hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
kultúra [kiállítás]  2010. június 9. szerda   17:51
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Grzegorz Drozd lengyel képzőművész prezentációja a Stúdió Galériában
2010. június 11., péntek 20:00., Stúdió Galéria – Budapest (VII. Rottenbiller u. 35.)

  Grzegorz Drozd a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával 3 hónapos residency programban vesz részt Budapesten. Június 11-i prezentációján munkáiról, a lengyel képzőművészeti szcénáról beszél, valamint műtermében láthatóak lesznek Enciklopédia projektjének Budapesten készült darabjai.
  
  A hiány talán nem is olyan rossz kiindulópont. Kimeríthetetlen, ebben az értelemben pedig igazán romantikus, fragmentáltságával végtelen távlatokat nyit. Hiszen ami töredékes, az egyben befejezetlen; lezáratlansága adja a fejlődés esélyét. Drozd munkái mintha a kérdéseknek ebben az egyszerre lírai és banális terében mozognának. Ha megengedjük, hogy a hiány szabadság, akkor az intézményességet, az akadémizmust, vagy a civilizációt jelölhetjük meg viszonyítási pontnak, melyekhez képest kérdéseink meghatározhatóak. Ezek a keretek a feladat ábrándos természetével szembesítenek bennünket. Falakba ütközünk ilyenkor, vagy lehetőségekbe? (Molnár Gera)
  
  21.00 - Nicoicmus koncert
  
  Nicolas Bürki 2006 októbere óta él Budapesten. A zeneszerző Párizsból megérkezve Esterházy Miklós dobossal kezdett el szerzeményein dolgozni. Különböző fesztiválok résztvevői, a budapesti underground élet meghatározó helyszínein lépnek fel. A pop, jazz, klasszikus zenei hatások mind érezhetők zenéjükön. A lírai szövegek, játékuk intenzitása a hazai zenei élet különlegességévé teszik a Nicoicmus együttest.
  
  
  22.00 tól Kis-jack buli



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Játékszín Podcasting - Menopauza és ami mögötte van!
A Thália Színház a 2024/2025-ös évadban közönségkedvenc előadásokkal készül
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 dillinger escape plan    bankrupt    within temptation     2021. november 26.    együtt az ég alatt    tango underground    frenk    rhapsody    the kooks    pannónia fesztivál    vdiámpark    30y    open air    jake e. lee    haemorrhage    oasis    nanowar of steel    pig destroyer    pray for villains    kiss erzsi    ingyen    caliban    machine head    shinedown    paul di’anno  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!