hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2010. június 22. kedd   17:12
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jeff Bridgest idegesítette, hogy félszemű


  Annak idején nagy siker volt Magyarországon is A félszemű seriff című film, amelyben John Wayne élete egyik legjobb alakítását nyújtotta. Oscart kapott érte, és a gálán előadott köszönőbeszédét is jegyzi a filmtörténet. Nos, az ő szerepében láthatjuk majd Jeff Bridgest. A remake-ben ő is alkoholista, goromba, de félelmet nem ismerő rendőrbíró lesz, aki bosszút egy kislány meggyilkolt apjáért. A filmet a legendás Coen-fivérek jegyzik, és Bridges élvezte is a forgatás minden percét, csak az zavarta, hogy el volt takarva az egyik szeme. Minden kosztümöt meg tudok szokni, A nagy Lebowskit lényegében egy szál fürdőköpenyben csináltam végig, de ez a szemkötő valahogy kifogott rajtam panaszkodik az Oscar-díjas sztár. Ahogy fölvettem, elkezdett viszketni, pedig a sminkesek direkt bekrémezték, hogy minél kevésbé zavarjon. Aztán meg hol túl szoros volt, hol túl laza, a végén már szégyelltem magam, amiért ennyit hisztizek.
  
  A True Grit másik két főszereplője Matt Damon és Josh Brolin.
  
  (True Grit hazai bemutató: 2011. február)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 a rovat legfrissebb cikkei: 
Delain: új dal és szöveges videó érkezett, vasárnap Arkonával közös koncert Budapesten
Újra Beast In Black, ezúttal a Rockmaratonon
Visszatér a Mötley Crüe
Névváltoztatásra kényszerülhet a Children Of Bodom
Maeotis: itt az első videoklip a hazai pagan metal projekttől
Fekete István és Csontváry Kosztka Tivadar kézírását őrző tétel is kalapács alá kerül a Kossuth Klubban
Újabb világsztár jön az Akváriumba
Rage: új videóklip a januári albumhoz
Kicsordul a nyálad a Hope Red új videóklipjére
Strong Deformity: új videóklip a 2020-ban érkező lemezről
 kiemelt 
Turilly és Lione Rhapsody-ja is beköszön tavasszal
  
Idén nyáron érkezett meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody első lemeze: a Zero Gravity - Rebirth and Evolution az egyik legnagyobb metal kiadó, a Nuclear Blast gondozásában jelent meg

2020-ban Joe Satriani a Barba Negra Track-ben
Nightwish: 2020-ban az Arenaban
Gotthard: tavasszal a Barba Negra klubban
Annihilator: 2 albumot is bemutat a kanadai thrash metal legenda
 friss hozzászólások 

Legéndy Jácint: Földalatti Oltár (Kalligram Kiadó, 2019) (1)
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 cate blachett    satyr    arkona    vad fruttik    deftones    shrek    headbanger    witherspoon    exciter    stentor    ági és a fiúk    king diamond    richie kotzen    star trek 2    omega lithium    hobo És bill    sigh    kaptár    korom attila    sötét zsaruk    periphery    zzz    jörg uken    specko jedno    budapest hardcore  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!