hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
magazin [mozaik]  2010. június 3. csütörtök   15:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Újabb magyar fejlesztés az App store-ban!
Az első hazai webrádió alkalmazás!

  A program, ami már ingyenesen elérhető, lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy iPhone-on hallgassák a Stockholm Syndrome rádiót.
  
  Különböző programokkal eddig is elérhető volt a rádió, de ezentúl a This is Monday. lelkes, fiatal fejlesztő csapatának köszönhetően egy egyedi kezelőfelületen keresztül hallgatható az adás.
  A program a következő funkciókkal rendelkezik: előadó, szám és album cím kijelzés, illetve album borító megjelenítés, de a rádió készítőinek tervei között szerepel, hogy olyan további funkciókkal lássák el, mint pl. a Twitter, illetve szeretnék, hogy a dalok idővel közvetlenül is megvásárolhatóak legyenek az iTunes-on keresztül.
  
  A 3G technológiának köszönhetően így nemcsak otthon vagy munka közben, helyhez kötve hallgatható az adás, hanem utazás során, buszon, villamoson, de akár a metróban is. Igaz, ehhez szükség volt arra, hogy a rádió készítői olyan shoutcast és szerver szolgáltatót találjanak, akik napi 24 órában tudják biztosítani a rádió számára a stabil és megbízható működést. Ebben nyújt segítséget az NLG-System.
  
  A rádió az első olyan hazai webrádió, amely kizárólag indie, alternatív és rock zenét játszik, rengeteg, itthon eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert előadóval.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A program

Stockholm Syndrome Radio

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
A BFZ 2024–25-ös évada
Kétszázadik mesterkurzusát tartja meg szombaton a Fesztivál Akadémia Budapest
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shallov    waco jesus    kyuss lives!    tintin kalandjai    ignite    takács tamás band    nightmare    unstoppable    cock and ball torture    agalloch    nightmare    morgoth    peta    the social network    loreena mckennitt    konflikt    lorax    dope stars inc.    draconian    the last stand    grindrise    stam1na    az erő krónikája    little fockers    mad caddies  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!