár biztosan valami idióta német bürokratikus szabályozás rendelkezett ezen kőbe vésett időpontról. A körülmények és a kb. felére redukált műsoridők keserű szájízt hagytak az emberben, de így is sikerült több zenekarnak remek koncertekkel szórakoztatnia a közönséget.
A norvég Kraanium kezdte a koncertek sorát a kis party sátorban. A pici hely, az emelvény nélküli színpad és a fülledt meleg elég nehéz körülményeket teremtett, de így is egy jó koncertet adtak 20 percben a tavaly második albumukat kiadó norvég slam death metalosok. A hangzás is korrekt volt a kis sátor adottságaihoz képest, valamint a közönség is vígan tombolt az ütemes death metal témákra. Utánuk a cseh death/grinder Ingrowing következett. Az 1995-ben alakult banda rengeteg splittel és 4 nagylemezzel rendelkezik, tehát nem ma kezdte pályáját a zajongóbrigád. Hangosan, zajosan darálták el gyors nótáikat, amelyek a zajmasszába forduló hangzáskép ellenére azért még az élvezhetőség határán belül maradtak. Az utánuk színpadra lépő német Milking The Goatmachine-t nagy üdvrivalgás fogadta, amelyhez a hazai pálya előnye mellett a zenészeken lévő kecskefejes álarcok is hozzájárultak. A kecskefejes death/grinderek tavaly adták ki debüt albumukat Back From The Goats címmel, és a rendes nóták mellett feldolgozások is helyet kaptak a vicces zenekar koncertjén. A poén jelleg mellett a zenei oldallal sem volt gond, így egy élvezetes fellépésnek lehettünk részesei.
A görög Human Rejection koncertjét kihagyva a brit Amputated produkciójára értem vissza. A 2002-ben alakult röfögős brutal death metal horda tavaly adta ki második nagylemezét Wading Through Randic Offal címmel. Az öttagú brigád egy remek koncertet adott 25 percben, brutális hangzással dörrentek meg a gyilkos témáik. Talán nekik sikerült a legerőteljesebb hangzást kicsiholni a kis sátorban, ami bizony nagyban növelte a gore szövegekkel ellátott beteg nótáik élvezeti értékét. A humoros holland goregrind Cliteater volt a party sátorba kényszerített utolsó fellépő. A 2002-ben alakult banda 3 nagylemezzel rendelkezik, így bőven volt miről válogatniuk a kb. 25 perces fellépésük idejében. Intenzíven, jókedvűen vezették elő a poénos szöveggel megírt nótáikat, különösen a mélynövésű Joost frontember volt elemében. A közönség folyamatos buzdítása mellett még a hangfalak megmászására is vállalkozott, és a biztonsági ember kérlelése ellenére a hangfaltorony tetején csücsülve hörögte végig az aktuális számot.
Végre visszatértek a nagyszínpadra a koncertek, ahol is a holland Sinister vette birtokba a deszkákat. Az 1988-ban alakult zenekar nagy múltra tekint vissza, legutóbbi, nyolcadik nagylemezük 2008-ban jelent meg The Silent Howling címmel. A fekete inges egyenruhában fellépő kopasz úriemberek vehemensen hegesztették a nótákat az alig 30 percesre rövidített műsoridejükben. Az eljátszott pár számot tekintve az újabb lemezekről (The Grey Massacre, Men Down, Summit Of Sacrifice) és a régebbi albumokról (Sadistic Intent, Enslave The Weak) is megidéztek pár nótát. Aztán kurtán-furcsán ért véget a koncert, amikor egy szervező felsétált és közölte a srácokkal, hogy akkor ezzel a pillanattal ért véget a produkció. Aad Kloosterwaard énekes még szitkozódott egyet a mikrofonba, és levonultak a színpadról. Mi is szitkozódtunk a közönség soraiból, hiszen egy eszméletlenül tiszta és erős hangzással zúzó Sinister fellépés műsoridejét redukálták le a kedves szervezők
A holland Rompeprop az utóbbi időben elég ismert zenekarrá nőtte ki magát. Szerintem nem teljesen megérdemelt ez az elismertség, hiszen a túlzottan poénra vett koncepció zenei oldala abszolút háttérbe van szorítva. A fűrész módjára reszelő hangzásból nem sok mindent lehetett kivenni, bár lehet, hogy nem is lett volna érdemes. Az énekes/gitáros mókus Abbath-nak festette ki magát (Immortal), a basszer King Diamond-ot jelenítette meg, míg a dobos Eric Singer-es (Kiss) arcfestésben ütötte a cájgot. Voltak vicces dumák számok közben, meg strandlabda és gumimatrac dobálás az első sorokba, de a háttérben zörgő zene elég értékelhetetlen volt. Az idióta jelmezek, a szénné torzított bugyogó vokál és a bohóc előadás adja a Rompeprop lényegét, és akinek ez tetszik, az biztosan maradéktalanul élvezte a fellépésüket. A hülyéskedések miatt végig lehetett nézni a 30 perces koncertjüket, de hogy otthon nem fogom hallgatni őket, az teljesen biztos.
A svéd Grave az old school death metal egyik alapítója. Olyan nevekkel említhetőek együtt, mint az Entombed, a Dismember és az Unleashed. Az 1988-ban alakult zenekar most adta ki kilencedik nagylemezét Burial Grounds címmel, amely az eddigiekhez hasonlóan egy színvonalas, minőségi death metal lemez lett. Az Ola Lindgren gitáros/énekes által vezetett banda élőben is szuggesztíven prezentálja marcona, komor hangulatú muzsikáját; a Death Feast-en is hamar érvényesültek a koszos hangzással megszólaló régisulis death metal reszelések. A nézők együtt éltek Ola szikár gitártémáival és érdes hörgésével, Fredrik magabiztosan alapozó basszusjátékával és Ronnie húzós dobtémáival. Bár jó hangosan dörrent meg a cucc, ez sajnos kásás, zajos hangzásképpel párosult. Persze ettől még bőven élvezhetőek voltak az olyan brutális Grave slágerek, mint a Youll Never See, a Deformed, az Into The Grave, vagy a Turning Black. Az új albumról is játszottak egy nótát, méghozzá a Liberation című nyitónóta képében. Aztán alig 30 perc játékidő után itt is véget vetett a koncertnek a szigorú szervezői utasítás. Ola még próbálta egy utolsó nóta eljátszását kicsikarni, de a szervező arc kérlelhetetlen volt, így érthetően kicsit csalódottan és dühösen távozott a színpadról a svéd gárda.
A német Necrophagist volt a második nap főzenekara, és a szeles időjárás miatti csúszások okán ők is rövidített műsorral voltak kénytelenek kiállni a deszkákra. Az 1992-ben alakult banda eddig két nagylemezt jelentetett meg, a legutóbbi Epitaph című albumuk 2004-ben látott napvilágot, tehát nem sietik el a lemezkiadást. Ugyan a lassú alkotás azzal is magyarázható, hogy rengeteg tagcsere kíséri a banda működését, egyedül Muhammed Suicmez énekes/gitáros az egyetlen biztos pont a Necrophagist-ban. A zenészek elég sokat molyoltak a beállással, aminek meg is lett az eredménye, egy kifogástalan hangzású fellépésnek lehettünk tanúi. Erőteljesen, tisztán, letaglózóan szólaltak meg az ultra-komplex, végtelenül technikás death metal tételek. Ugyan kicsit fura volt, hogy a két gitár külön ki volt keverve két oldalra, így a koncert kezdetén a jobb oldalon állva értetlenkedve figyeltem, hogy miért nem hallok egy árva hangot sem a másik gitárból. Aztán teljesen középre állva helyreállt a zseniális hangzáskép. A bő háromnegyed órás műsor amúgy a hangzás mellett a hangszeres játék terén is hihetetlenül profi és hibátlan volt, de nem is lehet mást várni a Muhammed által kritikusan maga mellé választott muzsikusoktól (Sami gitáros, Stefan basszer és Romain dobos). A nótákat tekintve az Epitaph-ról hallhattuk a Stabwound-ot, a The Stillborn One-t, az Ignominious And Pale-t, az Only Ash Remains-t, a Seven-t, és a címadó nótát, míg az 1999-es Onset Of Putrefaction-ról a Foul Body Autopsy és a Fermented Offal Discharge hangzottak el. Egy új nótát is játszottak Dawn And Demise címmel a remélhetőleg már lassan elkészülő új albumról. A remek koncert végeztével annak reményében hajtottuk álomra a fejünket a sátrakból tomboló hangzavar közepette, hogy a harmadik napon minden koncert simán és gördülékenyen, a menetrendnek megfelelően fog lezajlani.
3.nap
A fesztivál utolsó napján egy rövid délelőtti Duisburgban tett városnézést követően a másodikként fellépő olasz Vomit The Soul produkciójára értünk vissza. A talján fiatalemberek tavaly adták ki második nagylemezüket, és a fesztivál irányvonalának megfelelően death metal muzsikát játszanak. Az 1999-ben alakult, trió felállású gárda derekasan darálta el nótáit, de nem igazán fogott meg a zenéjük. Az utánuk színpadra lépett lengyel Squash Bowels már egy ismertebb banda, az 1994-ben alakult háromtagú grindcore zenekar a tucatnyi split mellett 5 nagylemezt adott ki, legutóbbi tavaly látott napvilágot Grindvirus címmel. A kerekfejű, pocakos, meglett figurák nagy intenzitással reszelték a gyilkos grind nótákat egy perc megállás nélkül. Intenzív fellépés volt, korrekt hangzással, bár szerintem pár lassabb téma beiktatásával változatosabb lenne a zenéjük. A Carnivore Diprosopus death/grinderei a távoli Kolumbiából származnak, és eddig két nagylemezzel büszkélkedhetnek. A spanyolul kommunikáló arcok igazi dél-amerikai vehemenciával hegesztettek a színpadon, bemozogva annak minden szegletét. Az intenzív színpadi munka mellett a dalaik már nem nyertek meg annyira, elég sablonos death/grind nóták gördültek elő a hangfalakból. Egynek elment a kolumbiai vadorzók fellépése.
Egy rövid pihenést követően a svéd Aeon koncertjére tértem vissza. Az 1999-ben alakult anti-keresztény brigád harmadik albuma idén jelent meg Path Of Fire címmel. Igazából akkor indult be a szekerük, amikor a második lemeznél a Metal Blade-hez kerültek, és Alex Webster (Cannibal Corpse basszer) kezdte el őket promótálni. Muzsikájuk hasonlít is valamennyire a kannibálok zenéjéhez, ahogy Tommy vokalista hörgése is Corpsegrinder orgánumára emlékeztet. Kissé kásás, de bőven hallgatható hangzással prezentálták az olyan dalokat, mint a Forever Nailed, a Biblewhore, a You Pray To Nothing, a There Will Be No Heaven For Me, a God Gives Head In Heaven, a Forgiveness Denied és a Kill Them All. Kellemes hallgatnivaló volt ez a 45 perces fellépés, egy, magabiztos, jó zenekar benyomását keltette az Aeon.
A holland Severe Torture sem kispályás zenekar. Az 1997-ben alakult banda éppen most adta ki az ötödik nagylemezét Slaughtered címmel. Az új albumcímnek megfelelően le is mészároltak minket a háromnegyedórás műsoridejükben. A rendkívül erőteljesen, tisztán zúzó hangzás, a remek dalok és a szuggesztív előadás a fesztivál egyik legjobb fellépését eredményezte. Az öttagú banda mindegyik zenésze kitett magáért, precízen és nagy intenzitással adták elő a Severe Torture nótákat. Az elejétől a végéig élvezetes volt a fellépés, mindegyik lemezről előkaptak nótákat. Volt például Feces Of Jesus, Pray For Nothing, Impelled To Kill a korai lemezekről, és Endless Strain Of Cadavers, Impulsive Mutilation, End Of Christ, Dismal Perception, Buried Hatchet az újabb albumokról. Hibátlan volt a koncert, remélhetőleg minél hamarabb újra láthatom őket a színpadon.
Az amerikai Waco Jesus a vicces, laza hozzáállású bandák közé tartozik. A death/grinder alakulat tavaly jelentkezett negyedik nagylemezével Sex, Drugs And Deathmetal címmel. A színpadi (és az azon kívüli) bohóckodás mellett egy zeneileg összeszedett produkcióról beszélhetünk. Ugyan kicsit szürkék és sablonosak a dalaik, élőben jól adják elő magukat. Itt is megcsinálták a hangulatot: a vokalista Shane vicces beszólásai mellett volt konfetti eső, és az utolsó nótánál John dobos óriási méretű dobverőkkel kalapálta az ütemeket. A hangzás elég zajos és kásás volt, de ez láthatóan nem zavarta sem a muzsikusokat, sem a vígan tomboló közönséget. Egy jó koncertet adott a Waco Jesus, és a zenekar hozzáállását mi sem bizonyítja jobban, hogy saját maguk árulták a merchandize cuccaikat. A zenekar frontembere mellesleg kiváló sales-es adottságokkal bír, a merch-et olyan rámenősen árulta, hogy nem menekülhetett el vásárolt cucc nélkül, aki a közelébe ért.
Ezután az amerikai Dying Fetus másodjára lépett fel az idei Death Feast-en. Ez a 45 perces szett csak a Purification Through Violence és a Killing On Adrenaline lemezeket idézte meg, ami külön ínyencség volt a banda rajongóinak. Ugyanolyan remek, tiszta megszólalást kaptak, mint a fesztivál első napján, így ismét széles vigyorral lehetett izomból headbangelni az olyan remek nótákra, mint a Blunt Force Trauma, a Skull Fucked, a Raped On The Altar, a Nocturnal Crucifixion, a Killing On Adrenaline, a Procreate The Malformed, a We Are Your Enemy, a Kill Your Mother/Rape Your Dog, az Absolute Defiance és az Intentional Manslaughter. A Dying Fetus nem tud hibázni, minden egyes alkalommal pusztítanak a színpadon.
A brit Lock Up egy igazi all star zenekar. A sok bandából ismert zenészeket tömörítő, Tomas Tompa Lindberg, Shane Embury, Nicholas Barker, Anton Reisenegger által fémjelzett felállás egy grind projekt keretén belül tűzte ki célul a zajongást. Még 1998-ban alakultak, és a projekt részese volt a 2006-ban elhunyt Jesse Pintado gitáros is. Két lemezt adtak ki fennállásuk alatt: az 1999-es Pleasure Pave Sewers-t és a 2002-es Hate Breeds Suffering-et. Erről a két albumról hangzottak el a gyors, agresszív grindcore támadások a jó 50 perces koncert alatt. Reszelős, erőteljes hangzással csaptak oda az olyan grind himnuszok, mint az After Life In Purgatory, a Delirium, a Triple Six Suck Angels, a Submission, a Feeding On The Opiate, a The Jesus Virus, a Horns Of Venus vagy a Hate Breeds Suffering. Külön ínyencségként a legendás Terrorizer debüt albumot is megidézték a Fear Of Napalm című nóta erejéig. A vígan kaszaboló közönség mellett a zenészek is odatették magukat: a játékába merülő Shane vadul reszelte a húrokat, Nick Barker csépelte a cájgot, Anton vadul grimaszolt a pengetés közben, Tompa mester pedig a tőle megszokott módon mérgezett egérként rohangált a színpadon és vadul acsarkodott a mikrofonba. Egy tomboló energiákat felszabadító, ugyanakkor minőségi zenét és előadást rejtő koncertet adott az újra aktivizálódott Lock Up, amelyen öröm volt részt venni!
Ezután a Death Feast 2010 szervezőgárdája elbúcsúzott és megköszönte a jelenlévők figyelmét és részvételét. Ugyanis már nem volt más hátra a fesztiválból, csak a New York-i Suffocation koncertje. Ám hiába ők voltak az utolsó fellépők, mindenki tudta, hogy a Suffocation egy olyan tökéletes koncertbanda, amelyet vétek lenne kihagyni. Az 1989-ben alakult zenekar olyan death metal mesterműveket tett le az asztalra, mint az Effigy Of The Forgotten, a Pierced From Within és a Despise The Sun. És emellett az 1998-tól tartott pár éves szünetet követően 2003-ban újra aktivizálódott banda sorra adja ki a minőségi lemezeit és produkál maximálisan hibátlan koncerteket. Nem először látom őket az utóbbi években, de most is tátott szájjal tudtam csak figyelni a koponyát szétzúzó hangzással megszólaló brutálisan tökéletes nótákat. Amelyek természetesen ezúttal is hihetetlenül feszesen, energikusan lettek prezentálva. A raszta hajtincseit rázó Terrance Hobbs és a szolidabban játszó Guy Marchais gitárosok, a basszusgitárját a földig lógató Derek Boyer, a háttérben vadul püfölő Mike Smith valamint a karizmatikus hörgőgép Frank Mullen mind a death metal Panteonjába tartozó istenek. Hibátlan és látványos játékuk mellett teljes beleéléssel, abszolút hitelesen is adják elő magukat. Frank kiállása, szövegei mellett pedig a jellegzetes nyelvnyújtogatása és a kézszeletelése már egy univerzális ikonná nőtte ki magát. Tehát a zenészi teljesítményekről, a hangzásbeli körülményekről és a kirobbanó hangulatról ezúttal is csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, és hasonlóan érezhetett a többi önfeledten tomboló jelenlévő is. A számlistát is jól válogatták össze. A tavalyi Blood Oath című lemezt a címadó mellett a Cataclysmic Purification képviselte, a 2006-os Suffocation című lemezről pedig az Entrails Of You című nótát hallhattuk. A 2004-es visszatérő Souls To Deny-t a címadóval idézték meg, a zseniális Despise The Sun kislemezről pedig a kötelező koncertnóta Catatonia-t játszották el. A Pierced From Within-ről a címadón kívül a Brood Of Hatred hangzott el, a Breeding The Spawn lemezt a címadó nóta képviselte. A zseniális debüt album Effigy Of The Forgotten-ről pedig a Liege Of Inveracity, az Infecting The Crypts, a Habitual Infamy és a Jesus Wept dalok kényeztették hallójáratainkat. Egy (szokás szerint) minden ízében zseniális, tökéletes Suffocation koncerttel zárult a Death Feast 2010.
Mérleget vonva a három nap eseményeiről, erőteljesen pozitív eredménnyel zárult a számomra első (összességében pedig negyedik alkalommal megrendezett) Death Feast. Majdnem végig jó időjárás, remek koncertek, többségében jó hangzás, korrekt szervezés, kellemes környezet és nem túltelített helyszín jellemezte. Egyedüli komoly kritikaként a szombati erős szél révén előálló szervezésbeli hiányosságokat kell megemlítenem, amely az aznapi koncertekre elég erőteljesen nyomta rá a bosszankodás keserű érzetét. Bár ezért részben a 60 km/óra felett süvítő szelet lehet okolni. A távoli helyszín jelenthet még gondot, de ez jó gépjárműves utazótársasággal, vagy egy gyors repülőgépes úttal könnyedén áthidalható. Mellesleg aki kocsival közelíti meg a helyszínt, az útközben sok szép német városban is meg tud állni turistáskodni egyet, ahogy például mi is tettük visszafelé Kölnben és Nürnbergben. Így pedig már egy nyaralássá avanzsálódik a príma fesztiválélmény. Tehát bátran ajánlom a Death Feast-et minden death/grind rajongónak, a jövőre ötödik születésnapját ünneplő fesztiválon biztosan nem fogja megbánni a részvételt! A képekért, valamint a biztonságos oda- és visszaútért köszönet Borka Lacinak!
16:53
