hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2010. június 14. hétfő   13:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Gyertyafényes Chopin - Érdi Tamás zongoraművész koncertje élőben a budai várban és a Duna Televízió DunaTékájában


  Érdi Tamás különleges tehetségű, nemzetközileg elismert zongoraművész, dolgozott többek között Vásáry Tamással és Kocsis Zoltánnal is. A Duna Televízió adja ki A belső fény című, új DVD-jét, melynek bemutatására a művész június 18-i, Gyertyafényes Chopin koncertjén kerül sor. A Magyar Posta is ekkor leplezi le a Frédéric Chopin születésének 200. évfordulója alkalmából kiadott új emlékbélyegét.
  
  Érdi Tamás fontosnak tartja a nemzeti összetartást, ő is a Duna Televízió Összefogás Napok című kezdeményezése mellé állt: három jótékonysági koncertet ad hamarosan a magyarországi árvízkárosultak javára.
  
  Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek. Úgy hiszem, hogy az ő játékában bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges. Azt merném mondani, hogy talán chopini mértékkel lehetne ezt a képességet mérni. Nem véletlen, hogy Chopin igazán közel áll hozzá- írja Érdi Tamásról Kocsis Zoltán, a világhírű zongoraművész.
  
  A Duna Televízió mindig szívesen áll a különleges tehetségű művészek mellé, ezért örömmel adunk hírt róla, hogy Érdi Tamás hamarosan Gyertyafényes Chopin címmel koncertet ad, valamint megjelenik egy új DVD-je is, a Duna Televízió kiadásában. Érdi Tamás annak az ékes bizonyítéka, hogy a tehetség és az akarat, ha társul, legyőz minden akadályt. E kettő együtt maga a Fény!- méltatta a művészt Cselényi László, a Duna Televízió elnöke.
  
  Vásáry Tamás zongoraművész is sokra tartja a fiatalembert: úgy fogalmazott, Tamásban megvan a képesség a megfoghatatlan megfogására.
  
  Tamás június 18-án, 20.30-tól Gyertyafényes Chopin címmel ad ünnepi zongorakoncertet a budavári Királyi Borház és Pincemúzeumban. A hangverseny a Grazioso Kamarazenekar Zene és Bor 2010 című budavári koncertsorozatának első állomása. (A következő koncertekre június 30-án, július 7-én, 14-én és 21-én kerül majd sor.) Az ingyenes hangverseny fővédnöke dr. Nagy Gábor Tamás, Budapest I. kerületének polgármestere lesz. Az est folyamán bemutatjuk a Nemzet Televíziója által kiadott, A belső fény című DVD-t ezt hamarosan meg is vásárolhatják a DunaTékában, www.dunatv.hu -, mely Tamás 2008-as Szatmárnémeti gyertyafényes Chopin koncertjének felvételét tartalmazza. A híres zeneszerzőhöz kapcsolódóan a Magyar Posta is különlegességgel készül, ezen az estén leplezik le ugyanis a Frédéric Chopin születésének 200. évfordulója alkalmából kiadott új emlékbélyeget. A hangverseny kapcsán több műsorunkban Hattól nyolcig, Kívánságkosár, Család-Barát - vendégünk lesz Tamás, hogy személyesen mesélhessen az előkészületekről és Chopin-hez kötődő élményeiről.
  
  Bárhova megyek, ismerősként fogadnak, mert a Duna Tévét mindenhol nézik, Moszkvától Vancouverig. Legutóbb például ott gratuláltak a szatmárnémeti gyertyafényes koncertemhez, nos, ettől azért én is meglepődtem de hát ilyen fontos ez a csatorna. Nagyon hálás vagyok és büszke, hogy sokszor szerepelhettem már a Nemzet Televíziójában- mondta el Érdi Tamás.
  
  A komolyzenét kedvelőknek igyekszünk már a koncert előtt is értékes programot nyújtani: június 13-án, 22.45-től tűzzük műsorunkra Érdi Tamás 30. születésnapi koncertjét, melyet tavaly rögzítettünk a Szépművészeti Múzeumban. Az esten Vásáry Tamás és Kocsis Zoltán zongoraművészek nem mellesleg Tamás pályájának fontos résztvevői életükben először játszanak négykezest az ünnepelt kedvéért, akit rajtuk kívül Törőcsik Mari, Keszei Bori, Petrányi Judit és a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara is köszönt.
  
  Érdi Tamás játszott Vásáry Tamás zongoraművésszel Londonban a Barbican Centerben, Kocsis Zoltánnal a Művészetek Palotájában, de volt szólóestje a Carnegie Hallban, az ENSZ Palotában, Rómában a Villa dEste Palotában, a lengyel Paderewski Központban és a Varsói Királyi Palotában is. A Chopin Év alkalmából 45 koncertmeghívást kapott, négyezer embernek játszott például Varsóban, a híres Chopin-szobor alatt.
  
  Chopin CD-je Lions-díjat, Schubert CD-je Gundel-díjat kapott, 2008-ban pedig megkapta a 30 év alatti tehetséges fiataloknak járó Junior Prima Díjat is. Művészdiplomát a Torontói Royal Conservatorium ösztöndíjasaként szerzett Leon Fleisher tanítványaként, de részt vesz Rév Lívia párizsi mesterkurzusain, valamint Vásáry Tamás is rendszeresen foglalkozik vele. Sütő András pedig ezt mondta játékát hallgatva: Tamás Chopint játszott felejthetetlenül én meg csodáltam őt, aki önkörén belül legyőzhetetlen. Király ő, ha játszik csodás birodalmában.
  
  Látogassanak el Érdi Tamás június 18-i koncertjére a budai várba, rendeljék meg A belső fény című DVD-t a www.dunatv.hu weboldalon, és tartsanak velünk a képernyők elé is június 13-án!
  
  Érdi Tamás az árvízkárosultakért koncertezik
  
  Érdi Tamás a Duna Televízió június 9-i, Kívánságkosár című műsorában jelentette be, hogy ő is részt vállal a Nemzet Televíziója Összefogás Napok című, a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére kezdeményezett adománygyűjtésében: június 15-én Tokajban, június 17-én Tiszaújvárosban, augusztus 29-én pedig Szentendrén ad koncertet, hogy ezzel is segíthessen a szerencsétlenül járt embereken.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Érdi Tamás

Kívánságkosár

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
Gyermelyi Művésztelep 30. (1994 - 2024)
Várják a jelentkezéseket a Cziffra Fesztivál Mesterakadémiájára
Tavaszi műsor a füsziben
„A Zongora” – Grigorij Szokolov zongoraestje - J. S. Bach, Chopin és Schumann művei
Nagy sikerrel mutatta be a Thália Színház az Egy a ráadás című új bohózatát!
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ez basic    charlize theron    sunn o)))    lgt    anna&thebarbies    agatha christie    masters of rock    war without end    foamo    the town    mission impossible ghost protocol    lourdes    bognár szilvi    feszt.hu    complette failure    steve carrell     anne hathaway    bloody roots    hammerfall    gwyneth paltrow    crest of darkness    margaret island    the prodigy    nibutra    sebők  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!