hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
kultúra [vers]  2010. június 1. kedd   10:32
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Slamtelenül jól verselnek: Slam Poetry estek a Kőlevesben
Budapest - Kőleves (VII Budapest , Kazinczy u. 35)

  Hogy hogyan kerültem kapcsolatba a slammel? Egy unalmas szombat esti programvadászattal kezdődött, és igazi szerelem lett belőle, amely talán még tartós kapcsolattá is fejődhet.
  Pár hónappal ezelőtt fedeztem fel egy programajánlóban egy slam poetry estet a Kőlevesben. Akkor még nem igazán tudtam, mit is várhatok

  
  Egy honlapról kiderítettem, hogy a slam olyan modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Azt is megtudtam, hogy nem klasszikus értelemben vett vers és nem is rap, de mégis kicsit mindkettő.
  
  Erről aztán egyből beugrottak azok az amerikai filmjelenetek, ahol a viharos lelkű, szorongó, többnyire szerelmes tinédzserek sötét klubokban tálalják ki érzéseiket a színpadon, és tudtam, ezt nekem is látnom kell. Később aztán rájöttem, a slam jóval több, mint romantikus önkinyilatkoztatás.
  
  Akik azt gondolják, hogy a fiatalabb generációból kihalt a művészetek és az önkifejezés iránti vágy, azoknak azt ajánlom, látogassanak el egy slam estre, amely tökéletesen megcáfolja majd ezt az elméletet. Bevallom, utoljára talán a gimis irodalmi, színészeti és zenei szárnypróbálgatásaink során éreztem ennyire „otthonosan” magam egy pincében, ahol ennyi értékes és érdekes ember vesz körül. Olyan rímek és metaforák hangzottak el, amelyekre még a sokat próbált költők is irigykedve figyelnének. Az egyik pillanatban sírva nevettünk egy poénon, majd a másikban mélyen elgondolkodtunk...és a kettőt gyakran egyszerre tettük.
  
  A műfaj persze megköveteli az előadókészséget is, amelynek néhány slammer igazi mestere. Minden verselő egyéni stílussal, témákkal és előadásokkal lépett a színpadra, így egy percig sem lankadt a figyelmünk.
  
  Ilyen előfutárok után, nem csoda, hogy én magam is úgy döntöttem, legyőzöm minden félelmemet, és bátran kiállva versre fakadokEgy slam poetry est ugyanis nem csak a tapasztalt slammereknek ad lehetőséget, de amatőrök is bátran belefoghatnak. Ha az előre megadott témára nem alkottunk otthon verset, vagy ha még nem rendelkezünk saját slamkötettel, sebaj, akkor is megpróbálkozhatunk a versírással a helyszínen egy 20 perces versíró blokk keretében. Persze nem csak rímeket kell faragni, de a 10 meghatározott, közösen kiválasztott szót és a témát is bele kell szőnünk találó mondandónkba. Aztán pedig mély levegő, színpad, reflektorés kezdődhet az előadás. A verseket 3 tagú zsűri pontozza, és ha mi találtatunk a legjobbnak, jutalmunk egy könyv és egy póló lehet...no meg persze a taps, a sikerélmény és a dicsőség. - megcsináltuk.
  
  Azóta többször is részt vettem slam poetry esteken, és egyre bátrabb vagyok. Nem csak ütősebb szövegeket produkálok, de már előre készülök újabb remekművekkel, és nagyon élvezem.
  
  Nem kell tehát más csak csipetnyi irodalmi érzék, önkifejezőkészség és bátorság (ha utóbbi nincs, ne aggódjmajd jön az is), és máris többek lehetünk valamivel, tehetünk valamit azért, hogy kimondjuk és átadjuk amit, gondolunk...Önismereti tréningnek sem utolsó.
  
  Slam poetry, minden hónap utolsó szombatján este 7-től a Kőlevesben
  
  -Gabi-


Kulcsszavak:
  slam poetry      kőleves 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Slam Poetry

 kapcsolódó cikkek: 

Ahol Radnóti Miklós és a slam poetry találkozik

EU Trio Slam-pályázat a Sziget Fesztiválra

Syntax Orchestra - MozizoM lemezbemutató

 programajánló: 
2025. május 9.
50 éves a VHK - különleges jubileumi koncert a Platon Karataev társaságában
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Kísértés felsőfokon – Don Giovanni a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös új Mozart-fesztiválján
Nagy Ervin és Borbély Alexandra színre viszik az életüket
Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába
Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece
Arcus Temporum XXI – A gyógyító erejű fesztivál
Szakrális zenei utazás húsvéthétfőn a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában
Amadeus 25
Grigorij Szokolov 20. szólóestje
Parsifal és Krisztus utolsó hét szava a Zeneakadémián – a Concerto Budapest nagypénteki koncertje
Kivételes zeneművek egyedülálló előadásban – Perényi Miklós szólókoncertje a pannonhalmi bazilikában
Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá
Klasszikusan más – Megújult arculat és izgalmas programok a BFZ új évadában
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 chris martin    in extremo    ihsahn    porcupine tree    septicflesh    steven tyler    mercyful fate    ice nine kills    public image ltd    darkfall    she past away    snow patrol    magor    threat signal    vulture industries    ten56    useme    millennium-trilógia    artisjus    milkovics mátyás    public image ltd.    ensiferum    merlin    seven kingdoms    isolated youth  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!