hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2010. június 2. szerda   15:59
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Berlinben és Torunban vendégszerepelt a Szputnyik


  A berlini Theatertreffen az évad tíz legfigyelemreméltóbb előadásának reprezentatív szemléje. A 2010-es fesztivál programjának összeállításához a hét fős kritikus-zsűri mintegy háromszázötven német nyelvterületen bemutatott előadást nézett végig. Válogatásuk fő szempontja az volt, hogy mennyire használja az előadás a kortárs színház eszközeit, és mennyire reagál érzékenyen társadalmi kérdésekre?
  
  Az idei versenyprogramban bemutatott tíz előadás közé bekerült (többek közt Luk Perceval, Roland Schimmelpfennig és Christoph Marthaler rendezése mellé) a Szputnyik Hajózási Társaság és a Schauspielhaus Graz közös előadása is, Az óra, amikor semmi nem tudtunk egymásról Bodó Viktor rendezésében. Ahogy a kleinezeitung is írja a zsűrit az előadás friss szelleme győzte meg, amely életre keltette Handke szerzői utasításait. Egy másik német szaklap az előadás kapcsán a történetmesélés fontosságát emelte ki: míg sok alkotó mára elszakadt ennek igényétől, addig Bodó Viktor rendezése mikro-történeteken keresztül mutat be egy világot.
  
   A színpadon ugyanis filmstúdiószerűen dobozok sorakoznak, amelyeknek az egyik fala ki van vágva. Egy város lehetséges helyszínei. Itt találkoznak össze a történet szereplői, sorsuk egy baleset köré szerveződve itt kereszteződik. A közönség egy kétórás élő-némafilmet nézhet végig: a színpadon a film készülésének módját látja, ezzel egy időben egy nagyméretű vásznon pedig már magát az egysnittes filmet.
  
  A rendező Handke partitúrájából csak az alapharmóniákat veszi ki. Kiegészíti őket, improvizál rájuk, az egészet újra összeépíti egy rendkívül költői városi szimfóniává. Ezen az estén a műszak is erőteljesen részt vesz a varázslásban. Ironikusan megmutatja a trükkjeit, ami tovább fokozza az illúzióval való játékot, amelyet a közönség viharos tapssal jutalmaz.
  
  Berliner Morgenpost, Katrin Pauly (2010 május 15 .)
  
   A magyar Bodó Viktor maga határozza meg a cselekvés törvényeit Az órá...-ban. Varázspálcája egy videókamera, amely a fergeteges, tragikomikus, véletlenekkel teli történeteket elővarázsolja. Bár a fantasztikusan koreografált rendezés néha túl gyors és zabolátlan, áradó fantáziája Handke néma darabjából az elveszett angyalok egész városát teremti meg.
  
  Kultur heute, Karin Fischer (2010, május 15.)
  
  A berlini három előadás után a Szputnyik társulata Lengyelországban, Torunban a KONTAKT Fesztiválon mutatta be Bérháztörténetek 0.3 című előadását. A toruni előadás egyben a Bérháztörténetek utolsó előadása is volt.
  
  Az idén jubiláló fesztivál (huszadik alkalommal került megrendezésre) egyik legnagyobb erénye, hogy a lengyel rendszerváltás után elsőként tette lehetővé kelet-európai és nyugat-európai előadások és társulatok találkozását. Az idei fesztiválon például a moszkvai Jevgenyij Vahtangov Színház, vagy Tompa Gábor előadása mellett többek közt Alvis Hermanis, Thomas Ostermeier és a Rimini Protokoll is szerepelt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bryan adams    the elijah    duende    ulver    gaudi    velvet underground    vio-lence    micah sloat    tűzkerék     zoolander 2    liberal youth    paul bettany    jancsi és juliska    boysetsfire    carpathian forest    paul walker    banco de gaia    la dispute    nasmith    ignite    brains    fusion bomb    kispál és a borz    rezet    lendvai lilla  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!