hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2010. június 7. hétfő   11:41
nincsen hozzászólás

szerző: Morello és Barnabás
Metalfest Open Air 2010
2010. május 21-23., Budapest, Csillebérc

  1.nap

  Minden koncertre járó metalos szívét örömmel tölthette el a tudat, hogy az utolsó Summer Rocks után 6 évvel ismét egy csak metal zenére fókuszáló, többnapos fesztivál kerül megrendezésre hazánkban. A pünkösd hétvégéjére eső Metalfest Csillebércen került megrendezésre, így a kellemes környezet is hozzájárult az önfeledt szórakozás kereteinek megteremtéséhez. A három nap felhozatala nagy eklektikusságot mutatott, volt itt folk/pagan metaltól sárkányölő heavy metalon és szikár thrash brigádon át az igazi blaszfémista death metalig minden. Így mindenki találhatott kedvére való zenekart, no és nem mellékesen a 3 napos jegyár is korrekten lett megállapítva.
  (B.)
  
  (Néhány nappal a fesztivál előtt egy Hitgyülihez közel álló médiumban megjelent egy támadó hangvételű írás a fesztivál ellen, miszerint Pünkösd hétvégéjére provokációs céllal sátánista fesztivált szerveztek. A cikk persze úgy nettó baromság, ahogy van, de talán a Deicide és Marduk, mint valóban gusztustalan hozzáállású bandák esetében jogos lehet a kritika. Én nem feltételezem a fesztivál szervezőiről, hogy valóban provokációs céllal hozták ide ezeket a bandákat, de mondjuk az említettek jelenléte tényleg visszatetszést kelthet Pünkösdkor. Szerencsésebb lett volna ezt elkerülni.)
  
  Én már a kezdés környékén megérkeztem a helyszínre, a Crossholder zenekar hangjait még hallottam a nagyszínpad irányából. Utánuk a folk/power metalos Elvenking következett. Még régen hallottam egy albumukat, illetve koncerten is elcsíptem egyszer őket, ezek alapján nem fogott meg igazán a zenéjük. Nem rossz amit csinálnak, de az átlagos kategóriából sem emelkednek ki. Nos, most a Metalfest-es koncertjük jól sikerült, a megjelent, korai időponthoz képest is egész szép számú rajongók igényeit teljességgel sikerült kiszolgálni. Leginkább Damnagoras énekes vitte el a hátán a bulit, sokat kommunikált a közönséggel, de a többiek is jó kedvvel játszottak. Továbbra sem érzem stílusukon belül kiemelkedőnek az Elvenking zenéjét, de érdemes volt megjelenniük ma a nagyszínpadon.
  
  Az olaszok után a hazai gothic metal zászlóshajója, a Nevergreen érkezett a deszkákra. Ők egy igazi közönségkedvenc és rutinos zenekar, nem is csoda, hogy sokan kíváncsiak voltak a programjukra. Most némileg módosult felállással érkeztek Bob Macuráék: a frontember basszusgitárról gitárra váltott, és egy áriázós énekesnőt is szerepeltettek a színpadon. Igaz, belőle sokat nem lehetett hallani, így inkább csak látványelemként szolgált. Nem volt sok duma, hiszen szoros az időrend, de a zenekar nagy kedvvel játszott. Matlári Mikóst viszont valószínűleg rögtön kitagadnák, ha csak egyetlen kósza félmosolyt is megeresztett volna, hehe...
  Eljátszották többek között a Szerelmed Vágya, Új Sötét Kor, Furor Christiani, Ámok számokat, de nagy ovációt váltott ki a Madonna feldolgozás Frozen is. A gothic metal rajongói elégedettek lehettek, a Nevergreen koncertjében megvolt minden, amiért ezt a zenét szeretni lehet.
  
  Az Eluveite-nek sikerült olyan státuszt kivívnia magának a folk metal körökben, hogy óriási rajongótábor várja őket mindenfelé, így Magyarországon is. A másik jellemzőjük, hogy igen nehéz a számos hangszert normálisan megszólaltatni koncerten, ezzel ma is voltak nehézségek, de pár nóta után már élvezhető volt a hangzás (ez egyébként az összes Metalfest-es koncertre igaz gyakorlatilag). Sőt, szegény svejciek amiatt is szívtak, hogy még az áram is elszállt egy hosszabb időre a koncertjük során, ami miatt egy számot át kellett ugraniuk, az idő szűkössége miatt. Chrigel Glanzmann pironkodott is miatta, mondván hogy ilyen még nem történt a pályafutásuk során (velkám tu Budapest...)
  Szóval nem tudtak olyan túl sokat játszani, így a programban persze volt mit hiányolni (főleg a Slania és Spirit lemezekről). Talán a többi mellett átlagosabbnak tűnő friss Everything Remains As It Never Was album is kicsit túl felülreprezentált volt a setlistben, legalábbis a Thousandfold, Kingdom Come Undone, (Do)Minion erejéig. A nép mégiscsak a nagy slágerekre (Inis Mona, Grey Sublime Archon, Tegernako) indult be, elöl végig erős nyomulás, pogó zajlott. A banda a technikai bakik ellenére jókedvvel muzsikált a deszkákon, a rövid program ellenére is jó koncertet adtak.
  (M.)
  
  A pénteki napon délután a tömött 90-es busszal a helyszínre érkezést követően éppen sikerült beérnem a floridai death metal alapbanda Deicide koncertjére. A fesztivál nagyszínpadja egy nagy, fedett sátorban kapott helyet, ami az érkezésemet követően szinte azonnal lezúduló zivatart illetően jó döntésnek bizonyult, a hangzás körülményeit illetően viszont már kevésbé. Ugyanis a nagyszínpad Szigetes Hammer sátor feelingjéhez sajnos a többnyire vállalhatatlan hangzás is tartozott. A megélhetési death metalossá szelídült (korábban még gyakorló őrült sátánista) Benton apóék zenéje olyan trágya módon szólalt meg, hogy csak a banda munkásságának nagy ismeretével lehetett kikövetkeztetni, éppen melyik nótát darálják a színpadon a muzsikusok. Mr. Glen Benton hörgését és Steve Asheim ostorozó dobtámadásait még ki lehetett venni, de a gitárosok pengetéseiből már csak egy zajmassza kerekedett. Pedig az amúgy egykedvűen álldogáló ex-Cannibal Corpse-os Jack Owen és a Ralph Santolla helyére érkező Kevin Quirion jól gitározott, már az alapján, amit hallani lehetett belőlük.
  
  A setlist amúgy nagyon erős volt, így különösen dühítő, hogy ilyenek voltak a körülmények. Rengeteg klasszikus Deicide nóta hangzott el a 45 perces koncerten: Dead By Dawn, Dead But Dreaming, Sacrificial Suicide, Once Upon The Cross, Kill The Christian, They Are The Children Of The Underworld, When Satan Rules His World, Serpents Of The Light, Bastard Of Christ. Színezésként két újabb, dallamos nóta is helyet kapott a Homage For Satan és a Death To Jesus képében, de a régi nóták adták a koncertprogram gerincét. A színpadi produkció amúgy elég harmatos volt, egykedvűen álldogálva zúzták a nótákat, Benton mester sem szólt sokat, csak látványosan pöffeszkedve hörögte/pengette a dalokat a pocakot eresztett, családapává szelídült muzsikus. Ez a koncert csalódás volt a jó számlistától eltekintve, a közelébe sem érhet annak, amit 2002-ben láttam tőlük a csepeli Freeport-ban rendezett fellépésen (akkor még a Hoffman fivérekkel).
  
  Éles zenei váltásként a seattle-i progresszív metal alakulat Nevermore lépett a deszkákra. Az 1991-ben alakult banda rétegzett, egyéni muzsikát játszik csúcsminőségben, így a többi rajongóval együtt én is nagyon vártam az újabb magyarországi fellépésüket. Külön büszkeséggel tölthet el minket a tény, hogy Vörös Attila személyében hazánk fia is a banda tagja lett másodgitárosi poszton, így a mostani koncerten is ő pengetett Jeff Loomis gitáristen oldalán. Nos, a retek hangzással itt is eléggé sikerült tönkretenni a koncertet, de a kezdő Beyond Within után azért némileg hallgatható szintre hozta a hangmérnök a megszólalást. A hangulattal persze nem volt probléma: Attila nevének skandálása többször hangzott el, mint a banda neve, és az együtt éneklésre sem kellett külön biztatni a publikumot, főleg az olyan szívszorító lírai csodanótánál, mint a The Heart Collector.
  
  A számlistával mondjuk nem voltam teljesen elégedett, ugyanis a szerintem elég gyengére sikerült új lemezről 4 nóta is elhangzott (The Obsidian Conspiracy, The Termination Proclamation, Emptiness Unobstructed és a rémes „Rise, Rise” kórussal operáló Your Poison Throne). A Dead Heart In A Dead World albumról a már említett The Heart Collector mellett a The River Dragon Has Come és az Inside Four Walls került megidézésre, a This Godless Endeavor-ról a Born-t játszották, és végül a fellépés zárásaként az Enemies Of Reality címadója került terítékre. Igazából a zenészek sem életük koncertjét adták, de azért profi volt a produkció, ami el is várható ilyen kaliberű muzsikusoktól, mint Jeff, Warrel, Jim, Van, no és természetesen a felső ligába került Attila. Ha nem is kaptam olyan lehengerlő koncertet, mint a 2003-as E-klubos (mai nevén Diesel klubos) csoda, el lehet mondani, hogy ilyen fesztiválsátras körülmények között is helyt állt a Nevermore. Télen állítólag lesz Európa turné, ott egy klubban biztosan jobb körülmények között tudom majd megnézni őket, már ha útba ejtik hazánkat.
  (B.)
  
  A Deathstars homoerotikus show-ját jobbnak láttam kihagyni, így Nevermore után inkább átsiettünk a Rock Csarnokba, hátha elcsípjük még az Agregator végét. Bár már a Nevermore-nál is csúszott a program, de úgy tűnik a másik színpadon is később kezdtek, mert még a Mint Tűz És A Jég, Sötét Éden, Hattyútánc számokat végigtombolhattunk a tatabányai csapattal. Mikus Tomi arcáról le sem lehetett vakarni a folyamatos vigyort, csapata is nagy átéléssel játszott. Nagy meglepetésre nem szipkázott el a Nevermore túl sok rajongót, mert meglehetősen sokan voltak jelen, ez is az Agregator erejét mutatja. Jól döntött, aki a Rock Csarnokot választotta (és nem Deathstars rajongó), egy jó kis death ´n roll koncertet zúzhatott végig, aki nem szégyellte.
  (M.)
  
  Az este igazi főbandájának az amerikai metal egyik (méltán) nagy üdvöskéje, a Lamb Of God számított. Randy Blythe-ék egyre nagyobb ismertségnek és népszerűségnek örvendenek a „pure american metal” elnevezéssel illetett groove-os thrash metalban gyökerező muzsikájukkal. Tavaly már a hatodik nagylemezük jelent meg Wrath címmel, amely (ismét) egy bivalyerős korong lett. A virginiai srácok az intró után ezen új lemez két zseniális nótájával, az In Your Words-el és a Set To Fail-el nyitottak. Sajnos az első daloknál (megint) vállalhatatlan hangzás elvette a koncert kezdésének élét, a zajmasszából nem igazán lehetett kivenni a témákat, és elveszett a zsíros groove-okból az átütő erő. Aztán valaki tarkón vághatta a szerencsétlenkedő technikust, mert a negyedik nóta környékén azért beállt a hangzás, és onnantól már közepes megszólalással is egy király Lamb Of God koncert kerekedett ki a dologból. A zenészekre és a közönségre nem lehetett panasz. Randy torkaszakadtából üvöltött, hergelte a népet rendesen, Chris Adler köztudottan zseni dobos, és a három szőrös, echte redneck kinézetű húros (Willie, Mark, John) is meggyőzően fűrészelte a húrokat. A közönség pedig vette a lapot: volt pogó, cirlce pit, sőt még egy wall of death is befigyelt.
  
  A főként az új albumra támaszkodó, intróval együtt 13 elhangzott nóta remekül lett összeválogatva, végig feszes és energiától duzzadó volt a fellépés. A már említett dalokon kívül még hallattuk a Dead Seeds-et és a Contractor-t az új lemezről, a Walk With Me In Hell-t, a Blacken The Cursed Sun-t és a Redneck-et a Sacrament albumról. Az Ashes Of The Wake-ről a Laid To Rest, a Now You´ve Got Something To Die For és az Hourglass került megidézésre, míg az As The Palaces Burn-ről a Ruin-t játszották. Végül a jó 60 perces koncertet szokásosan a Black Label zárta. Én alapvetően elégedett voltam a Lamb Of God első magyarországi fellépésével, egy jó hangulatú bulit adtak a srácok. Remélem klubkoncertre is jönnek majd valamikor, egy igazán vaddisznó módon megdörrenő hangzással még bestiálisabb élményt tudnának adni.
  
  A kisszínpad sajnos elég messze helyezkedett el a nagyszínpadtól, így a Vader koncertjéből már csak az utolsó két nótát sikerült elcsípnem. Bár valószínűleg nem veszítettem túl sokat, mivel a lengyel death metal mesterek főleg a legutóbbi (szerintem elég gyenge) albumaikra építették az alig 40 perces programjukat. A ShadowFear-t hallva a megszólalás itt sem volt tökéletes, de azért a hallgatható kategóriába tartozott. Biztosan lesz még lehetőség újra látni őket, mivel a Vader nagyon sűrűn koncertezik, és gyakran jutnak el hazánkba is.
  
  A kisszínpadon a svéd Marduk következett. Az 1990-ben alakult true black metalos különítmény régi motoros a szakmában, szívósan tartják a helyüket a színtéren és készítik el egymás után lemezeiket a maguk által kitaposott ösvényen. Morgan Hakansson-ék tavaly adták ki 11. albumukat Wormwood címmel, amelyről több nóta is képviseltette magát az alig 40 perces koncertprogramban. Az új lemezes Phosporous Redeemer és Into Utter Madness mellett természetesen hallhattunk régebbi nótákat is. Ilyen volt a Baptism By Fire, a Panzer Division Marduk, a With Satan And Victorius Weapons, a Materialized In Stone, valamint a koncertet hatásosan záró Wolves a Those Of The Unlight lemezről. Mindegyik hangszert ki lehetett hallani (bár a dob elég erőtlenül szólt), így egy korrekt Marduk koncertet tekinthettek meg az érdeklődők. Bár én sohasem rajongtam értük, megállapítható, hogy többnyire megbízható minőségű fellépéseket produkálnak, és a lemezeiket tekintve is általában színvonalas alkotásokkal rukkolnak elő.
  
  A nap utolsó momentumaként még belenéztem az olasz Sadist programjába. A progresszív death metalt játszó négytagú alakulat 1991-ben alakult, és idén adták ki hatodik nagylemezüket Season In Silence címmel. Már láttam őket egyszer a cseh Brutal Assault fesztiválon, de akkor és most sem ragadott magával a zenéjük. Pedig van az úriembereknél technikai képzettség rendesen: különösen a gitáros/szintis Tommy-t volt érdemes figyelni, ahogy felváltva kezelte a gitárt és a szintetizátort. A hangzás sem volt rossz, csak hát nem igazán álltak össze a dalok, meg nekem túl sok a szinti a zenéjükben. Így a távozás mellett döntöttem, hogy másnap újult erővel tudjam folytatni a fesztiválozást.
  (B.)
  
  A Sonata Arctica utolsó két magyarországi koncertje már valahogy egyáltalán nem nyűgözött le. Az utolsó sorlemezek túlzott epikussága, sőt mi több, unalmassága, de az élő teljesítményük is csalódást jelentett számomra. Ezáltal a Metalfest-es koncertjük sem hozott már annyira lázba, mint mondjuk 3-4 éve. Más elfoglaltság miatt nem is sikerült részt venni a bulin, de az említettek miatt nem hullatok krokodilkönnyeket miatta... Sőt, mivel elmondások szerint valóban nem volt nagy szám a koncertjük, így meg pláne nem.
  (M.)

  2.nap

  A második nap szerettem volna odaérni a Vale Of Tears-re, de sajnos nem sikerült. A BKV igazán lehetett volna segítőkészebb a fesztivál idején, hiszen mind nappal, mind éjszaka lett volna bőven igény a járatsűrítésre, de hát a tömegközlekedési vállalatot jobban érdeklik holmi Nokiás dobozok, mint a rockfesztiválok (amelynek utazóközönségéből valószínűleg jelentős többletbevételt remélhetett volna a társaság, de hát mondom, inkább a Nokiás dobozok...). Az, hogy egy busz gyakorlatilag elfüstölt a hegyről lefele menet, már szóra sem érdemes...
  Szerencsére a Nasmith zenekarra már sikerült odaérnünk a csarnokhoz, ami ebben a korai időpontban Tehetségkutató színpad néven futott (teljesen feleslegesen, mert nem sok mindenből derült ki, hogy ez a két megnevezés ugyanazt a színpadot jelentette...). Mikor először láttam a csapatot élőben, totálisan ledöbbentett az elképesztően feszes játékuk, tanítani való kiállásuk. Ebben a korai időpontban persze borítékolni lehetett, hogy maximum csak néhányan fognak lézengeni a színpad előtt, de a zenekart mindez cseppet sem zavarta. Olyan elánnal nyomták a groove-os, fogós metalcore nótáikat, mintha legalább 10.000 tomboló embernek játszottak volna. Szabó Rajmund énekest külön is érdemes kiemelni, hiszen mind a tiszta dallamokat, mind az üvöltős/hörgős részeket tökéletesen prezentálta. A csapat a Viharos Csend című lemezéről játszott, ami igen-igen ajánlott hallgatnivaló a metalcore rajongóinak. Véleményem szerint a Nasmith-ben a stílus legjobb hazai képviselőjét tisztelhetjük.
  (M.)
  
  A második nap számomra a lengyel death metal legenda Decapitated koncertjével kezdődött. Az 1996-ban alakult siheder korú zenekar (a tagok átlagéletkora akkor 14 év volt) nagy sikerekre volt hivatott. A 2000-ben megjelent Winds Of Creation is egy csúcsminőségű munka volt, amely minőséget az utána megjelent további három albumuk még feljebb srófolt. És ezt a felfelé ívelő pályát törte ketté a 2007-es turnébuszbaleset, melyben Vitek dobos életét vesztette és Covan énekes súlyos sérüléseket szenvedett. Vogg gitáros a gyász után felélesztette a Decpaitated-et 2009-ben, és most egy új tagsággal újra koncertezik a banda. Még volt szerencsém látni a zenekart az eredeti felállással 2006-ban, így nagyon kíváncsian vártam a koncertet, hogy vajon az új csapat is olyan vehemenciával képes-e prezentálni a dalokat.
  
  A válasz röviden: igen. Most is egy energikus, feszes Decapitated fellépésnek lehettünk részesei. Igaz, a hangzás ezúttal sem volt tökéletes, a dob mindent elnyomó dominanciával vette ki a részét a hangzásképben. Bár ez rámutatott arra, hogy a Vitek-et pótló Kerim Lechner dobos sem piskóta, azért jobb lett volna többet hallani Vogg gitárjából, és ezáltal a brutális Decapitated riffekből. A számlistát jól válogatták össze: a legutóbbi, 2006-os Organic Hallucinosis adta a program gerincét. Az erről elhangzott A Poem About An Old Prison Man, Day 69, Post (?) Organic, Visual Delusion, Flash-B(l)ack mellett kaptunk 2 nótát a Nihility-ről (Mother War, Spheres Of Madness), valamint a Winds Of Creation címadó számát. A zenészek precíz játéka mellett a hangulattal sem volt gond, így egy el lehet mondani, hogy a Decapitated remek formában tért vissza, érdemes volt folytatni a zenekart.
  (B.)
  
  A folk metal itthoni királya, a Dalriada hatalmas tömegeket tud megmozgatni a metal rajongók körében. Meg is érdemlik a sikert, a Metalfest-es koncertjük a tőlük megszokott színvonalon zajlott. Persze nem volt lehetőségük minden ismert nóta eljátszására, de A Nap És A Szél Háza, Védj Meg Láng 1. rész, Égi Madár, Szent László 1. rész, Walesi Bárdok 1-2 így is belefért. Sőt, még egy vadiúj nótát is előhúztak, ami a Hajdútánc címet viselte. Jóféle tombolós, zúzós nóta lett, ahol Laura több helyen még üvöltésre/károgásra (!!) is elragadtatta magát. Hoppá! Azt hiszem, várhatunk pár izgalmat az új Dalriada lemeztől.
  (M.)
  
  A szombati napon nem sok zenekar vonzott, de az ízlésemtől általában távol eső power metal stílusban alkotó Brainstrorm fellépése mégis érdekelt. A német banda egész jó dalokat tud összehozni, és koncertjeik is magával ragadó hangulattal és egyben profi előadással szolgálnak. Ezúttal sem volt ez másként, sőt Andy B. Franck-ék még a szokásosnál is vidámabb, felszabadultabb hangulatot voltak képesek felszabadítani a 45 perces műsoruk alatt. Ehhez hozzájárult, hogy egy szép gesztusként a Shiva´s Tears című nóta alatt Andy lejött a közönségbe énekelni (Ez egy fantasztikus hangulatú momentum volt, ahogy Andy járt-kelt a közönség gyűrűjében a mikrofonjával, és mindenhol levegőbe lendültek a kezek a kiváló nóta ritmusaira! - Morello). De a koncert többi részében is folyamatosan viccelődött, grimaszolt, produkálta magát a színpadon. És emellett kiválóan énekelt.
  
  A többi zenész is jól teljesített hangszerén, valamint a hangzás is elviselhető volt, így tényleg egy jó Brainstorm koncertnek lehettünk tanúi. Természetesen a közönség is vette a lapot, a színpadról áradó jó hangulat hamar átterjedt a nézőkre is. A számlistát is jól válogatták össze, amelyből a Highs Without The Lows és az All Those Words című slágerek sem maradhattak ki. Bár a személyes kedvencem a Tear Down The Walls című nóta, amelyet élőben nem szoktak játszani, és sajnos most sem került elő. Összességében egy élvezetes, minőségi fellépést adtak a germán power metalosok.
  
  A Brainstorm fellépése után egy jó nagy vihart kaptunk a nyakunkba, amelyet szerencsére teljesen megúsztam a sátor oltalmazó védelmének köszönhetően. Voltak kevésbé szerencsések is, no és a kialakult sárcsapdák mindenkire hatással voltak a nap hátralévő részében. A villámlás miatt volt egy rövid áramtalanítás is, így 20 perccel késve tudott folytatódni a program. A holland thrash/death Legion Of The Damned-et már több ízben volt szerencsém látni, és egy egészséges erővel megdörrenő hangzással bizony tisztességgel tudnak aprítani a színpadon. Most sajnos nem kaptak atom jó hangzást, de az első számnál vállalhatatlanul megszólaló cájg azért szerencsére egy jó közepes minőségre javult pár nóta után. Így már lehetett is élvezni a hollandus aprítóbrigád kicsit önismétlő, de mindenképpen fejrázásra ingerlő fűrészeléseit.
  
  A négytagú zenekar sok nótát elevenített fel a Malevolent Rapture című 2006-os debütalbumról: hallhattuk a címadó mellett a Bleed For Me, a Werewolf Corpse, az Into The Eye Of The Storm és a Legion Of The Damned című pusztító szerzeményeket. Természetesen újabb dalok is helyet kaptak az eddig 4 lemezzel rendelkező zenekar közel 1 órás szettjében, mint a Son Of The Jackal, a Pray And Suffer, a Cult Of The Dead vagy a The Final Godsend. Bár a zenészek nem szántották fel a színpadot, nagy vehemenciával szállították a riff centrikus zúzdákat, és a közönség is együtt bólogatott a szikár thrash/death esszenciákra. Jobb hangzással nagyobbat üt a Legion Of The Damned, de így is egy korrekt fellépéssel szolgálták ki a jelenlévőket.
  (B.)
  
  A Legion Of The Damned adta a Metalfest talán legintenzívebb koncertjét. A bombasztikusan megdörrenő, zakatolós nótákra a lehető legelképesztőbb mozgáskultúrákkal igyekeztek a jelenlévők leamortizálni a körülöttük lévőket. Szóval igazi őrület volt, eddigi külföldi találkozásaink figyelembevételével is az eddigi legjobb fellépést láttam a légiósoktól.
  
  A Finntrollt én már egy ideje leírtam magamban, valamelyik korábbi beszámolómban is említettem, hogy a továbbiakban nem vagyok kíváncsi rájuk. Szerintem az a banda nem méltó a világsztár státuszra, amelyik évek óta ugyanolyan hiányosságokkal tarkított koncerteket ad, és nem képes rajta javítani. Tehát most is látatlanban meg tudom jósolni a Finntroll koncertet: halk, gyenge hangzás, tessék-lássék kiállás. Köszi, ez már engem nem érdekel.
  
  A svéd Sabatont már egy ideje a power metal új csillagának tekintik. Zenéjük ugyan nem tartalmaz újdonságszámba menő elemeket, de mégis van egy olyan egyedi, csak rájuk jellemző hangulata a bulijuknak, amely beszippantja és magával ragadja a hallgatót. Ebbe jó beletekintést nyerhettünk a mai koncerten. A csapat a Coat Of Arms című új cd-vel érkezett, amelyen talán még a festék sem száradt meg. Erről az albumról a címadót és az Uprising című számot játszották el, mellettük pedig természetesen a korábbi alkotások skandálós, együtténeklős slágereit is hallhattuk, mint a 40:1, Panzer Battalion, Cliffs Of Gallipoli, Primo Victoria, Attero Dominatus, Metal Machine.
  Fantasztikus hangulat uralkodott a koncertteremben, Joakim Brodén énekes a tenyeréből etette a közönséget. A többiek is vidáman, felszabadultan zenéltek, ez a Sabaton nagy erőssége. A csapat másnapi Sabaton csatahajós fellépése igazi kuriózumnak ígérkezett, kár hogy nem sikerült részt venni rajta.
  
  Bár nem kedvencem, de érdekelt volna a Hammerfall bulija. Még jobban izgatott viszont a Rock Csarnok színpadon a thrash/death-ben utazó Sylosis koncertje, így inkább utóbbit választottam. Nagy meglepetésemre a Nasmith-os srácok kezdték pakolgatni a motyóikat. Nofene, felcsaptak a Sylosis road-jainak? Aztán rövid úton kiderült, hogy a Sylosis nem fog fellépni (amire valamelyest lehetett számítani, hiszen csak pár nappal ezelőtt rúgták ki az énekesüket. De a hírek szerint ez nem akadályozta volna a jelenlétüket pót-énekessel a fesztiválon), így beugróként újra a Nasmith-es srácok zúzhatták le az arcunkat. Ez jó választás volt, mert egyrészt a Sylosis közönsége közel áll a Nasmith metalcore világához, másrészt a gyomaendrődi srácok a délután hallottak mellett még néhány további nótát is lejátszhattak a Viharos Csend lemezükről. Kiváló pótlás volt a fellépésük, valahogy nem zokogtam amiatt, hogy a mai nap két Nasmith koncertet is végigtombolhattam...
  (M.)

  3.nap

  Eljött az utolsó nap is! Kimerülésről viszont szó sem lehetett, hiszen még hátra volt számos remek banda. A Leaves Eyes végére sikerült odaérnem, róluk csak annyit, hogy azért Tarjának születni kell...! Liv Kristine igencsak távol áll ettől. Aztán némi módosítás következett a programban, az eredetileg későbbre tervezett Arkona következett.
  Ők már kultikusnak számítanak a folk metal körökben, valóban eredeti módon, és rendkívül hangulatosan vegyítik a metalt a szláv népies dallamokkal. Masha Scream frontasszony nevéhez méltóan hol üvöltött és hörgött, hol pedig kántálva zengte az orosz puszták hangjait, miközben táncra perdült, csörgődobon zenélt, és így tovább. Úgy érzem, hogy a durva énekhangja kissé erőltetett és jellegtelen Masha-nak (legalábbis élőben), a kántálásos részek (és az azt támogató melódiák) viszont rendkívül hangulatosak. Férje-ura és a többiek elszántan pakolták alá a folk metal témákat, az atmoszféra további része pedig cd-ről szólt. Egy szintis igazán hiányzik a csapatból! Volt még egy kis baki is, amikor Masha túl korán számolt be a közönségnek, de egy rövid kacajjal letudta a dolgot, és folytatta ahol abbahagyta. Szóval élvezetes koncertet adott az Arkona, jó lenne egy klub bulin is összefutni velük, szerintem ott jön át igazán a zenéjük ereje.
  
  A Kalapács zenekar koncertje sajnos kiesett, pedig jó lett volna jelen lenni. Talán majd máskor. Így a Varg volt számomra a következő fellépő, akik Németországból érkeztek, és amolyan folk/black metalt játszanak. Tavaly a Summer Nights fesztiválon ismertem meg őket, ahol rendkívül hangulatos bulit adtak. Ezért volt is némi elvárásom az irányukban, és talán emiatt csalódtam is egy kicsit a mai koncertjükben. Most valahogy nem jött át a hangulat, futószalagon szállították a német nyelven előadott nótákat a Wolfszeit és a Blutaar lemezekről. A show maga teljesen rendben volt (fáklyák, színpadkép, vörös-fekete harci festés, bőrpáncélok, kommunikáció), de maga a koncert nem ragadott magával. Lehet, hogy ők is klub bulin lennének erősebbek.
  (M.)
  
  A vasárnapi, utolsó nap legnagyobb vonzerejét számomra a filippínó thrash metal Death Angel jelentette. A még 1982-ben alakult Bay Area thrash zenekar 1991-ben oszlott fel, majd 2001-ben alakultak újjá, és azóta is csúcsminőségű lemezeket és koncerteket produkálnak. A Death Angel 2003-ban lépett fel először hazánkban egy fantasztikus hangulatú bulin, és szerencsére azóta is szívesen jönnek vissza hozzánk. Most egy órás buli keretében bizonyították újfent, hogy ők az egyik legjobb thrash metal banda koncerten. Az első pillanattól tökéletes hangzás (ami ezen a fesztiválon nagyon nagy szó), a kirobbanó hangulat, a zseniális színpadi játék és előadás, valamint a remek számok mind hozzájárultak az elementáris élményhez. Mark Osegueda tökéletes frontemberi kvalitásokkal vezényelte le a bulit, mozogta be a színpadot, és a többiek sem csak cipőt bámulva játszottak hangszereiken. Ted Aguilar és Rob Cavestany gitáros őstagok mellett az újonnan érkezett Damien Sissom basszer és Will Carroll dobos is megfelelően tudta pótolni a 2 éve távozó Dennis Pepa-t és a tavaly kilépett Andy Galeon-t (sőt tegyük hozzá, akármennyire is durva ilyet mondani, hogy konkrétan Will Carroll ledobolta Andy Galeon-t a francba...! A már fiatalon is hihetetlenül tehetséges, és a lemezeken óriásit doboló Andy témái közé olyan díszítéseket pakolt még, hogy majd´ lef.tam a bokámat! A cucc is úgy szólt, mint a vaddisznó, zseniális volt! - Morello).
  
  A precíz, energikus játék és a zúzós Bay Area thrash dalok hamar feltüzelték a közönséget, amely energiák a folyamatos pogóban, circle pit-ekben, és egy spontán wall of death-ben vezetődtek le. Olyan dalokra tombolhattunk önfeledten, mint az Evil Priest, a Voracious Souls és a Kill As One a The Ultra-Violence-ről, a Stop és a Seemengly Endless Time az Act III-ről, a Thrown To The Wolves a The Art Of Dying-ról, valamint a Lord Of Hate, a Dethroned, a Buried Alive és a Carnival Justice a Killing Season-ról. A koncertet pedig egy új nóta zárta a készülő lemezről, a Rivers Of Rapture, amely alapján az új album is ütni fog. Nagyon kevés olyan banda van, akik mindig zseniálisan jók élőben, de a Death Angel közéjük tartozik. Egyszerűen most is tökéletes volt a fellépésük. Várjuk őket vissza mihamarabb!
  (B.)
  
  A Korpiklaanit megnéztem volna, mert egy jó hangulatú csűrdöngölésre mindig vevő vagyok, de ez végül kimaradt. Sajnos a finn csapat lemezei eléggé stagnáló színvonalat mutatnak az utóbbi időben, lehet hogy ellőttek már minden puskaport?
  (M.)
  
  A lakodalmas metalt minél messzebbre elkerülve a kisszínpad felé vettem az irányt, ahol az egykori Mood tagokat és a Neck Sprain-ből ismerős arcokat tömörítő Magma Rise alakulata lépett fel. A Holdampf Gábor, Hegyi Kolos, Janó Mihály, Bánfalvi Sándor felállásban zenélő brigád a Mood nyomdokain haladó, jófajta Sabbathista doom muzsikát játszik. A debütlemezük idén jelent meg Lazy Stream Of Steel címmel, így erről hangzottak el nóták a szűk 40 perces műsoridőben. Nagyon jól szólaltak meg a zsíros doom riffek, csodálkoztam is, hogy sikerült ilyen profi megszólalást összehozni az amúgy elég gyatra hangzású bulikkal „kényeztető” fesztiválon. Remek koncertet adtak a fiúk, és pluszpontként külön örömet okozott a koncertet záró néhai Mood himnusz Glow, Burn, Scream elhangzása.
  
  A svéd Amon Amarth az utóbbi években óriási ismertségre tett szert, így nem is lepődtem meg, hogy egy dugig telt sátor fogadta a melodikus death metalt játszó szőrös vikingeket. Az 1988-ban alakult banda eddig 7 nagylemezt alkotott, legutóbbi 2008-ban látott napvilágot Twilight Of The Thunder God címmel. Többször jártak már hazánkban, és külföldön is sok helyütt el lehetett már csípni az aktívan koncertező brigádot, akik ennek megfelelően egy maximálisan profi koncertzenekarrá nőtték ki magukat. Itt is egy vérprofi produkciót kaptunk jó egy órában. Ez mind a hangzásra, mind a színpadi előadásra, mind a zenészi teljesítményekre igaz.
  
  Úgy látszik, az utolsó napon sikerült megtalálni a potmétereket a kedves hangmérnököknek, mivel a Death Angel után az Amon Amarth is nagyon jól szólalt meg a nagyszínpadon. Johan Hegg-ék pedig feszesen, őseik viking erejétől duzzadva kalapálták, zúzták a jófajta harcos, melodikus death metal nótákat. Lengtek a hajak és a szakállak a dallamos, fogós riffekre, mind a színpadon, mind a közönség soraiban. Egy jól összeválogatott dallistát kaptunk, melyben helyett kapott többek között a Runes To My Memory, az Asator, a Guardians Of Asgaard, a Live For The Kill, a Valhall Awaits Me, a Victorious March, a Cry Of The Black Birds, no és az elmaradhatatlan Death In Fire, valamint a koncertet záró The Pursuit Of Vikings. Tehát hibátlan volt a fellépés, bár szerintem hosszú távon kicsit sablonos az Amon Amarth muzsikája, így a végére már picit untam a vikinges témán alapuló nótáikat. Minden esetre profizmusból jelesre vizsgáztak.
  
  A nagyszínpad utolsó fellépője a Twilight Of The Gods néven futó Bathory tribute banda volt. A Metalfest fesztiválokra aktivizálódó zenekar Quorthon óriási hatású, műfajteremtő muzsikájának állított emléket. Nem is akármilyen tagsággal, hiszem a Primordial frontember Alan Nemtheanga mellett az ex-Dimmu Borgir és ex-Cradle Of Filth dobos Nick Barker-t, az Einherjer basszer Frode Glesnes-t, és az ex-Mayhem-es Blasphemer valamint a Thyrfing-es Patrik Lindgren gitárosokat hallhattuk. Az all star csapat meggyőzően vezette elő a klasszikus Bathory nótákat, bár a túl hangosan és kásásan megszólaló hangzás ismét rontott az összképen. Továbbá csak a kései, epikus viking metalos Bathory örökséget idézték meg a zenészek, a korai agresszív érából egy nóta sem hangzott el.
  
  A muzsikusok kitettek magukért, ebben főleg a saját zenekara élén is óriási átéléssel éneklő Alan vitte a pálmát. Többször fújt tüzet a lobogó fáklyából, vadul grimaszolva tolmácsolta a nótákat és lelkesen buzdította a sajnos elég punnyadtan ácsorgó közönséget. Elég kevesen maradtak az Amon Amarth után, és a fáradtan bambuló nézőket sajnos nem sikerült Alan-nek felráznia, pedig a tapsoltatással, együtt énekléssel kitartóan próbálkozott a nézők bevonására. A többi zenész is feszesen, megfelelő átéléssel és pátosszal játszotta a klasszikus dalokat, de sajnos az elég gyenge hangzás és a lagymatag hangulat miatt ez egy elég felejthető koncert volt. Azért jó volt hallani ezeket a Bathory nótákat élőben, és amúgy kíváncsi lennék, hogy mennyi Amon Amarth rajongó ismeri a Bathory-t, amely banda a black metal és a viking metal stílus megalakulására óriási hatással volt.
  
  A Metalfest záróakkordjaként az I Divine koncertjét tekintettem meg a kisszínpadon. A Sear Bliss kettéosztódását követően 2009-ben jött létre a zenekar, és a Nagy András mellől távozott tagok hozták létre, a frontemberi poszton a Tesstimony-s Tóth Balázzsal. A mostani koncert azért volt érdekes, mert ez volt a banda első hivatalos budapesti fellépése. A zenészek a Sear Bliss nóták mellett a készülő debütalbumukról játszottak dalokat a 40 perces műsorukban. Az I Divine zenéje természetesen közel áll a Sear Bliss zenei irányvonalához, hangzásához (ebben Pál Zoltán harsonájának nagy szerepe van), de itt markáns death metalos elemek is képviseltetik magukat a black metal mellett. Egy korrekt zenészi teljesítményekkel és hangzással szolgáló fellépéssel mutatkoztak be, és ezáltal méltón ért véget számomra a Metalfest Open Air 2010.
  
  Összességében sikeresnek ítélhető meg a fesztivál első éve. Sok jó zenekart láthattunk a 3 napban, és alapvetően komolyabb zökkenők nélkül zajlott le a rendezvény. Ám voltak szervezésbeli (hiányos infrastruktúra, sártenger uralkodása) és technikai (többségében gyatra hangzás) gikszerek, amelyek remélem jövőre jobban lesznek megoldva, valamint egy még erősebb zenekari kínálatot kívánok a 2011-es Metalfest-re. Szóval remélem jövőre is találkozunk Csillebércen, és a kezdeti gyermekbetegségeket kinőve egy meghatározó fesztivállá tudja kinőni magát a Metalfest!
  (B.)
  
  Én is sikeresnek ítélem meg a rendezvényt, a szervezésbeli hiányokkal egyetértek (bár egyik sem annyira életbevágó ügy. Bahh, sártenger...! Gyerekek, a tavalyi szlovén Metalcamp óta én már csak legyintek... Na AZ sártenger volt!). A hangzást viszont korántsem láttam annyira tragikusnak. Tény, hogy szinte minden banda első 2-3 száma még eléggé gyengusz minőségben szólalt meg, de utána minden esetben helyreállították a hangmérnökök, és onnantól (pár kivételtől eltekintve) gyakorlatilag minden esetben teljesen vállalható, ha nem is lemezminőségű hangzást kaptunk. A Rock Csarnok hangosítása is nagyjából rendben volt (már amikor benéztem). A közlekedés volt még egy sarkalatos pont, no meg az időjárás. De hát egyikről a BKV, másikról meg Thor tehet, nem a szervezők.
  Jómagam metal zenei szempontból nem is veszem már komolyan számításba a hazai fesztiválokat (ilyen szempontból a tavalyi Hegyalja programja meglepő, üdítő kivétel volt!), de ez a Metalfest (még akkor is, ha nem hungarikumról van szó, hanem egy utazó, nemzetközi fesztivál hazai állomásáról) minden szempontból kiemelkedett. A külföldi nyári fesztiválok programjával összevetve is bátran állítom, hogy a budapesti Metalfest az egész nyár egyik legerősebb metal zenei programját válogatta össze, európai viszonylatban. Azt hiszem ez óriási fegyvertény, maximális gratuláció és tisztelet a szervezőknek! Remélem jövőre is sikerül összehozni egy hasonlóan színvonalas rendezvényt hazánkban!
  (M.)


Kulcsszavak:
  metalfest     elvenking     nevergreen     eluveitie     deicide     nevermore     agregator     lamb of god     vader     marduk     sonata arctica     sadist     nasmith     dalriada     decapitated     brainstorm     legion of the damned     finntroll     sabaton     hammerfall     varg     kalapács     arkona     death angel     magma rise     amon amarth     twilight of the gods     i divine 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Metalfest Open Air 2010

HammerWorld

 kapcsolódó helyszín: 

Csillebérci Ifjúsági és Szabaidő Központ

 kapcsolódó előadók: 

Magma Rise
Agregator
Nevergreen

 kapcsolódó cikkek: 

Omnium Gatherum, Skálmöld, Stam1na 2 hónap múlva Budapesten

Kalapács József: Harminc éve még sátánistának neveztek

THRASH INVÁZIÓ: januárban KREATOR, Decapitated és Dagoba Budapesten!

Amon Amarth, Sear Bliss

Amon Amarth: rövidesen elkezdik írni az új albumot
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Richie Kotzen
Amon Amarth, Sear Bliss
FEZEN 20
Nervosa, Beyond, Zinfield, Nucleanus
EFOTT 2017
Gojira, Omega Diatribe
Nova Rock 2017 - 3. rész
Nova Rock 2017 - 2. rész
Nova Rock 2017 - 1. rész
Dream Theater - Images, Words & Beyond
Lacuna Coil, Infected Rain
 kapcsolódó fotók: 

Nevermore (USA) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc

Agregator - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc

Lamb of God (USA) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc

Vader (PL) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc

Sonata Arctica (FIN) - 2009. november 17. Petőfi Csarnok

Sonata Arctica (FIN) - 2009. november 17. Petőfi Csarnok

Sonata Arctica (FIN) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc

Sadist (ITA) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc

Brainstorm (GER) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc

Finntroll (FIN) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
Sabaton (SWE) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| Sabaton (SWE) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| Sabaton (SWE) - 2010. november 14. Club 202
| Hammerfall (SWE) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| Hammerfall (SWE) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| Varg (GER) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| Kalapács és az Akusztika - 2010. március 20. Pecsa
| Death Angel (USA) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| Magma Rise - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| Amon Amarth (SWE) - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| Twilight of the Gods Bathory Tribute - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
| I Divine - 2010. május 21-23. MetalFest Open Air Hungary - Csillebérc
 kiemelt 
Serious Black- power metal csapat a Durerben
  
Hangos és tartalmas estét ígér szeptember 24-én a Serious Black koncertje: a német dallamos power metal csapat alig három éve működik, de már harmadik lemezét adja ki, amit saját turné keretében mutat be a Dürer Kertben

Wintersun, Whispered, Black Therapy
Accept - A heavy metal legenda Barba Negra Music Clubban
James Newton Howard Budapesten- 3 Decades of Hollywood Music
Blood Incantation, Spectral Voice
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tito & tarantula    black-out    the stone roses    beatkoho    distorted impalement    full of hell    zonaria    forbidden    lich king    kovary    machinae supremacy    dark fortress    fabricius anna    demoshow    novarock 2012    koós réka    october    rév zenekar    pixelhősök    raunchy    kingdom of sorrow    pelican    eric bana    a titánok harca    begotten silence  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!